Történetünk főszereplője egy különös, koldusforma aggastyán, akinek végakarata miatt perre ment Budapest és Pozsony városa. Megpróbálunk utánajárni, hogy van-e köze a testamentumnak a mai Pécsi Tudományegyetem jogelődjének tekinthető pozsonyi egyetem alapításához. Továbbá megnézzük az öregúr utolsó lakhelyét, s megismerkedünk az épület történetével.

Noha a mai Pécsi Tudományegyetem Magyarország első egyetemeként hivatkozik magára, s címerében az 1367-es évszám szerepel, az intézmény története valójában jóval később kezdődött. Az I. (Nagy) Lajos király által alapított középkori egyetem csak néhány évtizedig működött. A mai pécsi felsőoktatási intézmény valójában az 1912-ben létrehozott pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Egyetem jogutódjának tekinthető. A trianoni Magyarország létrejötte után, 1921-ben döntött a magyar Nemzetgyűlés az egyetem Pécsre költöztetéséről. Egy Pozsonyban - a budapesti és a kolozsvári után harmadikként - létesítendő magyar egyetem ötlete már az 1870-es években felmerült, azonban még évtizedek teltek el, mire az elképzelés a gyakorlatban megvalósult. Ez idő alatt többen is szorgalmazták, támogatták a pozsonyi egyetem ügyét. A következőkben egy különös támogató történetével ismerkedhetünk meg.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi és Természettudományi karának főépülete
Forrás: commons.wikimedia.org, Csörföly Dániel

Egy végzetes megcsúszás következményei

1901. január közepén, egy hideg, téli napon, valahol Budán egy koldusforma aggastyán megcsúszott a síkos úton, elesett, s úgy beverte a fejét, hogy elvesztette eszméletét. Két ember vitte haza vízivárosi lakásába. A 81 éves öregurat jól ismerték a környéken. Az a hír járta róla, hogy korábban váltótörvényszéki hivatalnok volt, de zsugorisága okán nyugdíjba vonulása óta meglehetősen szegényen élt. Egy egyszobás kis lakást bérelt, melyben elég szokatlan körülmények uralkodtak. Ágyában vánkos és dunna nem volt, bűzös szalmazsákjára minden rongyot összehalmozott, amit az utcán talált. Foltos, piszkos ruháját és hosszú felső kabátját soha nem vetette le, ruhástul aludt. Inget és alsóruhát nem viselt. Hetente csak egyszer mosdott. Ugyanakkor az idős férfi rengeteg könyvvel rendelkezett, amik gyakorlatilag minden helyet elfoglaltak az egyébként bútorokban nem bővelkedő lakásban. Az aggastyán a kisebb vízivárosi vendéglőkbe és kávémérésekbe járt. Mindegyikben megszánták, s egy-két garasért adtak neki ennivalót. Elnézték rossz szokását, ami abból állt, hogy vadászott mások ebédjére. Szomorúan gubbasztott egy sarokban, majd amikor egy vendég fölkelt az asztaltól, mint a héja, lecsapott a tányéron maradt ételre, s elsüllyesztette a zsebében. 

Az öregúr balesete után két napig feküdt ágyában eszméletlenül. Noha magához tért, állapota nem javult tovább, sőt rosszabbodni kezdett. Érezte, hogy közel a vég. Ezért magához hívatta háziurát, Kunn Ignác főmolnárt, valamint egy a házban lakó hölgyet, aki afféle takarítónője volt az aggastyánnak, noha igazán takarítani sosem engedte. Továbbá elküldetett unokaöccséért, Szépligeti Győző gimnáziumi tanárért. Már azon elcsodálkoztak a házbéliek, hogy az idős férfinek van rokona, az unokaöcsről ugyanis addig még egyikük sem hallott. Hát még hogy tátva maradhatott a szájuk, amikor hármuk előtt a koldus bevallotta, hogy valójában igen gazdag ember. Vagyona nagy részét Pozsony városának kívánja adományozni egyetem létrehozása céljából, kisebb részét pedig unokaöccsének adja. Néhány nappal később felakasztotta magát.

