A Budai Várnegyed tövében, a Bécsi kapu szomszédságában kalandozunk ebben a bejegyzésben. Az Ostrom utca felső végében álló, példásan felújított villa előtörténetét ismerhetjük meg. Ennek keretében megtudjuk, mely jeles magyar főurat hívták tűzpasának. Megismerkedünk a Budavári Sikló építőjével, kiderül, hogy milyen rokoni szálak fűzték őt a főváros egyik legjelentősebb könyvkereskedőjéhez, s szó lesz arról is, hogy miféle sikereket aratott unokája az Egyesült Államokba kivándorolt magyarok körében.  

A Budai Várnegyedet a Bécsi kapu felől megközelítő, a Várfok vagy az Ostrom utcán felkapaszkodó turisták sokszor talán észre sem veszik a kapu tövében meghúzódó, szépen rendben tartott villát. Igaz, ez nem feltétlenül a felületes szemlélők hibája. Az év nagyobbik hányadában az épület egy részét eltakarják az előtte álló fák és bokrok. Különösen a Bécsi kapu irányából nézve mutatja szégyellősebbik arcát. Pedig nincs miért restelkednie, hiszen valóban bájos, visszafogott külsővel rendelkezik. Az 1920-as évek elején épült, azonban a helyén korábban, több mint fél évszázadon keresztül egy másik épület állt, melynek tulajdonosaihoz, lakóihoz több érdekesség is kötődik. Ezért ebben a bejegyzésben velük foglalkozom, a következő bejegyzés fog szólni a ma ott álló villa történetéről.

A főépítész

A kiegyezés idejében a mai Ostrom utca 5. és a szomszédos Fiáth János utca 1. számú telkek határán egy kis utcácska húzódott végig a Bécsi kapu felől egészen a jelenlegi Szabó Ilonka, akkori Ilona utcáig. Abban az időben e kis köz egyik oldala, a mostani Ostrom utca 5., Szabó Ilonka utca 30. és 32. számú házak telke Liedemann Emil birtokában volt. Ő 1867-ben építtette fel házát ide, pontosabban a ma az Ostrom utcában állói villa helyére, valószínűleg Benkó Károly tervei alapján. 

Liedemann Emil telkének elhelyezkedése 1867 környékén

Liedemann Emil (1810-1870) mérnök volt, a reformkorban Pozsonyban tevékenykedett, vízügyi területen. A Felső-Dunán és mellékfolyóin végzett méréseket, majd szabályozási tervet készített a Felső-Dunára. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után többek között Budán, a Helytartóság építészeti osztályán dolgozott, később Horvátországba küldték. Magyarország műszaki igazgatásának 1861-ben történt átszervezését követően, 1862-ben az állami építészeti hatóságként funkcionáló Magyar Királyi Országos Építészeti Igazgatóság vezetőjének nevezték ki. A szervezet éléről 1867-ben kérte nyugdíjazását. Megbecsültségét jelzi, hogy 1870-ben az akkor megalakuló független városrendezési hatóság, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa tagja lett. Szakértelmével azonban csak rövid ideig tudta segíteni a röviden Közmunkatanácsnak nevezett szervezet munkáját, ugyanis még abban az évben elhunyt.

A tűzpasa

Liedemann budai házát 1870-ben elárverezték. Nem találtam hivatalos adatot arra vonatkozóan, hogy akkor ki vette meg. Azt lehet tudni, hogy 1873-ban egy bizonyos Wohlfarth Henrik volt a ház gazdája, akiről később még részletesebben szó lesz. Bevilaqua-Borsody Béla művelődéstörténész szerint viszont előtte még volt egy másik tulajdonosa az épületnek, méghozzá gróf Széchenyi István idősebbik fia, gróf Széchenyi Ödön (1839-1922). Apjához hasonlóan Ödön is külföldi utakat tett, melyekből ötleteket merített Magyarország fejlesztéséhez, különböző szervezetek létrehozásához. Nevéhez köthető az Első Magyar Utazási Társaság, a Budapesti Hajósegylet, a Magyar Kereskedelmi és Iparegylet, továbbá a Magyar Kertészeti Társulat létrejötte. Részt vállalt az Újpesti Hajógyár, valamint az Első Magyar Szálloda Részvénytársaság létrehozásában, s a budai fogaskerekű vasút is az ő ötlete alapján épült meg. Liedemannhoz hasonlóan ő is a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja lett 1870-ben.

