A budai Várhegy lejtőjének egy olyan részén járunk, ahol a történelem viharai miatt szinte semmi sem utal saját múltjára. Szerencsénkre segítségünkre van Szabó Dezső író, aki élt itt fiatalkorában, s részletesen lefestette az általa megtapasztalt mesevilágot. Röviden lesz szó a századforduló korabeli állatvédelemről. Megismerkedünk Víziváros egy hajdani országgyűlési képviselőjének viszontagságos életével, majd megtudjuk, hogy az 1930-as években miért nevezték Hangtanyának az egykor itt állt házat.

Viszontagságos múltjának köszönhetően Budapesten számos olyan telket, területet találunk, melyen semmi sem emlékeztet a korábban ott állt épületek, ott élt emberek - sokszor igen érdekes - történetére. Talán különösen igaz ez a megállapítás a Várhegy lejtőjére, mely felettébb sokat szenvedett a főváros 1944-45-ös ostroma során. Ezzel a helyzettel szembesülhetünk, ha ellátogatunk a Szabó Ilonka utca és a Kagyló lépcső sarkára. Itt egy modern társasház található, mellette pedig, a Szabó Ilonka utcán felfelé haladva, egy beépítetlen, néhány fától és bokortól eltekintve csupasz telek. Manapság nehéz elképzelni, hogy hajdanán egy (rém)mesébe illő kert állt a helyén, később pedig olyan zenemulatságokat rendeztek itt, amelyen a Habsburg-ház tagjai is megfordultak. 

A vasorrú Berta néni és az ifjú művészek

A mai Szabó Ilonka (egykori Ilona) utca 22 és 24. számú telkek régen összefüggő területet alkottak, melynek tulajdonosa 1869-ben bekövetkezett haláláig Szeiff József egyetemi quaestor felesége, Reisinger Amália volt. Mivel a hölgy nem hagyott hátra végrendeletet, a birtok csak 1875-ben került két lánya, Berta (?-1907) és Matild (?-1902) tulajdonába. A két nővér abban az évben egy földszintes házat építtetett a jelenlegi 24. számú telekre. A hölgyekről a korabeli forrásokból keveset lehet tudni. Berta mint a magyar állatvédelem jeles támogatója tűnik fel, amit az is mutat, hogy 10 ezer koronás alapot hozott létre az Országos Állatvédő Egyesület javára.

Berta és Matild a házban éltek, de bérlőket is fogadtak. Az 1900-as évtized második felében itt lakott néhány ifjú művész, akik később jelentős hírnévre tettek szert. 1905. május 1-én költözött be az épületbe Szabó Dezső (1879-1945) író. Szabó azelőtt az Eötvös József Collegium lakója volt, éppen magyar-francia szakos tanári diplomájának megszerzése előtt állt, s helyettes tanári állást kapott a II. kerületi főreáliskolában (a mai Toldy Gimnáziumban). Szabó Dezső Életeim című munkájában részletes leírást adott erről a lakhelyéről. A ház kertjét a következőképpen festette le: 

"A lakás állott egy aránylag nagy kertből, egy kis házmesterlakásból és egy földszintes házból, mely benn volt a kertben. A kert a hegy oldalán vonult lefelé, s egy négyzetcentimétere sem volt egy szintben a többivel. Amint az ember a kertbe belépett, majd elvesztette lélegzetét, annyira rálépett ez a rémíteni akaró különös világ. Milyen fák voltak ennek a kertnek a fái! Furcsa bozontos fejűek, görcsös karokkal, gyötrött, megcsavart törzzsel. Szélcsendben a legkülönbözőbb állásban lestek valami előkészített gyilkosságra. A „lestek” szó az egyetlen találó. Mert lesés volt dermedt mozdulatukban, és ágaikon és törzseiken furcsa gúnyos, kacsintó vagy meredt, rosszindulatú vagy őrült szemek voltak. […] Mindenik fa egy-egy beteg, elátkozott lélek testhezálló formája volt. Még a füvek is sápadtak, vékonyak voltak. Ha egy szél bekapott a kertbe – és itt majdnem mindig szél van: rángott, fenyegetett, jajgatott, nyöszörgött, vádolt és rimánkodott az egész kert."

