Az előző két bejegyzés a három épület 1910-es éveket megelőző történetével foglalkozott. Az első bejegyzés szólt építésük körülményeiről és építtetőjükről, valamint arról, hogy miért nevezte el a környéket "budai Montmartre"-nak egykori lakója, Bevilaqua-Borsody Béla művelődéstörténész. A második bejegyzés elsősorban Szabó Ervin itt eltöltött éveiről szólt, de megismerhettünk egy kedves történetet is a környék kísértetéről. A harmadik bejegyzés témája a házak nagyjából 1910 és 1945 közötti története. Megtudhatjuk, kik voltak az épületek tulajdonosai ebben az időszakban, s azt is, hogyan töltötte itt fiatalkorát Veress Sándor zeneszerző. 

A történelem és a muzsika otthona

A Hunfalvy utca 4. számú házat 1909-ben Breuer Vilma vette meg, akiről többet nem tudtam kideríteni. Ő 1917-ben adta el az épületet Veress Endre (1868-1953) történésznek és feleségének, akik családjukkal ideköltöztek. Veress az Erdélyi Fejedelemség korai történelmének szakértője volt. Elsősorban a korszak történetéről szóló forráskiadványairól vált ismertté. Történészi pályája során hatalmas mennyiségű történeti forrást gyűjtött, rendszerezett. Egyes vélemények szerint a forrásközlés terén elért teljesítményének nem akad párja a 20. századi magyar történetírásban. A ház megvételének idejében a román ügyek referense volt a Külügyminisztériumban, majd 1921-ben nyugdíjazták állásából. Veress Endre 1927-ben jelentősen átalakíttatta és háromszintesre bővíttette ingatlanát Wágner Márton tervei alapján. Minden bizonnyal a sarokerkély is ekkor került rá az épületre. A bővítés révén bérlakást is kialakítottak a házban. Egy 1927-es hirdetésből arról értesülhetünk, hogy budai kertes, újonnan épült villában négy szoba kiadó, központi fűtéssel, fürdővel, telefonnal.

Ebben a házban töltötte fiatalkorát Veress Endre fia, Veress Sándor (1907-1992) Kossuth-díjas zeneszerző, zongoraművész, Bartók és Kodály szellemi örököse, az őket követő zeneszerzőgeneráció egyik legjelentősebb képviselője. Emlékét tábla őrzi az épület falán. Veress Sándor így emlékezik vissza a házra:

"Apám, egy kis erdélyi örökségből nagyon szép házacskát vett a budai Vár oldalán a Hunfalvy utcában. Ez volt azután az otthonom. Itt éltem le egész gyerekkoromat és fiatalságomat. Igazi otthon volt, csodálatos természeti környezetben - nagyon szép kert tartozott hozzá."

Gyakran megfordult a házban Veress Sándor jó ismerőse, László Gyula régész, illetve utóbbi invitálására járt itt Weöres Sándor költő is. Veress Sándor arról is megemlékezik, hogy családja otthonában rendszeresen zajlott házimuzsikálás. Ezekről az alkalmakról a következőket írta:

"A zenélés itt is folytatódott, egyre komolyabb formában. Vasárnaponként eljött hozzánk Dömény Mária [Veress Sándor zongoratanára], akkor kamarazenéltünk. A triózásban, kvartettezésben, éneklésben lassanként magam is részt vettem, úgy is mint édesanyám kísérője, úgy is mint könnyebb kamaraművek zongoristája. Sok jó barátunk jelent meg ezeken az estéken. Tulajdonképpen ezek a nagy élmények alakították zenei pályám kezdetét - egészen addig, ameddig mint zongorista, majd mint zeneszerző-növendék, a Zeneakadémia előkészítőjébe nem kerültem."