A rejtélyes koldust ivanóczi Gyurikovits Ferencnek hívták. Apja, ivanóczi Gyurikovits György (1780-1848), bíró, jogtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Pozsony, Nyitra, Trencsén, Moson és Győr vármegyék táblabírája volt. Jeles könyvgyűjtő hírében állt, ritkaságokban, eredeti oklevelekben, kéziratokban bővelkedő könyvtárat hozott létre. Gyűjteményének egy része fia tulajdonában maradt, azt tárolta Gyurikovits Ferenc a lakásán. Az öregúr végrendeletében meghagyta, hogy könyveit árverezzék el, amiket végül az Országos Széchenyi Könyvtár szerzett meg. A könyvtár közleménye szerint a gyűjtemény egyebek mellett a következőkből állt: egy 1489-ben írt magyarországi papírkódex, mely Ebendorffer "Summula legum" című könyvét tartalmazza; Pozsony városára és környékére 11 kötet, más vármegyékre 8, köztörténeti eseményekre 10, magyar családok történetére 9 kötetnyi adattár vonatkozott. Volt még a gyűjteményben 6 kötetnyi oklevélmásolat, Bél Mátyás nagy történelmi-földrajzi művének kiadatlan részeiből 9 kötet, Gyurikovits György saját irataiból pedig 11 kötet.

ivanóczi Gyurikovits György
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon, 2. köt.,
1979., Budapest, 377. p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Gyurikovits Ferenc végrendeletében azonban nem csak a könyveiről rendelkezett. Sőt, halálos ágyán tett vallomásának tükrében meglepetést okozott végakaratának felbontása. Kiderült ugyanis, hogy teljes vagyonát a pozsonyi egyetem létrehozására adományozta, azzal a kikötéssel, hogy ha 33 és 1/3 évvel később sem létesül egyetem, az összeg harmada Pozsony, kétharmada Budapest városáé legyen. Unokaöccse a végrendelet alapján a családi iratokon, leveleken kívül semmit sem kapott. Az 1896-ban kelt testamentum szerint Gyurikovits vagyona mintegy 300 ezer korona volt, halálakor értéke már több mint 480 ezer koronára rúgott.

Nem sokkal később viszont kiderült, hogy Gyurikovits már korábban mintegy 174 ezer korona értékű értékpapírt ajándékozott unokaöccsének, aki azt nagybátyja halála előtt közjegyzői letétbe helyezte. Pozsony és Budapest városa ezt a vagyonrészt is meg kívánta szerezni. Előkerült az elhunyt unokahúga is, aki szintén bejelentette igényét az örökség egy része iránt. Mindezek következtében perre mentek a felek. Végül az az egyezség született, hogy az unokaöcs által letétbe helyezett értékpapírokat hozzácsatolták a hagyatéki vagyonhoz, cserében Szépligeti 150 ezer korona készpénzt kapott az örökségből. A híradások szerint az unokahúgnak is jutott 50 ezer korona készpénz. A hagyatéki tömeg megmaradó része az országos közalapítványi pénztárba került.

A pozsonyi egyetem létrehozásának több évtizedes ötlete valós lehetőséggé 1911 tavaszán vált, amikor gróf Zichy János kultuszminiszter érdemi tárgyalásokat kezdett a témában a várossal. Pozsony számba vette az alapításhoz szükséges hozzájárulásának lehetséges forrásait. Közöttük a Gyurikovits-féle alapítvány is szerepelt, melynek értéke akkor 800 ezer koronát tett ki. A kormány 3 millió korona értékű készpénzt kért a várostól, elméletben tehát ennek valamivel több mint a negyedét fedezhette volna Pozsony Gyurikovits hagyatékából. 1912-ben azonban a kormány megengedte, hogy hozzájárulását Pozsony az általa kibocsátott kölcsönkötvények formájában teljesítse. Ebből az is következik, hogy a Gyurikovits-alapítványt nem fordították közvetlenül az egyetem létrehozására. Végül 1912 nyarán megszületett a pozsonyi - és egyúttal a debreceni - egyetem felállításáról szóló törvény. A pozsonyi egyetemet Erzsébet királynéről nevezték el. Kérdéses, hogy mi lett Gyurikovits Ferenc adományának sorsa. Erre vonatkozó adatot nem találtam, ám elképzelhető, hogy az első világháború alatt vagy az azt követő káosz során - a magyarok vagy a megszálló csehszlovákok - más célra felhasználták.