Az író művében háziasszonyáról, Szeiff Bertáról, valamint kutyáiról is megemlékezett. (Matild akkor már nem élt):

"Ennek az elátkozott kertnek a tulajdonosa egy aggszűz és hat kutya volt. Azért mondom így, mert a hat kutya eltéphetetlenül szerves része volt egyéniségének. […] Alacsonyka volt, vékonyka, arca csodálatos mély ráncokból állott, nagy félsas orra tipikus vasorr volt. Hisz arcának is majdnem vasszíne volt. Nem tudom, hogy hány éves volt, egyáltalán kétséges, lehetett-e idővel jelezni létezését. Ott ijesztett már a primitív népek félelmében, látogatást tett Shakespeare Machbetjénél, és megnyomta a falusi esték békéjét. Pedig nem volt gonosz. A cinikus hamu alatt még nem aludt ki az emberi parázs, csak érteni kellett a nyelvén. A hat kutyát hat néven hívták […], ezek is furcsa, torz állatok voltak. Mindig a szoknyája körül voltak, mindenüvé követték, vele ettek, vele háltak. Ezért olyan borzalmas volt a szobája levegője, hogy egy szippantástól három napra fordult fel az ember gyomra. A kutyák közt a legcsodálatosabb egy szerelem gyermeke volt, mely egy dakszli Júlia és egy agár Rómeó szenvedélyéből született. Szegényke aztán elől két emeletes, hátul pincelakás volt. Úgy mozgott a szerencsétlen, mint egy kecske, melynek a farkára egy súlyos vak harangot kötöttek.  Berta néninek ez a kutya volt a fő kedvence."

Szabó Dezső röviden saját szobájáról is írt, méghozzá az alábbiak szerint: 

"A szoba elég tágas volt, végtelenül egyszerű és Berta nénivel egykorú bútorokkal. És mert a vasrácsos ablak mindig nyitva volt, elég jó levegővel. De az ablak előtti ördöngős fák néha éjszakánként olyan rémdrámákat suttogtak, nyögtek és jajgattak egybe, hogy fel-fellúdbőröztettek az álmomból."

Látható, hogy Szabó Dezső eléggé részletesen emlékezett meg egykori lakhelyéről, ennek ellenére csak néhány hónapot töltött el benne. Ugyanis még 1905-ben, tanári diplomája megszerzését követően elnyert egy párizsi ösztöndíjat, s az év augusztusának végén már el is indult a francia fővárosba. Hogy mi történt ezután a szobájával, azt az alábbiakból tudjuk meg:

"A szobát átadtam egy volt Eötvös kollégiumi évtársamnak, ki mint nagy muzsikus, pianínójával és kottáival örömmel költözött be a gyötrött csodák tanyájára. Mindig csodálkoztam, hogy ezt a csodakertet nem transponálta hangokba, nagyszerű zenedarab lett volna."

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 Szabó Dezső                                   A fiatal Kodály Zoltán
                                                                  Forrás: Magyarország, 1972. 9. évf., 42. sz.
                                                                     26.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

A fenti idézetben szereplő muzsikus a friss tanári diplomás Kodály Zoltán (1882-1967) volt, aki 1907-ig lakott Berta néni házában. Az itt eltöltött idő alatt írta meg bölcsészdoktori disszertációját, s innen indult el első népdalgyűjtő útjára. 1907-ben a Zeneakadémia tanára lett, ami lehetővé tette számára, hogy komfortosabb lakásba költözzön a rózsadombi Áldás utcában. Ilona utcai tartózkodása alatt azonban még egy ideig albérlőtársul fogadta egykori kollégiumi szobatársát, Balázs Béla (1884-1949) írót. S egy időre Szabó Dezső is visszatért a házba, azután, hogy 1906-ban hazajött Párizsból. Visszatérését a következőképpen festette le:

"Az elátkozott kertben minden a régi tragédiát játszotta. A fák éppen olyan gyötröttek voltak, […] az elől kétemeletes-hátul alagsor kutya éppen olyan kínnal lökte magát tovább többi társai közt. Csak mintha a Berta néni orra lett volna most vasabb, mint volt." 