Veressék házát 1944-ben bombatalálat érte, lakhatatlanná vált. 1946-ban Veress Endre feleségével és kisebbik fiával, ifjabb Veress Endrével Pécsre költözött. Veress Sándor pedig 1949-ben, a kommunista hatalomátvételt követően emigrálni kényszerült, Svájcban telepedett le. A háború után ifjabb Dömös Gyula építőmester és birtoktársai állították helyre a Hunfalvy utcában álló házat. 1965-ben került az ingatlan a magyar állam tulajdonába. Akkor a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás (Köjál) irodái működtek az épületben. Az 1990-es évek elején nagyon elhanyagolt állapotban volt. Láthatóan a közelmúltban átesett egy nagyobb felújításon. Ennek során nyerte el mai kinézetét. 
                       Veress Sándor
Forrás: C. Veress commons.wikimedia.org

Vasút és biztosítók

A 6a. számú, Bellevue-ház 1912-ben Leményi Papp Gábor tulajdona és lakhelye lett, aki abban az időben a Magyar Államvasutak igazgatóságán dolgozott főmérnökként. Feltalálóféle ember volt, több szabadalmat is bejegyeztetett, ezek jelentős része vasúti eszközökhöz kapcsolódik (például: "önműködő kenőlyuk dugaszoló készülék mozgó gépalkatrészek és kocsicsapágyak részére"), de találhatunk közöttük "forgó vonólapátot légi járművek részére", vagy "vízzel öblíthető köpőcsészé"-t is. Nem feltétlenül pozitív kép rajzolódik ki azonban Leményi Papp úrról, ha a munkásosztályt képviselő Szociáldemokrata Párt lapja, a Népszava cikkeire hagyatkozunk. Ezek szerint Leményi Papp az 1900-as évtized közepén Érsekújvárott volt vasúti főnök. Nagyon nem szívlelte a munkások szervezkedéseit, ugyanis a helyi vasutas szakszervezet tagjai közül többeket elbocsájtott. Ez jelentős felháborodást szült a helyi munkásság körében, akik 1906. augusztus 15-én este nagy tüntetést szerveztek Leményi Papp ellen. A tömeget csak katonai segítséggel lehetett féken tartani. A Népszava szerint Leményi Papp „annyira megijedt, hogy rögtön áthelyezését kérte”. A MÁV igazgatósága kénytelen volt vizsgálóbizottságot kiküldeni az ügyben. Ennek eredménye nem ismert, de Leményi Papp tartós szabadságot kapott és eltávozott Érsekújvárról. A Népszava Leményi Papp lehetséges motivációival kapcsolatban megjegyezte, az a hír járta, hogy Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter (Kossuth Lajos idősebbik fia) rendeletet adott ki, melyben utasította a vasúti szolgálati főnökségeket, hogy a szolgálati fegyelmet sértő, izgató és lázitó munkásokat bocsássák el.

1923-ban a ház Grosz Manóné és birtoktársa tulajdona lett. Grosz Manóné valószínűleg azonos azzal a Winkler Róza néven született asszonnyal, akinek férje abban az időben a Magyar-francia Biztosító Rt. igazgatósági tagja, majd 1929-től vezérigazgatója volt. 1924 környékén az épületben működött Németh József vendéglője, mely a „budai intelligencia szolid szórakozóhelye”-ként hirdette magát, és „elsőrangú tiszta fajborok”-kal csábítgatta a vendégeket. Ennek ellenére nem mehetett túl jól az üzlet, 1925-ös adatokból arra lehet következtetni, hogy nem tudta kielégíteni hitelezőit.

1926-ban megvette a házat, és férjével együtt ideköltözött Fejér Vilmosné született Tar Ilona (1877k.-1930). Fejér Vilmos (1864k.-1938) a Pénzügyminisztérium miniszteri tanácsosa, a biztosító magánvállalatok állami felügyelőhatóságának igazgatója volt egészen 1929-es nyugdíjba meneteléig. Fejér Vilmos 1938-ban meghalt, a következő évben az ingatlant elárverezték, Aszódi Tamás és birtoktársai szerezték meg. Ők már 1941-ben továbbértékesítették Steiner Leóné született Rusznyák-Láhner Viktória részére. Az adatok szerint Steiner Leó fakereskedő lakott itt a második világháború alatt és az azt követő években is. 