Gróf Széchenyi Ödön

Széchenyi Ödön mégis leginkább arról ismert, hogy az 1862-es londoni útja során szerzett tapasztalatai alapján megszervezte a hazai tűzoltóságot. 1870-ben alakult meg a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség, melynek elnöke Széchenyi lett. Ez irányú szervezési tapasztalatait hamarosan más országban is kamatoztathatta. 1870-ben éppen Isztambulban járt turistaként, ahol nem sokkal korábban egy tűzvész hatalmas pusztítást végzett. Széchenyi, ha már ott volt, felajánlotta segítségét, hogy magyar mintára megszervezi a török tűzoltóságot. A szultán döntésére elég sokáig, 1874-ig kellett várnia, de végül megkapta az engedélyt ötlete megvalósítására. A gróf ekkor tartósan Törökországba költözött. Később megkapta a pasa címet, a törökök pedig a tűzoltóságuk létrehozása miatt "tűzpasa"-ként emlegették. Isztambulban halt meg 1922-ben.

A Budai Hegypálya építője és a Közmunkatanács

Széchenyi Ödön ötlete volt a Budai Hegypálya, mai nevén a Budavári Sikló megépítése is. A gróf Lyonban járva lett figyelmes az ott működő gőzüzemű hegyi vasútra, s úgy gondolta, hasonlót Budán is lehetne építeni. E gondolat folyományaként épült meg a Sikló, mely így a világon a második gőzhajtással működtetett kötélvontatású vasút lett. Az építkezés 1868-ban indult meg Juraszek Ödön tervei alapján. A következő évben azonban a munkálatok vezetését egy másik mérnök vette át, méghozzá a már említett Wohlfarth Henrik, aki később az Ostrom utcai ház tulajdonosa lett. Wohlfarth jelentős változtatásokat hajtott végre a Sikló eredeti tervein, noha saját állítása szerint erre kevés mozgástere maradt. Ugyanis az előmunkálatok már készen voltak, a gépezet és a gőzkazán pedig már majdnem elkészült, mire átvette az építkezés irányítását. Végül 1870-ben adták át a 95 méter hosszú pályát, ami összesen 50 méter szintkülönbséget ívelt át. A második világháborút követően a megrongálódott gőzsiklót elbontották. A jelenlegi, újjáépített Sikló 1986 óta szállítja az utasokat a Várba.

.A Budai Hegypálya az 1870-es években.
Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény

Wohlfarth Henrik (1826k.-1903) osztrák nemesi családból származott. Az 1869-70 előtti tevékenységéről kevés adatot találtam, az 1860-as évek második felében valószínűleg Pest város tanácsánál dolgozott mérnökként. 1870-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsánál kapott főmérnöki állást, majd 1874-ben a szervezet műszaki osztályának vezetője lett. E pozícióban az akkor nyugdíjba vonult hírneves mérnököt, Reitter Ferencet váltotta. Wohlfarth a műszaki osztályt egészen 1891-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig vezette. De mi is volt pontosan ez a röviden Közmunkatanácsnak nevezett szervezet? A gróf Andrássy Gyula miniszterelnök kezdeményezésére 1870-ben életre hívott Fővárosi Közmunkák Tanácsának feladata a nem sokkal később jogilag egységessé váló főváros egységes városszerkezetének kialakítása, a várostervezés, városrendezés volt. A széles hatáskörrel rendelkező testület volt hívatott lényegében Budapestet valódi fővárossá, világvárossá fejleszteni. A szervezet munkája nyomán kialakult városszerkezet a mai napig meghatározza Budapest életét. A Közmunkatanács tevékenységéhez fűződik többek között a Sugárút (ma Andrássy út), a Nagykörút, az Erzsébet- és a Margit-híd megépítése, a Belváros, a Várnegyed és a Vár átépítése, a rakpartok és a közművek kialakítása. E nagy hatású szervezetnek volt Wohlfarth Henrik több mint két évtizedig munkatársa, 17 évig vezető tisztviselője. Így, noha manapság a várostörténettel foglalkozó írások nevét elsősorban a Siklóval kötik össze, a főváros mai képét meghatározó számos út, közterület tervezésében, építésében is ott hagyta a keze nyomát.

