Egy hajdanvolt villáról szól a bejegyzés, mely - ha ma is állna - számos vidám és komoly történetet tudna mesélni a magyar történelem szereplőiről. Zörgette kapuját az ország miniszterelnöke, lakott benne egy közel 40 éves korában nagykorúsított gróf. Végignézte a Horthy-korszak médiavezérének, egyik meghatározó alakjának belső vívódásait, s tanúja volt Raoul Wallenberg és Adolf Eichmann egyetlen találkozásának. Végül őt magát is elsodorta a magyar történelem vihara.

Ha az egyedi hangulatú Kagyló lépcsőn közelítjük meg a Budai Várnegyedet, felfelé haladva bal oldalon egy kőfal kíséri utunkat, tetején kovácsoltvas kerítéssel. A kőfalba két helyen egy-egy kertkapu ékelődik. Mögötte pedig egy elhagyatottnak tűnő kertet látunk. A lépcső tetejére érve, a telek Hunfalvy utca felőli végén szintén találunk egy kaput, mely egykor a főbejárat lehetett, valamint egy kocsikijárót. Ház azonban már nem áll a telken, noha az utca felől bekukucskálva látszik, hol is állt pontosan egykor itt épület, alapjának körvonalai most is jól kivehetőek.

A Kagyló lépcső

Nincs könnyű dolgunk, ha el akarjuk képzelni, hogyan is nézett ki az egykoron itt állt épület, egy impozáns méretű, kétszintes villa. Jelenlegi tudásunk szerint ugyanis a házat közelről ábrázoló fénykép nem maradt fenn, az egyetlen releváns fotó, amit találtam, egy légi felvétel a Várhegy oldaláról. Az 1868-ban épült villa tervrajzai rendelkezésre állnak, ám azok sajnos nem érzékeltetik valós méreteit. Viszonylag egyszerű külsejével meglátásom szerint egy túlságosan nagyra nőtt polgárház benyomását keltette, melyben gyakorlatilag minden nagy méretű volt, ideértve a helyiségeket, ablakokat. A kétszintes épületben ugyanis újkorában aránylag kevés helyiség volt: a földszinten egy ebédlő, egy nagy terem, egy nappali, két szoba, továbbá egy cselédszoba, konyha és előszoba volt megtalálható, a szuterén szintjén pedig különböző pincehelyiségek mellett egy szoba helyezkedett el. Az épületnek két bejárata volt: az utca felőlin két ajtó is nyílt, az egyik az előszobába, a másik a konyhába. A kert felőli bejáraton pedig az ebédlőbe lehetett bejutni.

A telek jelenlegi állapotában a Hunfalvy utca felől

A villa kinézetéről képet kaphatunk egy komornyik visszaemlékezéséből, aki az utolsó lakóknál szolgált az 1940-es évek első felében. Akkorra a belső tereket már átalakították az eredeti állapothoz képest:

"A remek panorámát nyújtó, legalább 400 négyszögöles tel[ken lévő] hatalmas ház[...] a Hunfalvy utca felől alig volt látható, ugyanis erről az oldalról csak földszintesnek hitte az ember. Teljes nagyságában a Duna felől mutatkozott meg. Hatalmas üvegablakok tekintettek le a Dunára. Emeletén három hálószoba volt, száz személy befogadására alkalmas nagy szalon és kis szalon, étellifttel a konyhából. A földszinten hálószobák, fürdőszoba, konyha, éléskamra és akkora előszoba, hogv a belőle nyíló rejtekajtós raktárhelyiségben több ember is megbújhatott […] a nyilas uralom idején.”