A számvevőségi tanácsos otthona

A 6b. számú ház további története tartogatja a legkevesebb érdekességet. 1912-ben Weinhold Károlynéé lett, aki 1919-ben továbbadta Lasemowicz Brúnónak, a Földművelésügyi Minisztérium miniszteri számvevőségi tanácsosának. Ő a nevét az 1930-as években Lassányira magyarosította. 1941-ben meghalt, ezt követően családja tulajdonában maradt a ház. Felesége Czeinek Katalin volt. Két gyermekük született: Coelesta vagy Celesztina és Kornél.  

 -------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

A történelem és a muzsika otthona:
Fővárosi Közlöny, 1917., 28. évfolyam, 3. szám. 1917. január 19., 115.p. (adtplus.arcanum.hu)
Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. Veress Endre  https://lexikon.kriterion.ro/szavak/5012/
A Munkaadó, 1927., 14. évfolyam, 24. szám. 1927. június 15., 6.p. (adtplus.arcanum.hu)
Pesti Hírlap, 1927., 49. évfolyam, 195. szám. 1927. augusztus 30., 31.p. (adtplus.arcanum.hu)
Veress Sándor : tanulmányok, cikkek, beszédek. Szerk: Csicsery-Rónay István. 2007, Budapest, Occidental Press
Veress Sándor budai otthona. Kataliszt bakancslistája. http://katalisztbakancs.blogspot.com/2017/03/veress-sandor-budai-otthona.html
László Gyula: Találkozásaim Weöres Sándorral. In: Életünk, 1996., 34. évfolyam, 11-12. szám. 1097.p. (Hungaricana.hu)
Fővárosi Közlöny, 1946., 57. évfolyam, 4. szám. 1946. január 24., 77.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1) 1965. február 3. (Hungaricana.hu)

Vasút és biztosítók:
Magyar Ipar, 1897., 18. évfolyam, 34. szám. 1897. november 21., 627.p (adtplus.arcanum.hu)
Szabadalmi Ujság, 1910., 8. évfolyam, 23-24. szám. 1910. december 27., 9.p. (adtplus.arcanum.hu)
Szabadalmi Ujság, 1909., 7. évfolyam, 13. szám. 1909. július 15., 4.p. (adtplus.arcanum.hu)
A Máv basái In: Népszava, 1906., 34. évfolyam, 191. szám. 1906. augusztus 14., 9.p. (adtplus.arcanum.hu)
A Máv basái In: Népszava, 1906., 34. évfolyam, 193. szám. 1906. augusztus 16., 6.p. (adtplus.arcanum.hu)
A műhelyfőnök "tartós szabadságra" ment In: Népszava, 1906., 34. évfolyam, 200. szám. 1906. augusztus 25., 9.p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1923., 34. évfolyam, 10. szám. 1923. március 9., 525. p. (adtplus.arcanum.hu)
Budai Napló, 1924. szeptember 28., 4.p. (Hungaricana.hu)
Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1925., 59. évfolyam, 91. szám. 1925. április 23., 11.p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1926., 37. évfolyam, 52. szám. 1926. december 17., 2400 p.  (adtplus.arcanum.hu)
Magyarság, 1929., 10. évfolyam, 45. szám. 1929. február 23., 8.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1939., 73. évfolyam, 211. szám. 1939 szeptember 17., 3.p.  (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1941., 52. évfolyam, 19. szám. 1941. április 22., 404.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Távbeszélőnévsor 1950. december (Budapest), 417.p. (adtplus.arcanum.hu)

A számvevőségi tanácsos otthona:
Fővárosi Közlöny, 1919., 30. évfolyam, 22. szám. 1919. június 06., 513.p. (adtplus.arcanum.hu)