Állatvédők egyesülete

1907-ben a fiatal művészek eltávoztak a házból, s Berta néni is meghalt. A ingatlan további történetének megismeréséhez vissza kell kanyarodnunk az Országos Állatvédő Egyesülethez, ugyanis Szeiff Berta halálát követően az épület az egyesület tulajdonába került 32 100 korona ellenében, amit részben a hölgy által hagyományozott 10 ezer koronás alapból finanszíroztak. A vásárlás célja valószínűleg ennek az alapnak a kamatoztatása lehetett, ugyanis 1909-ben 40 500 koronáért továbbértékesítették az ingatlant. A tranzakciók révén az egyesület (vélhetően a megfelelő adók, illetékek levonását követően) 6425 korona nyereségre tett szert. Ebből 4000 koronát tőkésített, 2000 koronát pedig községházakba szánt állatvédő falitáblák költségeire fordított.

Néhány szót érdemes szólni magáról az egyesületről. Eredetileg Állatvédő Egyesület Budapesten néven alakult meg 1882-ben Herman Ottó természettudós kezdeményezésére. Az egyesület célja volt értelemszerűen az állatok védelme, a kínzásuk elleni küzdelem és az állatok szeretete eszméjének terjesztése pl. oktatás révén. Érdekesség, hogy az egyesület szorgalmazására vezette be a közoktatásban a Madarak és fák napját gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter 1906-ban. Az 1900-as évtized második felében az egyesület elnöke Máday Izidor miniszteri tanácsos, közgazdasági író volt, ügyésze pedig Németh Imre, Víziváros országgyűlési képviselője. Ő volt az, aki megvette a Szeiff-házat az egyesülettől 1909-ben.

Egy parlamenti képviselő viszontagságai

Németh Imre (1854-1927) Bihar vármegyéből származó ügyvéd volt, 1881-ben nyitotta meg ügyvédi irodáját a fővárosban. Tagja lett a Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártnak, melynek hosszabb időn keresztül vízivárosi (II. kerületi) elnökeként tevékenykedett. Először az 1905-ös választáson jutott be a parlamentbe Lukács György kultuszminiszter legyőzésével, majd 1906-ban ismét képviselővé választották. Az 1906-1910-es parlamenti ciklusban kitöltötte mandátumát, a későbbiekben helyi szinten meghatározó politikus maradt a Vízivárosban. Első felesége, a lőcsei szász származású Herman Ilka volt, akivel nagyon szerettek Magyarországon túrázni és világot járni. Így bejárták többek között a mediterrán térséget (például Itáliát, a francia Riviérát, Tuniszt, Algírt) és a hűvösebb skandináv országokat, sőt a Spitzbergákra is eljutottak. Maga Németh egy időben a Magyar Turista Egyesület alelnöke volt. Elmondható tehát, hogy az első világháború kitörése előtt Németh Imrének mind szakmai-politikai karrierje, mind magánélete jól alakult. Feleségével jómódban éltek, amit nem csak az említett utazások mutatnak, hanem az is, hogy Ilona utcai telkére egy új házat építtetett 1914-ben. Elkészülte után ebbe, a mai 22. számú telken állt villába költözött nejével, míg a régebbi, a mostani 24. számú telken állt házba pedig bérlőket fogadott.