Bekopogtat a miniszterelnök

A villa Kimnach Vilmos tervei alapján 1868-ban épült Rohrmüller János (1830-1898) miniszteri osztálytanácsos számára. Rohrmüller János egy székesfehérvári ötvös-aranyműves családból származott, ő azonban a közigazgatási pályát választotta hivatásául. Az 1850-es években Bihar, majd Arad megyében volt hivatalnok, az 1860-as években pedig a Magyar Udvari Kancelláriánál. 1868-ban a Pénzügyminisztériumba került, ahol miniszteri osztálytanácsosi címet kapott. 1887-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig több ügyosztályt vezetett, melyek többnyire adóügyekkel vagy vasutakkal foglalkoztak. 1869-ben a Kolozsvárra vezető keleti vasutak kormánybiztosává nevezték ki, aminek építése akkoriban kezdődött el. Szolgálataiért 1871-ben nemesi címet kapott, nevét egyúttal Rendesre magyarosította. 1864-ben vette feleségül Laskai Emíliát (1838k.-1886), Laskai Károly királyi tanácsos, a volt erdélyi udvari kancellária levéltári igazgatójának leányát. Két gyermekük született, Géza és Béla.

Rohrmüller jó kapcsolatot ápolt igen befolyásos emberekkel, legalábbis erre utal egy kis történet, melyet 1893-ban írt meg a Budapesti Hírlap részére egyik olvasója. A történet szerint az álmos Hunfalvy utcában egy nap valaki megállt Rohrmüller háza előtt, s először a kertkaput kísérelte meg bizonytalanul nyitogatni, majd egy csengőfélével próbált jelezni, de senki nem nyitott neki ajtót. A váratlan vendég nem volt más, mint Wekerle Sándor miniszterelnök, aki látva, hogy próbálkozása nem járt sikerrel, kiabálni kezdett: "Hé öreg! Hallod öreg!". Miután ekkor sem kapott választ, vadul döngetni kezdte a kertkaput. Erre már kijött az osztálytanácsos úr, aki nagyon megijedt, amikor meglátta, hogy a miniszterelnök üti az ajtaját. Végül kiderült, hogy azért járt arra a kormányfő, mert Rohrmüller korábban kereste őt valamiért, de akkor nem találta a hivatalában, s most Wekerle eljött régi ismerőséhez, hogy megbeszéljék a kérdéses ügyet. A beszámoló szerint egy darabig beszélgettek, majd a miniszterelnök fütyörészve elindult a Várba. Természetesen nem lehet megállapítani, hogy a találkozás pontosan úgy történt-e, ahogyan a hírlap olvasója elbeszélte, azt viszont valószínűsíthetjük, hogy Rohrmüller és Wekerle jó ismerősök lehettek, hiszen mindketten hosszú évekig a Pénzügyminisztériumban dolgoztak.

Az egykori ház helye jól megfigyelhető a kapuból
és a Google Maps segítségével

A levegő megadóztatása

A házat Rohrmüller János 1890-ben Béla fiának ajándékozta, aki apja halála után azt kiadta bérbe. Rendes Béla (1871-1925) először a Pénzügyminisztériumban dolgozott hivatalnokként, majd 1911-ben a nagybecskereki pénzügyi igazgatósághoz került. Nem lehet tudni, hogy a villa bérlői - akik között több katonatisztet találhatunk - milyen véleménnyel rendelkeztek Rendes Béláról, ám egy másik bérházában állítólagosan megtörtént eset nem fest hízelgő képet róla. A szociáldemokraták lapja, a Népszava 1908-as tudósítása szerint ugyanis Rendes megelégelte, hogy Izabella utcai házának egyik bérlője, egy 85 éves özvegyasszony a gangon levegőzik. Ezért levélben felszólította a hölgyet, hogy a gang használata esetén havi 10 koronát fizessen, ellenkező esetben csak a szobában ülhet nyitott ablak mellett. Hozzátette azt is, hogy „micsoda látvány volna az, ha a ház összes lakói kint ülnének a gangon. Ilyen viselkedés, illetőleg a gangra való kiülés legföljebb csak egy Ferencvárosi házban fordulhat elő”. Az öregasszony kifizette a gangon üldögélés díját, amivel Rendes  – szörnyülködik a Népszava – mintát adott más háztulajdonosok számára is a levegő megadóztatására. 