A három ház történetéről szóló első bejegyzésben megismerhettük építésük körülményeit, az építtető Küszler Salamont és fiát, a nagytőkés Küszler Henriket. Megtudhattuk, hogy a csodálatos kilátás, az 1890-es évekig itt működő mulatóhely és az 1900-as évek elején itt élő, főként művészekből álló fiatal társaság miatt a budai Montmartre-nak nevezte a környéket Bevilaqua-Borsody Béla művelődéstörténész. E különös fiatalok néhány tagjával és szokásával is találkozhattunk. A mostani, második bejegyzés előbb a társasághoz lazábban kötődő Szabó Ervinnek a 4. számú házban eltöltött éveiről szól, majd pedig felbukkan egy kísértet.

Elmélyült tudományos munkára alkalmas környék

Szabó Ervin (1877-1918) társadalomtudós, későbbi könyvtárigazgató, baloldali radikális gondolkodó 1903 és 1907 között élvezte a 4. számú ház nyugalmát és a remek kilátást. Dolgozószobáját az alábbiak szerint írja le francia tanára és későbbi barátja, Armand Manteau:

"Elmélyült elmélkedésre, írásra alkalmas hely volt ez, távol az utcák lármájától. A munkahelyiség legszembeötlőbb dísze a már említett magánkönyvtár. A könyvek csaknem kivétel nélkül kötve voltak, de meglátszott, hogy nem dekoratív célokat szolgálnak, hanem munkaeszközök. Nem is volt ez igazán magángyűjtemény, hanem inkább olyan könyvtár, amelyet Szabó Ervin kezelt, és kollégák, barátok, futólagos ismerősök is szabadon használhattak. E ponton szinte kommunisztikus viszonyokat teremtett Szabó Ervin: ha látogatójában valamelyes érdeklődést látott egy könyv iránt, önmaga ajánlotta kölcsönzésre, sőt nem ritkán ajándékként. Valószínűleg nem sokan éltek vissza bőkezűségével, hiszen könnyen széthordták volna a könyvtárat. A gyűjteményt állandóan rendben tartotta, bár gyakran az asztalra, székekre is jutottak könyvek. A köttetésre nagy gondot fordított, ezt saját költségén végeztette, noha szerény jövedelme volt."

                                                A Hunfalvy utca 4. számú ház jelenlegi formájában                                                        Szabó Ervin 
                                                                                                                              Forrás: commons.wikimedia.org 
                                                                                                                                                                                          

A ház valóban alkalmas volt az elmélyült munkavégzésre. 1903-tól itt bontakozott ki Szabó Ervin tudományos munkássága. Ennek keretében hozzálátott két nagy volumenű munkája megírásához. Egyrészt elkezdte írni "A társadalmi osztályok és az osztályharc elmélete" című könyvét, amit végül nem fejezett be. Másrészt nekifogott Marx és Engels válogatott művei első magyar nyelvű kiadása elkészítéséhez. 1903 elején szerkesztője lett a Huszadik Század című progresszív társadalmi folyóiratnak, melyet a Társadalomtudományi Társaság adott ki. A folyóirat és a Társaság körül kialakult baráti kör tagjai, így Batthyány Ervin, Jászi Oszkár és Madzsar József többször találkoztak Szabó Ervin lakásán. A környék egyébként annyira megtetszett Jászi Oszkárnak, hogy 1905-ben a közeli Hunfalvy utca 8. alatti villában bérelt magának lakást. (A villa ma már nem létezik.)

Egy másik, elsősorban Szabó Ervin fiatal tanítványaiból álló csoportosulás is gyakran összegyűlt a házban. Ők a Magyarországi Szociáldemokrata Párt belső ellenzékéhez tartoztak, akik célul tűzték ki a párt megreformálását. E kísérletük azonban az 1905-ös pártkongresszuson elbukott. Elképzelhető, hogy ez a kudarc közrejátszott abban, hogy Szabó Ervin egészsége jelentősen megromlott. Az 1905 nyarát követő 1,5-2 évet gyakorlatilag munkaképtelen állapotban töltötte szemtuberkulózis miatt, ami nem csak látását gátolta, de egész idegrendszerét felborította. Fájdalmaira külföldi utakban, állandó környezetváltozással próbált gyógyírt találni. Végül felgyógyulása után, 1907-ben a Városliget közelében fekvő Munkácsy utcába költözött.                