Barokk túlélő a hegyoldalban

A történettel kapcsolatban felmerülhet még egy kérdés: lelhetjük-e nyomát Gyurikovits Ferenc nyomorúságos kis lakásának, könyvei "raktárának"? A válasz egyértelműen igen. A budai Várhegy északi lejtőjén, a Toldy Ferenc és a Fiáth János utca sarkán áll egy nagyon régi, egyemeletes barokk ház, mely a csodával határos módon átvészelte a történelem viszontagságait. A Toldy Ferenc utcai homlokzatán szintenként 6-6 kőkeretes ablakot láthatunk, melyek egyikéből annak idején Gyurikovits Ferenc tekinthetett ki az arra járókra. Az épület sarkán egy ajtó nyílik, amely valószínűleg nem a lakásokhoz szolgált bejáratként, hanem egy üzlethelyiség ajtaja lehetett. Ugyanis az 1860-as évektől kezdve egészen az első világháborúig találhatunk adatokat arról, hogy szatócsbolt működött az épületben. A lakásokat a ház hátsó udvara felől lehetett megközelíteni, ahová pedig eredetileg az épület keleti, Toldy Ferenc utca felőli végén volt üres telekrészről lehetett bejutni. Annak helyére később egy neobarokk stílusú szárnyépületet húztak fel, melynek aljában egy bejáratot is kialakítottak. A régi ház pontos építési ideje nem ismert, a legnagyobb valószínűséggel a 18. és a 19. század fordulóján épülhetett. A szárnyépület korának meghatározásával könnyebb dolgunk van, a bejárat fölött olvasható az építés ideje, az 1931-es évszám. 

A régi háznak nem csak az építési ideje, hanem kezdeti tulajdonosainak, lakóinak kiléte is bizonytalan. Az első egyértelműen beazonosítható tulajdonosok Stechner József (1807k.-1874) bábsütőmester (más néven mézeskalácsos) és felesége, Rózsavölgyi Karolina (1825-1867) voltak. Stechner élete utolsó éveit a felvidéki Aranyosmaróton töltötte, így valamikor az 1870-es évek elején öt gyermekének ajándékozta budai házának tulajdonjogát. Idővel az ingatlan teljes egészében egyik lánya, Paulina és férje, Samassa Adolf (1838k.-1895) aranyosmaróti fűszer-, vas- és vegyeskereskedő, Samassa József egri érsek unokaöccse birtokába került. Samassa Adolf a Bars vármegyei politikai élet aktív tagja volt, a Mailáth István barsi főispánhoz hű megyei párt vezetőjeként tevékenykedett az 1870-es évek közepétől 1885-ig. Akkor hirtelen minden tisztségét hátrahagyva távozott a vármegyéből, és Budapestre költözött. Tettének hátterében a források gazdasági csődöt és politikai megfélemlítést egyaránt emlegetnek. Fiuk, Adolf (1867-1929) jogász, 1919 augusztusában az első Friedrich-kormány belügyminisztere volt. A Toldy Ferenc utcai épületben lakott az 1870-es évek közepén Martin Ottó (1839-1915) műszaki tanácsos, a főváros helyettes középítési igazgatója. Az 1870-es években az árvízvédelem területén munkálkodott, majd 1883-ban kinevezték a csatornázási osztály vezetőjévé. Nevéhez fűződik a főváros nagy csatornázási tervének kidolgozása, Budapest csatornahálózatának megtervezése.

Samassa Adolf 1895-ben bekövetkezett halála után örökösei az ingatlant eladták Kunn Ignác főmolnárnak, aki be is költözött a házba feleségével, Bucsek Teréziával. Kunn volt a háziura Gyurikovits Ferencnek, s így szerencséje adódott meghallgatni a haldokló vallomását eltitkolt vagyonáról. Az 1900-as évek elején a házban élt Zatopek Antal (1839-1910) székesfővárosi hivatalnok, okleveles községi jegyző is. Ő a Budapesten megjelenő Slovenské Noviny szlovák nyelvű politikai lap szerkesztőjeként tevékenykedett, emellett irodalmi elbeszéléseket írt.

Kunn Ignác 1909-ben megvált házától, aminek új tulajdonosa özv. Pál Albertné (1860-1938) lett. Az adásvételi szerződésből tudjuk, hogy abban a lakásban, amelyben Kunn lakott, volt egy nagy Meidinger-kályha, a házban pedig további hét öntöttvas kályha és négy takaréktűzhely. Ezek is Pál Albertné tulajdonába kerültek, akárcsak egy mángorló, egy ketrec, négy létra és három ablakra való roló. Az új tulajdonos be is költözött az épületbe. A hölgy eredeti neve Papp Róza volt, Víziváros kerületi szülésznőjeként tevékenykedett. Ő építtette hozzá a régi házhoz a szárnyépületet 1931-ben. Az épületrészt Schulek János tervezte. Pál Albertné elhunyta után, 1938-ban az ingatlant első házasságából született fia, Czimerer Béla (1889-1965) polgári iskolai tanár örökölte. Czimerer 1935-1938 között a Százados úti polgári leányiskola (ma épületében a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnázium és Szakközépiskola működik), majd 1938-tól az Attila utcai polgári fiúiskola (ma Kosztolányi Dezső Gimnázium) igazgatója volt, emellett sakkoktatóként is ismerték. Az 1930-40-es években ő is a házban élt.