Szintén negatív kép rajzolódik ki Rendes Béláról egy, a halála után megjelent írásban, ami egy szerelmi afférról és annak következményeiről szól. A cikk szerint a szüleitől nagy örökséget szerző Rendes Béla vagyonát ingatlanok vásárlásába fektette az első világháború előtt. 1913-ban megismerkedett egy bizonyos Zaletzky Zsófia nevű, 20 év körüli nevelőnővel, aki azt állította magáról, hogy Bajorország volt miniszterelnökének lánya. A férfi felfogadta családjához a nevelőnőt, aki hamarosan teljesen behálózta őt. Rendes – bár nős volt – nemcsak hogy házasságot ígért neki, de vagyonát is rá költötte. Zaletzky a háború idején rábeszélte, hogy menjenek ki Münchenbe, mivel ott jobban lehet élni, szórakozni. Majd Budapestre hazatérve tovább költötték a pénzt, például a mozirajongó pár megvásárolt egy veszteséges külvárosi mozit, ami azonban később sem hozta a bevételeket. Közben viszont a házasságból nem lett semmi, mert Rendes felesége hallani sem akart a válásról. Erre válaszul a férfi örökbe fogadta a nevelőnőt. A kapcsolatnak egy 1918-ban történt fordulat vetett véget, akkor ugyanis Zsófia megismerkedett egy fiatal református lelkésszel, és hamarosan össze is házasodtak. Rendes ezután pereskedni kezdett Zaletzkyvel. Közben a férfinak azt is realizálnia kellett, hogy a nagy költekezések révén a tönk szélére jutott, így kénytelen volt eladni ingatlanait. Az írás szerint élete hátralevő részét pereskedésekkel töltötte, és koldusszegényen halt meg 1925-ben. Kérdés, hogy a cikk állításai között mennyi a szenzációkeltés érdekében tett túlzás, az azonban bizonyos, hogy Rendes a Hunfalvy utcai házát 1916-ban eladta.

Jelzálog és szennyvíz

A villa új tulajdonosa egy bizonyos Hercz Márton lett, aki még 1916 során továbbértékesítette azt Leitner Zsigmondnak (1858-1934). Leitner a Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankjának vezérigazgatója volt 1895-től 1925-ig. Érdemei elismeréseként 1913-ban nemességet szerzett. Emellett 1905-től Libéria magyarországi tiszteletbeli konzuljaként tevékenykedett. Ő maga nem élt a házban, azonban ott lakott az 1920-as évek elején Huszár Gyula, az említett bank egyik igazgatója, az Országos Gyermekvédő Liga kormányzóhelyettese, a külföldi gyermeküdültetés kormánybiztosa.

Az 1920-as évek közepén a ház tulajdonosa már gróf Keglevich György (1878-1925) volt, aki egyébként 1920-ban megvette a közeli Bécsi Kapu tér 1. alatt található házat, és ott élt családjával. A neves óragyűjtő hírében állt gróf mérnök volt, a tisztított szennyvíz újrafelhasználását szolgáló rendszerek megalkotásának úttörőjeként ismert. Keglevich a Hunfalvy utcai villát 1926-ban eladta leveldi Kozma Miklósnak, a két világháború közötti magyar média és politika egyik meghatározó, ugyanakkor ellentmondásos alakjának.

A Horthy-korszak médiavezére

A középnemesi családból származó Kozma Miklós (1884-1941) karrierje 1919-ben indult el, akkor Szegeden, Horthy Miklós környezetében bukkant fel. 1920-ban a Magyar Távirati Iroda elnöke lett. Ő fejlesztette az akkor még kis hivatalt nagy szervezetté, majd kiépítette nemzetközi hálózatát is. 1925-ben megalapította a Magyar Rádiót. Politikai tekintetben az 1920-as években Bethlen István híve volt, de jó barátságban állt többek között Gömbös Gyulával és Bajcsy-Zsilinszky Endrével. A politika frontvonalába 1935-ben lépett, amikor is belügyminiszter lett Gömbös Gyula, majd Darányi Kálmán kormányában. Miniszteri tisztségéről 1937-ben lemondott. Mivel jó gyermekkori emlékek fűzték Kárpátaljához, 1938-ban nagy lelkesedéssel üdvözölte az első bécsi döntést, és szorgalmazta a terület visszaintegrálását Magyarországhoz. Végül 1940-ben Teleki Pál miniszterelnök felkérésére Kárpátalja kormányzói biztosa lett. 