Németh Imre
Forrás: Déry József: Dr. Németh Imre  In: Turisták Lapja, 1927.,
39. évf., 9-12. sz., 180.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Ez az idilli állapot azonban nem tartott sokáig. Németh Imre végrendeletében azt írta, hogy a háború és következményei vagyonát elapasztották, méghozzá annyira, hogy 1918-ra ingóvagyona nem maradt. Abban az évben feleségével egyebek mellett a régebbi, 24. számú házat is el kellett adniuk, hogy élni tudjanak. Nem sokkal később más súlyos csapás is érte. 1918 novemberében ő is és neje is megbetegedett a spanyolnáthában. Németh felépült, neje azonban belehalt a betegségbe. 1920-ban újra megházasodott, második felesége özvegy Tabermann Gusztávné, Hembach Irma lett, aki azonban 1923-ban gyomorrákban elhunyt. Németh ekkor nem csak újabb feleségét vesztette el, de állítása szerint annyira elfogyott a pénze, hogy „tengődni is alig bírt”. Azon gondolkodott, hogy villáját is eladja, amikor megismerte „mentőangyalát”, harmadik feleségét, Szalay Olgát, aki tekintélyes hozományával kimentette nyomorából. Négy évvel később, 1927-ben Németh Imre meghalt.

Erdő és egészség

A régebbi, Szeiff-féle ház eladásával tehát a két ingatlan története 1918-ban elvált egymástól. Először kövessük nyomon annak a történetét, melyben Németh Imre haláláig lakott, vagyis az újabb, 22. számú villáét. Özvegye, harmadik felesége továbbra is itt élt, egészen 1931-ben bekövetkezett haláláig. Örökösei 1932-ben elárvereztették az ingatlant, amit végül Jónásch Kornél (1881k.-1968) királyi főerdőtanácsos felesége, Hirschberg Júlia, valamint Jónásch Antal (1887k.-1967) orvos, későbbi miskolci kórházigazgató vett meg. Az új tulajdonosok bérbe adták a házat.

A bérlők között találjuk az 1930-as évek elején Ormos Ede (1873-1944) szocialista beállítódású újságírót, költőt, szociográfust, akit 1944-ben a németek elhurcoltak és ismeretlen helyen megöltek. Az 1940-es évek elején pedig Szabó István (1898-1969) történész lakott itt. Szabó egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, a magyar agrártörténet, településtörténet, illetve történeti demográfia jelentős kutatója volt.

A Szabó Ilonka utcai villa a főváros 1944-45-ös ostroma során megsemmisült.

Az 1941-ben készült kép jobb oldalán Németh Imre villája, mellette balra a régebbi, Szeiff-ház teteje látszik.
A kép bal oldalán Grünwald Mór hatalmas, a világháború során elpusztult villája.
Forrás: Fortepan/Konok Tamás id.

A hangtanya

A 24. számú házra áttérve érdemes megemlíteni, hogy még mielőtt Németh Imre azt eladta volna, az 1910-es évek első felében itt lakott Cech József (1855-1938) altábornagy. A magyarságára igen büszke Cech katonai pályája eleinte ígéretesen ívelt felfelé, 1905-ben dandárparancsnok lett Nyitrán, 1908-ban tábornokká, 1912-ben altábornaggyá léptették elő. Ekkor azonban igencsak megorrolt rá Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki éppen csapatszemlét tartott Magyarországon. A főherceg igen nagy haragja gerjedt, amikor meghallotta, hogy a kurucos lelkületű Cech csapatai nem osztrák dallamokra, hanem a Rákóczi-induló hangjaira masíroznak. Ezért 1913-ban Cechet nyugdíjazták. Az első világháború kitörését követően azonban visszatért a hadseregbe, 1914-16 között Pozsony altábornagy-kerületi parancsnokaként tevékenykedett, 1916-ban vonult végleg nyugdíjba.