Wohlfarth Henrik 1873 környékén költözött az Ostrom utcai házba, s családja egészen az 1910-es évek közepéig itt élt. 1878-ban átalakításokat végeztettek rajta, majd 1887-ben egy terasszal bővíttették az épületet. 1901-ben Wohlfarth és felesége, Lám Anna (1831k.-1911) kiskorú unokáiknak ajándékozták a házat és a hozzá kapcsolódó telket. Utóbbi mérete időközben megcsappant, ugyanis a mai Szabó Ilonka utca 32. alatti telekrészt Wohlfarthék 1894-ben eladták Küstel Károly (1852-1919) mérnöknek, a Ganz gyár turbinaosztálya vezetőjének, aki ma is látható villáját építtette fel oda.

Wohlfarth Henrik házának kerti homlokzata megbújik Küstel Károly ma is álló villájának takarásában
Forrás: Fortepan, 1905

Dalok és könyvek

Wohlfarth Henrik lányát, unokáinak anyját Annának hívták, aki egy zene- és művészetkedvelő hölgy volt. Írt zenekölteményeket, a korabeli lapok elsősorban gyermekek számára készült dalairól számolnak be. Ötven gyermekdalát két kötetben meg is jelentette azzal a céllal, hogy az elemi, polgári és felsőbb népiskolák tanulói számára tankönyvül szolgáljon. Wohlfarth Anna Grill Richárdhoz (1856-1905) ment feleségül, aki a főváros egyik legjelentősebb könyvkereskedésnek és -kiadójának, a Grill-féle könyvkereskedésnek volt az örököse. A kortárs újságok szerint Grill Richárd az 1880-as évek elején az aranyifjak életét élte, részt vett mindenféle előkelő mulatságban, de a kulturális és művészeti életet is pártfogolta. A művészetek iránti fogékonyságát mutatja, hogy egy keringőjével 1892-ben pályadíjat nyert Bécsben. Az 1880-as évek elején feleségül vette Csillag Terézt, a kor ünnepelt színésznőjét, akitől 1890-ben elvált. Három évvel később, 1893-ban másodszor is megnősült, ekkor vette el Wohlfarth Annát. Apja halálát követően megörökölte a könyvkereskedést, amit azonban 1889-ben eladott. Ezután többféle vállalkozásba kezdett, de az újságok szerint egyikben sem volt igazán szerencséje. Az 1900-as évek elején például hitelügylet-közvetítéssel foglalkozott. 1905-ben, mindössze 49 évesen halt meg.

Grill Richárdnak és Wolhlfarth Annának két gyermeke született, Lóránt és Lola, ők kapták meg ajándékul nagyszüleiktől a ház tulajdonjogát. A szülők művészetszeretetét ismerve nem csoda, ha gyermekeik is megpróbálkoztak a művészettel. Lórántot (1895-1968) fiatalabb korában zongoraművészként emlegették az újságok. Végül azonban nem folytatta művészi pályáját, hanem elvégezte a jogi egyetemet, s jogászként dolgozott Budapesten. Egészen máshogy alakult húga, Lola (1898-?) művészi karrierje. Ő elvégezte a Színművészeti Akadémiát, s igen fiatalon több színdarabban is fellépett. Elsősorban azonban szavalóművészként aratott sikereket. További pályájára nézve meghatározó jelentőségű lett 1924-es amerikai látogatása, melynek keretében nagy sikerrel adott elő verseket, dalokat a kint élő magyaroknak. Nagy valószínűséggel ennek hatására édesanyjával együtt néhány évvel később végleg az Egyesült Államokba költözött, s Lola de Grille néven építette tovább karrierjét. A YWCA (Young Women's Christian Association, Fiatal Nők Keresztény Egyesülete) nevű non-profit nemzetközi szervezet new york-i nemzetközi intézetének művészeti vezetőjeként dolgozott. E társadalmi célú intézmény tagjaként sokat segített a második világháborút követően Amerikába kivándorolt magyaroknak. 