leveldi Kozma Miklós

A fenti adatokból is kitűnik, hogy Kozma Miklós a Horthy-rendszer egyik nagy befolyású szereplője volt, mégis sok tekintetben különbözött a magyar politikai fősodortól. Ormos Mária történész kétkötetes monográfiájában nagy alapossággal rámutatott a Kozma nézeteiben rejlő ellentmondásokra, melyek közül néhányra - az említett műből vett - példával szeretnék rávilágítani. Az állami média vezetőjeként Kozma Miklós a minőségi közszolgáltatás mellett tört lándzsát, elvárása szerint a magyar közmédiának ugyanolyan elvek mentén, ugyanolyan színvonalon kellett működnie, akár a svájcinak. Természetesen kérdéses, hogy a gyakorlatban ezt az elvet mennyire lehetett megvalósítani, azonban érték miatta politikai támadások. Például radikális jobboldali körökből szemére vetették, hogy miért játszik a rádió nyugatias (pl. jazz) zenét, helyette több magyaros, nemzeti nótát kellene sugároznia. Politikusként került ellentmondásos helyzetekbe. Kezdettől fogva jó viszonyt ápolt Gömbös Gyulával, azonban 1935-től, kormánytagként, szembe került Gömbös diktatórikus törekvéseivel. Belügyminiszterként ő vezényelte le az 1935-ös botrányos választásokat, amikor is a Gömbös vezette Nemzeti Egység Párt súlyos választási csalásokat követett el. Kozma mint a választások lebonyolításáért felelős miniszter mégis a kormánypárt részéről elkövetett visszaéléseket, erőszakosságokat próbálta mérsékelni. A nemzetközi politikát tekintve már az 1920-as években Mussolini és az olasz fasizmus nagy tisztelője volt. Hitlertől azonban nem volt különösebben elragadtatva, és aggódva figyelte a náci Németország térnyerését térségünkben. Kozma antiszemita nézeteket vallott, a korabeli keresztény elit sok tagjához hasonlóan antiszemitizmusa nem faji alapú volt, hanem alapvetően nemzetietlenek tartotta a zsidókat, bizonyos ágazatokban betöltött szerepüket pedig aránytalanul nagynak. Ugyanakkor nézete szerint az értelmiséghez és a gazdasági elithez tartózó zsidók megfelelő korlátozások mellett igazából "nem jelentettek problémát", véleménye szerint a zsidók szegényebb rétegeitől, a "kiszsidóktól" kellett valamilyen módon "megszabadulni". 

E nézeteit Kozma 1941-ben Kárpátalja kormányzójaként a gyakorlatba ültethette, hiszen kezdeményezője volt a Kárpátaljára telepített, mintegy 20 ezer "hontalan" és "rendezetlen állampolgárságú” zsidó Kamenyec-Podolszkijba deportálásának, akiket ott később a német csapatok lemészároltak. Közben a háború fejleményeit látva egyre inkább vívódott önmagával. Különösen megrázta 1941 áprilisában jó ismerőse, Teleki Pál öngyilkossága és annak körülményei. Azt követően a magyar háborús lépéseket látva teljesen meghasonlott, beigazolódni látta félelmeit a náci Németország terjeszkedésével, s annak Magyarországra nézve katasztrofális hatásaival kapcsolatban. A testileg-lelkileg egyébként is megviselt Kozma 1941 őszén Ungváron szívrohamot kapott. Még hazaszállították a fővárosba, azonban hamarosan meghalt. Ugyan vitatott, hogy a Kamenyec-Podolszkijba deportált zsidók lehetséges sorsának Kozma előzetesen mennyire volt tudatában, Ormos Mária azt sugallja, hogy a végső lökést a kiírtásukról szóló hír megérkezése adhatta meg a halálához. Nem sokkal utána kapott ugyanis szívrohamot. 

A Magyar Világhíradó megemlékezése Kozma Miklósról halála után

Hogyan vált Berchtold gróf 38 évesen nagykorúvá?