A kísértet kincset keres, de csak szivarcsutkát talál

Az érdekesség kedvéért a művészek, tudósok után a környék egy állítólagos "földöntúli" lakosáról is megemlékezem. Szintén Bevilaqua-Borsody Béla ír le egy történetet, amit elmondása szerint a 6a. számú Bellevue-ház idős házmesternéje mesélt el neki. A legenda szerint az utolsó budai pasa, az 1686-os ostrom során elesett Abdurrahman Abdi Arnaut, kincseit valahol a Várhegyen ásta el. A kincseket előszeretettel keresgélték a budaiak. A házmesterné szerint azonban nem csak a derék polgárok, hanem maga Abdi pasa, pontosabban a kísértete is kutatott az értékek után, ugyanis elfelejtette, hová rejtette el azokat. Abdi pasa „péntek éjjel foszforeszkáló zöldeskék fényben járkált a budai várfalakon”, a Bellevue-ház feletti Erdélyi-bástya és a Bécsi kapu melletti Nádor-bástya között. A pasának „szép veres turbánja, hófehér szakálla volt és a markában lámpást tartott”. A házmesterné néha beszélgetett is Abdi pasával, de nem csak ő, hanem a férje is. A házmester úr a kocsmából hazafele tartván, a Bécsi kapunál szokott találkozni a kísértettel. A házmester azt állította, hogy a szellem egyszer két hatost kért tőle kölcsön, egy másik alkalommal pedig elkérte a virzsinia szivarja csutakját. A házak felett tornyosuló Erdélyi-bástya 2018-as feltárásakor valóban találtak kincseket. A több száz ezüst- és mintegy tucat aranypénzt azonban semmi esetre sem Abdi pasa ásta el oda. Az 1686-os ostromnál jóval korábban, a tizenöt éves háború idején rejthették el őket tulajdonosaik.

A budai Montmartre vége

Bevilaqua-Borsody Béla nem szól arról, hogy a visszaemlékezésében megidézett társaság tagjai mikor hagyták el végleg a három épületet, ám az legkésőbb Küszler Salamon elhunyta, vagyis 1910 környékén megtörténhetett. Ugyanebben az időben épültek fel a Hunfalvy és a mai Szabó Ilonka utca között fekvő többemeletes bérházak, melyek ezután nagyrészt már eltakarták a pompás kilátást. Az ingatlanok tulajdonjoga már korábban, Küszler Salamon feleségének, Breisach Fannynak 1902-ben bekövetkezett halála után elkezdett felaprózódni gyermekeik, Henrik és Berta, valamint más rokonok között. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a 4. számú ház egyedüli tulajdonosa idővel Küszler Berta (Bíró Sándorné) lett, aki azt 1909-ben eladta egy Brauer Vilma nevű hölgynek. A másik két ingatlant 1912-ben értékesítették Küszler Salamon és felesége örökösei. A 6a. számú épület, a Bellevue-ház Leményi Papp Gábor mérnök, a 6b. számú házacska Weinhold Károlyné birtokába került. A három épület további történetéről a következő bejegyzés szól majd.