Grill Lola 1927 körül
Forrás: A Magyarság képes melléklete, 1927., 6. szám.
1927. június 16. 5.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

A magyar zsidóság Rembrandtja, s egyéb művészek, tudósok

Az Ostrom utcai házban nem csak a Wohlfarth család lakott, ugyanis bérlőket is fogadtak. Az 1880-as években itt élt Buzogány Áron (1834-1888) miniszteri tanácsos. A székely nemesi családból származó Buzogány a kolozsvári unitárius főgimnázium tanára volt, majd báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter 1868-ban meghívta a minisztériumába, hogy az unitárius felekezetet képviselje. A székely művelődési és közgazdasági egylet egyik megalapítója volt. Számos pedagógiai tárgyú cikket írt, s több folyóirat munkatársaként is dolgozott. Szintén a ház lakója volt az 1880-as évek közepén Deák Péter (1857-1909) színész, színigazgató. Elsősorban vidéki színházakban tevékenykedett, például Lugoson, Nagybányán, Zomborban. Remek burleszkkomikusként tartották számon, operettekben érces hangjával érvényesült, de drámai szerepekben is jelentős sikereket ért el. 1903-ban az Országos Színészegyesület pénztárosa lett. Nevéhez fűződik az ún. „Petykó fillérek” intézményének létrehozása, amellyel a szegény sorsú színészeket támogatták.

Az 1890-es évek végén az épületben lakott Solymássy Endre Oszkár (1864k.-1912). Ő korábban hajóskapitány volt, a világ számos kikötőjét bejárta. Majd a haditengerészethez csatlakozott, később a fiumei magyar királyi tengerészeti akadémia tanára lett. Tengerészeti cikkeket írt szaklapokba, és az irodalommal is kísérletezett. Miután nyugdíjba vonult a tengerészeti akadémiáról, az Atlantica Tengerhajózási Rt. igazgatójaként tevékenykedett. Utolsó éveiben családi-magánéleti problémái miatt depresszióval küzdött, s 1912-ben öngyilkos lett. Az 1890-es évek végén a ház egy másik lakója volt Coulin Arthur (1869-1912), francia származású erdélyi festő. Folyamatos anyagi gondjai ellenére tanult Grazban, Münchenben, Olaszországban. Elsősorban portréfestészetéből tudott megélni. 

Az 1900-as évtized közepén egy másik festő is lakott itt, a székesfehérvári zsidó családban született Lakos (eredetileg Löwy) Alfréd (1870-1961). Budapesten Székely Bertalan tanítványa volt, majd Münchenben tanult Hollósy Simonnál. Kezdetben karikatúrákat, illusztrációkat készített. Később csak a festészetnek szentelte az életét. Hosszú, gazdag életművét áthatja a zsidóság, illetve a biblikus történetek témája. A II. világháborút követően a zsidóság tragédiájának megfestésével tette teljessé életművét. Külföldi gyűjtők a magyar zsidóság Rembrandtjának nevezték.

A Wohlfarth-Grill család 1917-ben eladta házát Lukács Jenő gyárosnak és feleségének. Ők néhány évvel később az ingatlant nagyrészt lebontatták, és helyére megépíttették a jelenleg is a telken álló villát. Lukács Jenővel, a villa építésének negatív visszhangot kiváltó körülményeivel, s további történetével a következő bejegyzésben ismerkedhetünk meg.  

 -------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra, és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

A főépítész:
Budapest Főváros Levéltára, HU BFL - XV.17.a.303 - 129/c. (Hungaricana.hu)
Magyar Országos Levéltár, T_14_-_No._2/Sz/31/1-11. (Hungaricana.hu)
Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918. 1987, Budapest, Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, 121-131.p. (Hungaricana.hu)
Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár. Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. 1965, Budapest, 470-471.p. (Hungaricana.hu)
Ember Győző: A magyarországi építészeti igazgatóság történetének vázlata, 1788–1867. In: Levéltári Közlemények, 20–23., (1942–1945),  345-375.p. (adtplus.arcanum.hu)

A tűzpasa:
Kocsis Piroska: Széchenyi Ödön, a "tűzpasa". Magyar Nemzeti Levéltár Archívum. 2014. december 18. http://mnl.gov.hu/hirek/szechenyi_odon_a_tuzpasa
Messik Miklós: A „Tűzpasa”, akinek nem kellett elhagynia a keresztény hitét… – Gróf Széchenyi Ödön emlékezete. In: Magyar Kurír, 2017. június 18. https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-tuzpasa-akinek-nem-kellett-elhagynia-kereszteny-hitet-grof-szechenyi-odon-e