Kozma második felesége, Gyarmathy Eszter, férje halálát követően, valószínűleg 1943-ban eladta a villát. Az új tulajdonos gróf Berchtold Zsigmond (1900-1979) lett. Őt valójában Sigmund von Berchtoldnak hívták, édesapja, Leopold von Berchtold, az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere volt az első világháború kitörésekor. Berchtold Zsigmond gróf fiatal korában meglehetősen költekező életmódot folytatott. Az újsághírek szerint külföldi tartózkodását igyekezett kényelmessé tenni, ami olyannyira sikerült, hogy nemcsak a saját (azaz családja) pénzét verte el, de a másoktól kölcsönkapottat is. Jelentős összegeket vesztett szerencsejátékon, továbbá részt vett egy balul elsült pénzügyi spekulációban, aminek következtében egy berlini banknak is tartozott. Mivel nem fizette ki adósságát, a bank beperelte a grófot. Apja végül megelégelte a nagy költekezést, és az akkoriban a nagykorúság határának számító 25. életévhez közeledő fiát gondnokság alá helyezte, aki ezáltal nem vált nagykorúvá. A lapok szerint Zsigmond megbánhatta kicsapongó életmódját, ugyanis ezt követően szerzetesnek jelentkezett a karmelita rendbe. Az atyák között azonban csak rövid időt töltött, ugyanis még a végleges befogadás előtt önként visszakérezkedett a világi életbe. Végül aztán csak 1938-ban, vagyis 38 évesen nagykorúsították Zsigmond grófot. A gróf érdeklődése ezután a vegyészeti ipar felé fordult, vállalatot is alapított Magyar Műanyag és Vegyészeti Gyár Rt. néven. 1943-ban beköltözött Hunfalvy utcai villájába, melynek nyugalmát azonban nem sokáig élvezhette. 1944 nyarán, a front közeledtével, a svéd követségnek adta bérbe a házat, annak érdekében, hogy a vagyonát mentse, majd Bécsbe menekült.

Vacsora a hóhérral

A villába a svéd külképviselet két diplomatája, Lars Berg (1918-1993) konzul és Göte Carlsson (1922-1977) követségi titkár költözött be. Mindketten aktívan részt vettek a svéd követség embermentő tevékenységében, amit Raoul Wallenberg (1912-?) irányított. Lars Berg a világháborút követően megírta budapesti emlékeit. Ezek között szerepel egy történet, amely szerint a Hunfalvy utcai villa egy rendkívüli esemény helyszíne volt 1944 őszén. Itt találkozott ugyanis egymással a zsidók ezreinek életét megmentő Raoul Wallenberg és a deportálásukat szervező SS-alezredes, Adolf Eichmann (1906-1962). E találkozó tényét korábban több kutató kétségbe vonta, ám a legújabb svéd kutatások megerősítették annak megtörténtét. Nem lehet kizárni, hogy Wallenberg és Eichmann még több alkalommal is folytattak megbeszélést, ám azok létrejöttét egyelőre nem sikerült bizonyítani. 

A kutatók számára a kétkedésre okot adhattak a találkozó filmbe illő körülményei. Wallenberg akkoriban Bergék lakhelyétől nem messze, az Ostrom utcában lakott egy másik villában. Oda invitálta meg a Harmadik Birodalom fő hóhérának nevezett Eichmannt vacsorára. A vacsora napján azonban teljesen megfeledkezett a találkozóról. Ezért vélhetően eléggé meglepődhetett, amikor hazaérve látta, hogy Eichmann közeledik társaival a lakása felé. Wallenberg gyorsan itallal kínálta a németeket, majd felhívta Berget, hogy húzza ki a csávából. Végül az a megoldás született, hogy Wallenberg azt mondta Eichmannak, az aperitifet követően a vacsorát a közeli villában rendezik meg Bergéknél, s míg oda átsétáltak, Berg attasé szakácsnője gyorsan összeütött valami ételt. A vacsora finomra sikerülhetett, ugyanis Eichmann fel sem hozta a feledékenységet, s másnap a svéd követségen már csak jót nevettek az eseten.