-------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra, és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

Elmélyült tudományos munkára alkalmas környék:
Litván György: Szabó Ervin lakásai. In: Budapest, 1977., 15. évfolyam, 4. szám. 1977. április, 36-39.p. (adtplus.arcanum.hu)
Magyar Életrajzi Lexikon, Szabó Ervin. https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/sz-77C95/szabo-ervin-77CBF/

A kísértet kincset keres, de csak szivarcsutkát talál:
Bevilaqua Borsody Béla: Abdurahman Abdi Arnaud budai Vezírpasa kincsei. In: Budai Napló, 1936. szeptember 14., 2.p. (Hungaricana.hu)

A budai Montmartre vége:
Pesti Hírlap, 1906., 28. évfolyam, 207. szám. 1906. július 29., 20.p. (adtplus.arcanum.hu)
Pesti Napló, 1909., 60. évfolyam, 187. szám. 1909. augusztus 08., 38.p.(adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Hírlap, 1912., 32. évfolyam, 130. szám. 1912. június 02., 46.p.(adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Hírlap, 1912., 32. évfolyam, 136. szám. 1912. június 09., 38.p. (adtplus.arcanum.hu)

Ellátogatunk a budai Várnegyed tövében meghúzódó Hunfalvy utcába, ahol a kiegyezés idejéből származó három ház történetével ismerkedünk meg. Találkozunk egy kereskedőcsaláddal, ennek keretében pedig a Monarchia korabeli magyar élelmiszerexport egyik fontos szereplőjével. Megvizsgáljuk, miért nevezte az 1900-as évek elején itt lakó későbbi történész "budai Montmartre"-nak a három épület környékét, s megnézzük, hogyan pöfékeltek különös fiatalok a házak fölött húzódó várfalon.  

A budai Várnegyed alatt, a Bécsi kapu mellett találjuk a csöndes Hunfalvy utcát. Az utca várfal felőli oldalán egy szép park és egy jellegtelen társasház után egy bájos kis ház húzódik meg. Utcai homlokzatán két pici fülkében puttó figurák állnak, az épület udvarába pedig egy remek kovácsoltvas kapun és egy lépcsőn lehet bejutni. E 6b. házszámot viselő épületet nem meglepő módon a 6a. számú ház követi, egy egyszerű, neogótikus stílusra hajazó utcai homlokzattal. Az utca jobb oldalán továbbhaladva találjuk a 4. számú házat, egy szépen helyreállított nagy épületet, zárt sarokerkéllyel. Falán emléktábla jelzi, hogy egykoron híres ember lakott itt. A 4. és a 6a. számú házak falán, a legalsó szinten látszik, hogy régi épületekkel van dolgunk. A három ingatlan a hegyoldalba épült, így az utca felől nézve legalsó szint nem a földszint, hanem a pince szintje. Hátul a házak kertjei tehát a második szinttel vannak egy magasságban.

Talán első ránézésre kevesen gondolnák, hogy a három épület, legalábbis eredeti formájában, egyazon építész, Knabe Ignác tervei alapján készült 1867-68 során. A 4. és a 6a. számú ház egy már itt álló, kisebb építményre épült, mely korábban valószínűleg az erődítményrendszer részét képezte, s melyet pincévé alakítottak át. Elsősorban egy 1920-as években történt jelentős átépítésnek köszönhetően a 4. számú ház emlékeztet legkevésbé eredeti formájára. Eredetileg egy kis magasföldszintes épület volt, nagyon hasonlított a 6b. számú házra. Földszintjén két szoba, egy szalon, egy konyha, egy előszoba és egy folyosó volt megtalálható. A 6a. számú egyemeletes ház emeletén és magasföldszintjén egyaránt 4-4 nagyobb helyiség helyezkedett el. A ma látható manzárd tetőtér a 20. század második felében történt ráépítés eredménye. A 6b. számú házikó eredetileg egy összesen 8 helyiségből álló, alápincézett földszintes lakóháznak épült. Jelenlegi külső díszítése vélhetően a 20. század első felében került rá.

Férfiruha és élelmiszer

A három ház építtetője Küszler Salamon (1813k.-1910) rőföskereskedő volt, aki testvérével, Küszler Adolf szabómesterrel együtt férfiruha- és divatáru üzletet működtetett a pesti Belvárosban, a Dorottya utcában. A fivérek az 1860-as években nem csak ruhaneművel, hanem a szerbiai Kucainában bányászott ezüsttel, cinkkel és ólommal is kereskedtek. Emellett Küszler Salamon többszörös háztulajdonos volt, ő maga az Akadémia és a Széchenyi utca sarkán épült bérházában lakott. 