A Budai Hegypálya építője és a Közmunkatanács:
Petrik Ottó: A volt „Budai Hegypálya” története. In: A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978., 1979., 311-364.p. (Hungaricana.hu)
Wohlfarth Henrik: A budai gőz-sikló. In: A Magyar Mérnök-Egyesület Közlönye, 1870. 4. évfolyam, 4. szám. 251-254.p (adtplus.arcanum.hu)
Urbface.com. A Sikló. http://urbface.com/budapest/a-siklo
Az Épitési Ipar, 1878.,  2. évfolyam, 11. szám. 1878. március 17., 97.p. (adtplus.arcanum.hu)
Épitő Ipar, 1887., 11. évfolyam, 29. szám. 1887. július 17., 307.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Közlöny, 1870., 4. évfolyam, 153. szám. 1870. július 08., 2969.p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentése 1874 (Budapest, 1875) 75.p. (Hungaricana.hu)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1889, 1890, 1891 (Budapest). 322.p. (Hungaricana.hu)
Déry Attila: A Fővárosi Közmunkák Tanácsa (1870-1948). In: Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz), 77-96.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest Főváros Levéltára HU BFL - VII.152.a - 1901 - 0540 (Hungaricana.hu)

Dalok és könyvek:
Hivatalos Közlöny, 1909., 17. évfolyam, 13.szám. 1909. június 15., 410.p. (adtplus.arcanum.hu)
Pesti Hírlap, 1893., 15. évfolyam, 260. szám. 1893. szeptember 20.,  7.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest Főváros Levéltára HU BFL - VII.2.c - 1890 - V.0100 (Hungaricana.hu)
Független Magyarország, 1905., 4. évfolyam, 1069. szám. 1905. március 09., 8.p. (adtplus.arcanum.hu)
Török Róbert: Kempelen Béla a családtörténeti vállalkozó. In: Turul, 2013. 4. szám, 144-149.p. (adtplus.arcanum.hu)
Huszárbravour. In: Budapest, 1892., 16. évfolyam, 47. szám. 1892. február 16., 5.p. (adtplus.arcanum.hu)
Magyar Nemzet, 1968.. 24. évfolyam, 107. szám. 1968. május 09., 6.p. (adtplus.arcanum.hu)
Grill Lola. In: Ország-Világ, 1924., 45. évfolyam, 48. szám. 1924. november 23., 347.p. (adtplus.arcanum.hu)
Grill Lola. In: Schöpflin Aladár (szerk.): Színművészeti Lexikon 2., 1929., Budapest., 142.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Hírlap, 1937., 57. évfolyam, 183. szám. 1937. augusztus 13., 7.p. (adtplus.arcanum.hu)

A magyar zsidóság Rembrandtja, s egyéb művészek, tudósok:
Buzogány Áron. In: Keresztény Magvető, 1895., 30. évfolyam, 2. szám., 65-90.p. (adtplus.arcanum.hu)
Protestáns egyházi és iskolai lap, 1888., 31. évfolyam, 10 szám. 1888. március 04., 319-320.p. (adtplus.arcanum.hu)
Deák Péter. In: Schöpflin Aladár (szerk.): Színművészeti Lexikon 1., 1929., Budapest., 324.p. (adtplus.arcanum.hu)
Deák Péter. In: Székely György et al. (szerk): Magyar színházművészeti lexikon, 1994., Budapest, Akadémiai Kiadó. https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz05/61.html
Öngyilkos hajózási felügyelő. In: Pesti Napló, 1912, 63. évfolyam, 269. szám. 1912. november 14., 12.p. (adtplus.arcanum.hu)
Coulin Artur. In: Művészet, 1913., 1. szám., 19-22.p. http://www.mke.hu/lyka/12/019-022-coulin.htm
Gergely Anna: Székesfehérvári zsidó gyökerű művészek. In: Magyar Zsidó Szemle, 6-7. szám. (Új folyam, 2009-2010), 179-194.p. (adtplus.arcanum.hu)