Raoul Wallenberg és Adolf Eichmann

A vacsora során azonban nem csak a finom ételekről volt szó. A felek a nácizmus elveiről és a háború kilátásairól beszélgettek. Az ételek elfogyasztása után az étkezőből átmentek a szalonba, leoltották a villanyt, és a Dunára néző ablakon át figyelték a horizontot, amint az vöröslött a több ezer orosz ágyú torkolattüzétől. Ezt a hatásos képet felhasználva Wallenberg amellett kezdett érvelni, hogy a háború lassan véget ér, a nácik vereséget fognak szenvedni. Ezzel akarta rávenni vendégét arra, hogy a fővárosi zsidóság maradékát ne küldje a halálba ilyen kevés idővel a háború vége előtt. Eichmann reakcióját illetően némileg eltér Berg leírása és Carlsson beszámolója (ugyanis utóbbi is elmesélte az esetet a háborút követően). Carlsson szerint Eichmann belátta, hogy Németország elvesztette a háborút. Beszédéből elfogyott a fanatizmus. Iróniával vitázott, s ironikusan beszélt magáról is, mint aki „a saját sírja fölött táncolna”. Berg szerint azonban a háború végét illető felvetésre nagyon megdöbbent, majd elmondta, sosem hitt a „nácizmusban mint olyanban”, de az hatalmat adott neki. Hozzátette, tudja jól, hogy kényelmes élete hamarosan véget ér: „a repülőim nem hoznak többé nőket és bort Párizsból, vagy csemegéket Keletről”, őt pedig az oroszok mint SS-tisztet agyonlövik a helyszínen. Hangsúlyozta azonban, hogy ennek ellenére a végsőkig kitart a Führer mellett. Ezért megfenyegette Wallenberget, hogy mindent meg fog tenni a „fékentartására”, a diplomata útlevél sem védi meg, ha szükségesnek fogja látni eltávolítását. „Semleges diplomatát is érhet baleset” - mondta. Ezt követően Berg szerint Eichmann felállt, hogy távozzon, a haragnak nem volt rajta nyoma. Jó német udvariassággal búcsúzott és megköszönte a kellemes estét.

Berg és Carlsson 1944 karácsonyáig lakott a házban, akkor a követség karácsonyi vacsoráját itt akarták megrendezni. Addigra azonban a svéd követség helyzete eléggé meggyengült, miután kiderült, hogy a fővárost elhagyó nyilas kormány a svéd diplomatákat magával kívánta vinni, majd karácsonykor a nyilasok megszállták a követség gellérthegyi épületét. Így a tervezett vacsora a Hunfalvy utcai villában elmaradt. A svéd diplomaták ezután inkább a nyilasok által kevésbé ismert, vagy titkos helyeken tartózkodtak. A már korábban említett komornyik Berg attasét december 25. este látta utoljára, amikor bedobott a kocsija csomagtartójába három láda tömény italt. Azt valószínűleg a várba, az Úri utca 15. szám alá vitte, ahol több kollégájával együtt töltötte karácsony napjait. Lars Bergnek a háborút követően lehetősége nyílt megírni emlékeit, Raoul Wallenberg azonban 1945. január 13-án szovjet fogságba került. További sorsa máig tisztázatlan.

XXX

A telek későbbi tulajdonosának elmondása alapján a villa Budapest ostromát jelentősebb károk nélkül átvészelte, ám 1946 elején mégis elbontották az üresen hagyott házat, minden értéket elvittek belőle. E későbbi tulajdonos Hegedűs Erzsébet szobrász volt, aki 1952-ben szerezte meg a telket, és az ott hagyott törmelékkövekből építtetett rá egy kisebb házat. 2012-2013 táján azonban ezt az épületet is elbontották.