Németh Imre tehát 1918-ban eladta a házat, a vevő személye sajnos ismeretlen. A következő ismert tulajdonos egy bizonyos Sarkady Gyuláné, aki 1922-ben értékesítette a házat Tóth Mihálynak és nejének. Ők 1926-ban adták el azt Bohutinszky Ernő fővárosi pénztárosnak és feleségének. Tőlük pedig már a következő évben megvette az ingatlant Puky Endre, a Képviselőház alelnöke, valamint hitestársa.

Puky Endre (1871-1941) felvidéki nemesi család sarja volt. 1902-1906 között Abaúj-Torna vármegye főjegyzőjeként tevékenykedett, részt vett a Fejérváry darabontkormánnyal szembeni nemzeti ellenállás szervezésében, amiért rövidebb időre felfüggesztették állásából. 1906-ban Abaúj-Torna vármegye alispánja lett. 1918-ban a cseh megszállás első heteiben hivatalában maradt, a cseh zsupán azonban fegyveres erőkkel eltávolította őt és tisztikarát a kassai vármegyeházáról. Ekkor a megye meg nem szállt területére, Szikszóra vonult, és ide tette át a megye székhelyét. 1920-ban nyugdíjba ment, s Miskolcon telepedett le, ahol a Magyar-Olasz Bank fiókjának elnökeként dolgozott. 1922-ben Abaúj-Torna vármegye, majd Miskolc város főispánjává nevezték ki. Ezekről a tisztségekről 1924-ben mondott le, amikor is a bódvaszilasi kerületben parlamenti képviselővé választották a kormányzó Egységes Párt színeiben. 1926-ban a törvényhozás alelnökévé választották, majd ugyancsak alelnöki tisztséget töltött be az 1927-ben kétkamarássá vált parlament alsóházában, a Képviselőházban. Ebből a pozícióból 1932 októberében távozott, amikor is Gömbös Gyula kormányának külügyminisztere lett rövid ideig, 1933 januárjáig. Ezt követően 1941-ig a Közigazgatási Bíróság elnöke és a Főrendiház tagja volt. Nyugdíjba vonulása után néhány hónappal hunyt el.

Puky Endre hegedűjével Ilona utcai otthonában
Forrás: Puky Endre, a muzsikus. In: Pesti Napló, 1938., 89. évf., 1. sz. 
1938. január 1., 33.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Pukyt nemcsak jeles jogászként, hanem szenvedélyes kamarazenészként is ismerték kortársai. A zene szeretete családjában magától értetődő volt, nagyapja és apja egyaránt lelkes zenész hírében állt. Édesapja nagy gondot fordított gyermekei zenei nevelésére, így Puky Endre a híres cigányprímástól, Rácz Palitól is vehetett leckéket. A zenélést felnőtt korában, politikusként, majd bíróként sem hagyta abba. Sőt, rendszeresen tartott házi koncerteket Ilona utcai otthonában, amit ezért „Hangtanya” néven emlegettek a kortársak. Ezeken a muzsikálásokon vendégként egyebek mellett megfordult Habsburg József Ferenc főherceg és felesége, Anna szász királyi hercegnő. Egy 1938-ban adott interjúban Puky büszkén mesélte, hogy 1936 nyarán tartotta meg élete kétezredik kamarazeneestjét. Ezt onnan tudta pontosan, hogy 1895-től kezdve precíz nyilvántartást vezetett fellépéseiről. Érdekesség, hogy Puky Endre nem csak zenélni, hanem – a ház korábbi tulajdonosához, Németh Imréhez hasonlóan – túrázni is szeretett, sőt 1930-31-ben a Magyar Turista Szövetség elnöke volt.

Puky Endre 1941-ben bekövetkezett halála után a ház lakója maradt özvegye, eredeti nevén Lánczy Gizella (1880-1951). Az épület a világháború során megsérült, azonban még utána is állt. Egy 1957-es térkép állapotát „korszerűsíthető”-ként jelzi. Ma azonban már csak egy üres telket találunk a ház helyén.