Küszler Salamon fia volt Küszler Henrik (1857-1930) földbirtokos, több agrárágazati szövetkezet, egyesület vezető tisztségviselője, a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kereskedelmének egyik előmozdítója. 1896-ban többedmagával megalapította a Magyar Élelmiszer Szállító Részvénytársaságot, melynek 1904-ben vezérigazgatója lett. Az európai szinten is számottevővé vált vállalat célkitűzése a magyar mezőgazdasági termékek exportjának elősegítése volt, az árucikkek szállításában és külföldi értékesítésében nyújtott segítséget a magyar termelőknek. Utóbbi érdekében kirendeltségeket hozott létre többek között Bécsben, Berlinben, Londonban és Párizsban. 1906-ban a vállalat megépítette Budapest első nagy, mintegy 9000 négyzetméter alapterületű hűtőházát a Ferencvárosban.

A Küszler család sírboltja a Kozma utcai izraelita temetőben

Küszler Henrik egészségügyi problémákra hivatkozva 1916-ban lemondott a vezérigazgatói tisztségről. Egyes korabeli lapok azonban másban találták meg távozása okát. A Magyar Élelmiszer Szállító Rt. jövedelmezősége a vállalat története során igen változó volt. Sokszor küzdött pénzügyi problémákkal, s az 1910-es évek közepére jelentősebb adósságot halmozott fel a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank felé, mely a tudósítások szerint egyre nagyobb befolyást szerzett a vállalat irányítása felett. Az első világháború alatt a megnövekedett külföldi élelmiszerkereslet következtében a cég tekintélyes nyereséget könyvelhetett el. Ekkorra a bank számára terhessé vált a vállalatnak a vezérigazgatójával kötött szerződése, melynek értelmében Küszler Henriket a nyereség 20%-a illette meg. A bank felbontotta a szerződést, s Küszler ennek következtében mondott le vezérigazgatói állásáról. Hogy a lapoknak volt-e igazuk, nem tudom, az viszont bizonyos, hogy 1916-ban Lipótváros, az akkori V. kerület legnagyobb adófizetője Küszler Henrik volt. Közel 2 millió koronás éves jövedelme több mint kétszerese volt a lista második helyezettének. A részvénytársaság végül nem vált meg teljesen Küszlertől, ugyanis a vállalat alelnöke maradt egészen 1930-ban bekövetkezett haláláig.

Furcsa ifjak és a szép kilátású mulatóhely

A Hunfalvy utcában álló ingatlanait Küszler Salamon bérbe adta, főként lakáscélra, de 1871-től a 6a. számú ház földszinti és emeleti helyiségeit a Háromszögméreti Számító Hivatal bérelte irodái számára. A három épület környéke igen vidám hely lehetett, legalábbis ha Bevilaqua-Borsody Béla (1885-1962) művelődéstörténész visszaemlékezéseire hagyatkozunk, aki az 1900-as évek elején lakott itt, s "budai Montmartre"-nak nevezte ezt a környéket. A házakból ugyanis pazar panoráma nyílt a Dunára (a kilátást most jórészt eltakaró többemeletes házak csak 1910 körül épültek), sőt messzebbre: a fóti templom két tornyát is lehetett látni szabad szemmel. A 6a. számú ház pincéjében pedig az 1890-es évekig működött a Bellevue (Szép kilátás) nevű kocsma, pontosabban „kávéházszerű mulatóhely”, ami után az épületet Bellevue-házként emlegették. Egyes vélemények szerint a ház pincéjévé alakított régebbi épületben már a reformkorban is üzemelt Bellevue néven vendéglátóhely, ami a korabeli Buda kedvelt fagylaltozója volt. A Mayer mester vezette "nyalda" pontos helyét azonban még nem tudták egyértelműen meghatározni a történészek. 