------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra, és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

Bevezetés:
Budapest Főváros Levéltára • HU BFL XV.17.a.302 (Hungaricana.hu)
Berg attasé komornyikja. A rejtélyes ház. In Magyar Nemzet, 1989., 52. évfolyam, 299. szám. 1989. december 20., 4.p.  (adtplus.arcanum.hu)

Bekopogtat a miniszterelnök:
Kempelen Béla: Magyar nemesi almanach, 1910, Budapest, 112.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Közlöny, 1871., 5. évfolyam, 46. szám. 1871. február 25.,  1.p. (adtplus.arcanum.hu)
Székely Vera: A központi államigazgatás tisztségviselői a dualizmus korában 3. rész : Magyar Királyi Pénzügyminisztérium (Forrástudományi segédletek 1. Budapest, 1985) (Hungaricana.hu)
Wekerle "várakozási állomány"-ban. In Budapesti Hírlap, 1893., 13. évfolyam, 305.  szám. 1893. november 04. ,7.p.(adtplus.arcanum.hu)

A levegő megadóztatása:
Budapest Főváros Levéltára • HU BFL - VII.151 - 1890 - 0835 (Hungaricana.hu)
Pesti Hírlap, 1911., 33. évfolyam, 3. szám. 1911. január 04., 17.p. (adtplus.arcanum.hu)
Tilos a levegőhasználat. In: Népszava, 1908., 6. évfolyam, 141. szám. 1908. június 13., 5.p. (adtplus.arcanum.hu)
Egy elpusztult vagyon története a bíróság előtt. In: Esti Kurir, 1928., 6. évfolyam, 76. szám. 1928. április 01., 7.p. (adtplus.arcanum.hu)

Jelzálog és szennyvíz:
Fővárosi Közlöny, 1916., 27. évfolyam, 24. szám. 1916. május 12., 885.p. (adtplus.arcanum.hu)
Az Ujság, 1916., 14. évfolyam, 156. szám. 1916. június 05., 7.p. (adtplus.arcanum.hu)
Kempelen Béla: Magyar nemes családok 11. kötet, 1932,  443.p (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1926., 37. évfolyam, 39. szám. 1926. szeptember 24., 2073. p. (adtplus.arcanum.hu)
A Mahlern-Csáky-ház. Urbface.com http://urbface.com/budapest/a-mahlern-csaky-haz

A Horthy-korszak médiavezére:
Ormos Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós: pokoljárás a médiában és a politikában (1919-1941). 2000, Budapest, PolgART
Ormos Mária: A politikai meghasonlás esete. In: História, 2001., 1. sz. 17-21. p.
Kozma Miklós Múlt-kor történelmi portál https://mult-kor.hu/cikk.php?id=6765&pIdx=1
Épitő Ipar - Építő Művészet, 1930., 54. évfolyam, 31-32. szám. 1930. augusztus 15., 129.p. (adtplus.arcanum.hu)

Hogyan vált Berchtold gróf 38 évesen nagykorúvá?:
Egy berlini bankár pőre Berchtold volt közös külügyminiszter fia ellen. In: Magyarság, 1925., 6. évfolyam, 8. szám. 1925. január 11., 20. p. (adtplus.arcanum.hu)
Hogyan szegényedett el Berchtold gróf volt külügyminiszter? In: Magyarország, 1925., 32. évfolyam, 132. szám. 1925. június 16., 4.p. (adtplus.arcanum.hu)
Szerzetesnek készült, de felavatása előtt meggondolta magát gróf Berchtold Zsigmond. In: Pesti Napló, 1932. 83. évfolyam, 59. szám. 1932. március 12., 4.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1938., 72. évfolyam, 203. szám. 1938. szeptember 13., 2.p. (adtplus.arcanum.hu)

Vacsora a hóhérral:
Ember Mária: Wallenberg Budapesten. 2000, Budapest, Budapest. Fővárosi Önkormányzat. Főpolgármesteri Hivatal
Jangfeldt, Bengt: Raoul Wallenberg élete. 2014, Budapest, Park Kiadó
Levine, Paul A.: Raoul Wallenberg in Budapest: myth, history and Holocaust. 2010, London
Berg attasé komornyikja. A rejtélyes ház. In Magyar Nemzet, 1989. 52. évfolyam, 299. szám. 1989. december 20., 4.p. (adtplus.arcanum.hu)