A 20. század második felében az épület borzalmas állapotba került, külső vakolat gyakorlatilag nem maradt rajta, ellenben falán - második világháborús vagy 1956-os - lövésnyomokat lehetett látni. 2005-ben műemléki védelem alá került, a 2010-es évek közepén pedig végre felújították.

-----------------------------------------------------------------------

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

Lengvári István: Az Erzsébet Tudományegyetem alapítása, a pozsonyi és budapesti évek története. In Per Aspera Ad Astra, 2014., 1.. évfolyam, 1. szám, 15-25. p. 
Lukinich Imre: Az egyetem alapításának története. 1933., Pécs, M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem. http://mek.oszk.hu/01800/01859/html/

Egy végzetes megcsúszás következményei:
A koldus hagyatéka. In Budapesti Hírlap, 1901. 21. évfolyam, 67. szám, 1901. március 08., 6. p. (adtplus.arcanum.hu) 
A koldus hagyatéka. In Budapesti Hírlap, 1901. 21. évfolyam, 68. szám, 1901. március 09., 8. p. (adtplus.arcanum.hu) 
A főváros öröksége. In Budapesti Hírlap, 1901. 21. évfolyam, 80. szám, 1901. március 21., 8. p. (adtplus.arcanum.hu) 
A Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi Országos Könyvtára az 1903. évben. In Magyar Könyvszemle, 1904., 2. szám, 129-149. p. (adtplus.arcanum.hu) 
Budapest Főváros Levéltára - HU BFL - VII.6.e - 1901 - 009  (Hungaricana.hu)
Fővárosi Közlöny, 1901. 12. évfolyam, 62. szám, 1901 szeptember 03., 1165-1166. p. (adtplus.arcanum.hu)  
Mit ajánlhat Pozsony az egyetemre? In Pécsi Napló, 1911. 20. évfolyam, 93. szám., 1911. április 23. 5. p. (adtplus.arcanum.hu) 
Pozsony hozzájárulása az egyetemhez. In Városok Lapja, 1912. 7. évfolyam, 32. szám., 1912. augusztus 10., 277. p. (adtplus.arcanum.hu) 

Barokk túlélő a hegyoldalban:
Budapest Főváros Levéltára - HU BFL - IV.1411.b - 1878 - 00048 - Hesz (Hungaricana.hu)
Rózsahegyi szócikk. In: Kempelen Béla: Magyar nemes családok, 9. kötet, 1914., Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 164-165. p. (adtplus.arcanum.hu)  
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Bars vármegye. 1903., Budapest (adtplus.arcanum.hu) 
Samassa Adolf. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum https://opac-nevter.pim.hu/record/-/record/PIM69287
Martin Ottó szócikk. In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 8. kötet, 1902., Budapest, Hornyánszky Viktor akadémiai könyv- kereskedése, 707. p. (adtplus.arcanum.hu) 
Martin Ottó. In Épitő Ipar, 1910., 34. évfolyam, 11 szám., 1910. március 20., 129. p. (adtplus.arcanum.hu) 
Pesti Napló, 1895., 46. évfolyam, 190. szám, 1895. július 14., 6.p. (adtplus.arcanum.hu) 
Zatopek Antal. In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 14. kötet, 1914., Budapest, Hornyánszky Viktor akadémiai könyv- kereskedése, 1747. p. (adtplus.arcanum.hu) 
Budapest Főváros Levéltára - HU BFL - VII.151 - 1909 - 0707 (Hungaricana.hu)
Budapest Főváros Levéltára - HU BFL - VII.151 - 1909 - 0708 (Hungaricana.hu)
Fővárosi Közlöny, 1905., 16. évfolyam, 54. szám, 1905. július 04., 1015. p. (adtplus.arcanum.hu) 
Fővárosi Közlöny, 1931., 42. évfolyam, 38. szám, 1931. június 12 ., 806. p. (adtplus.arcanum.hu) 
Fővárosi Közlöny, 1935., 46. évfolyam, 37. szám, 1935. július 19., 1188. p. (adtplus.arcanum.hu) 
Fővárosi Közlöny, 1939., 50. évfolyam, 43. szám, 1939. július 21., 1052. p. (adtplus.arcanum.hu) 
Magyar Nemzet, 1938., 1. évfolyam, 57. szám, 1938. október 30., 26. p. (adtplus.arcanum.hu)