 -------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra, és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

A vasorrú Berta néni és az ifjú művészek:
Budapesti Közlöny, 1875., 9. évfolyam, 152 szám. 1875. július 07, 4475.p. (adtplus.arcanum.hu)
A Hon, 1875., 13. évfolyam, 191. szám. 1875. augusztus 22., 2.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest Főváros Levéltára, HU BFL - VII.6.e - 1907 - 023. (Hungaricana.hu)
Szabó Dezső: Életeim. 1965, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó. I. kötet.
Eősze László: Kodály Zoltán életének krónikája. 1977, Budapest. Zeneműkiadó.

Állatvédők egyesülete:
Az Ujság, 1909., 7. évfolyam, 66. szám. 1909. március 19., 15.p. (adtplus.arcanum.hu)
Az Ujság, 1908., 6. évfolyam, 274. szám. 1908. november 15., 49.p. (adtplus.arcanum.hu)
Máday Izidor: Az országos állatvédő egyesület huszonötévi működése és az állatvédelmi törekvések Magyarországon. 1907., Budapest, Grimm Gusztáv bizománya. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Hírlap, 1909., 29. évfolyam, 38. szám. 1909. február 14., 18.p. (adtplus.arcanum.hu)

Egy parlamenti képviselő viszontagságai:
Fővárosi Közlöny, 1914., 25. évfolyam, 23. szám. 1914. március 20., 774.p. (adtplus.arcanum.hu)
Lukács miniszter bukása - a vízivárosi pótválasztás. In: Az Ujság, 1905., 3. évfolyam, 341. szám, 1905 december 08., 5.p. (adtplus.arcanum.hu)
A választások Budapesten. In: Pesti Hírlap, 1906., 28. évfolyam, 122. szám. 1906. május 04., 6.p. (adtplus.arcanum.hu)
Déry József: Németh Imréné. In: Turisták Lapja, 1920., 32. évfolyam, 18-19.p. (adtplus.arcanum.hu)
Déry József: Dr. Németh Imre  In: Turisták Lapja, 1927., 39. évfolyam, 9-12. szám, 178-181.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest Főváros Levéltára, HU BFL - VII.6.e - 1927 - 083. (Hungaricana.hu)
Budapest Főváros Levéltára, HU BFL - VII.153.a - 1920 - 0200. (Hungaricana.hu)

Erdő és egészség:
Pester Lloyd, 1932., 79. évfolyam, 123. szám. 1932. június 5., 16.p. (adtplus.arcanum.hu)
Ujság, 1933., 9. évfolyam, 1. szám. 1933. január 1.,  27.p. (adtplus.arcanum.hu)
Ormos Ede. In: Magyar Életrajzi Lexikon, Szerk: Kenyeres Ágnes. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1922., 33. évfolyam, 30. szám. 1922. június 9., 1520.p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1926., 37. évfolyam, 53. szám. 1926. december 21., 2416.p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1927., 38. évfolyam, 11. szám. 1927. március 8., 578.p. (adtplus.arcanum.hu)

A hangtanya:
A felvidéki "vicispántól" a Ház alelnökéig. In: Pesti Napló, 1926., 77. évfolyam, 242. szám. 1926. október 24., 5.p. (adtplus.arcanum.hu)
Bizáki Puky Endre dr. In: Turisták Lapja, 1930., 42. évfolyam., 87-88.p. (adtplus.arcanum.hu)
Puky Endre, a muzsikus. In: Pesti Napló, 1938., 89. évfolyam, 1. szám. 1938. január 1., 33.p. (adtplus.arcanum.hu)
Egyed István: Puky Endre. In: Magyar Szemle, 1941., 41. kötet, 3. szám, 207-210.p. (adtplus.arcanum.hu)
Puky Endre meghalt. In: Ujság, 1941, 18. évfolyam, 165. szám. 1941. július 22., 5.p. (adtplus.arcanum.hu)