A Bellevue-ház, tőle balra a Hunfalvy utca 4. eredeti formájában látszik
egy Donáti utcai villa erkélyéről az 1880-as években. Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára.
Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.141

Noha az 1900-as évek elején a Bellevue mulatozóra már csak a házfalon maradt cégére emlékeztetett, a kocsmára jellemző vidámság megmaradt a Bellevue-házban. A párizsi Montmartre-ral vont párhuzamot az épület lakói is erősítik. Bevilaqua szerint ugyanis „sereg igen furcsa ifjú” élt itt, köztük „festő, költő, filozófus és más ilyen pogány nép”. A fiatalok közös vonása volt Tolsztojhoz hasonlóan hordott nagy szakálluk, ugyanis elsősorban barátjuk, gróf Batthyány Ervin anarchista közíró, de maguk közül is többen nagy tisztelői voltak az orosz írófejedelemnek. Bevilaquán kívül a ház lakója volt például Kaffka Margit ifjúkori szerelme, Sassy Attila (1880-1967) festőművész, aki legfőképpen az Aiglon művésznév alatt, szecessziós stílusban készített "Ópiumos álmok” című, erotikus grafikáiról lett ismert. Nem az épületben laktak, de gyakori vendégek voltak itt többek között Komjáthy Jenő költő fiai, vagy Migray József költő, újságíró. A társaság a következőképpen múlatta az időt Bevilaqua leírása alapján:

"Az ifjak többször csodálatos dolgokat cselekedtek. Így például a kertre rúgó mohos Várfalakra kúszó combvastagságú borostyániszalagokon felmásztak egy 17. századi ágyúlőrésbe, s ott remetekunyhót rendeztek be. Pokrócon lehetett itt heverészni, a hűvös homályos üvegből kikandikálni a távoli napfényes Pestre. Sassy Attila hol festett, hol tilinkózott, e sorok írója feketekávét főzött és állítólag szigorlataira készült, mindnyájan csibukoztak. A lőrés úgy füstölt, hogy a budai Dunaparton sétáló polgárok bízvást azt hihették: kigyulladt a Stokház [azaz a várfal tetején lévő lőporraktár]."

Bár Bevilaqua nem tesz említést róluk, abban az időben más, a bohém fiatalokhoz képest némileg idősebb művészek is laktak a három ház valamelyikében a korabeli címjegyzékek szerint. Így itt bérelt szobát Tardos Krenner Viktor (1866-1927), Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa, többek között az Országház ebédlőjének mennyezetfestményei és az egri székesegyház szentélyének freskója fűződnek nevéhez. Hasonló módon itt élt Benczúr Gyula és Lotz Károly tanítványa, Szirmai Antal (1860-1927), aki életképeket, tájképeket és templomi freskókat festett, utóbbiakat például a veszprémi bazilikában és a jászberényi főtemplomban. Az 1900-as évtized vége fele egy leendő tudós is csatlakozott a házak lakóihoz a fiatal Ballenegger Róbert (1889-1969) személyében, aki később mint Kossuth-díjas agrogeológus, egyetemi tanár, a Talajtani Intézet egyik alapítója vált ismertté.

Megemlékezik ugyanakkor Bevilaqua a 4. számú épület jeles lakójáról, aki félig-meddig a különös fiatal társasághoz is kötődött. Ő nem volt más, mint Szabó Ervin (1877-1918) társadalomtudós, későbbi könyvtárigazgató, baloldali radikális gondolkodó. Az itt eltöltött éveiről a házak történetének második része szól, melyben megismerhetjük a környék egy "földöntúli" lakosát is.

-------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra, és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

Bevezetés:
Budapest Főváros Levéltára HU BFL - XV.17.a.302 - 638 (Hungaricana.hu)
Budapest Főváros Levéltára HU BFL - XV.17.a.302 - 642 (Hungaricana.hu)
Budapest Főváros Levéltára HU BFL - XV.17.a.302 - 838 (Hungaricana.hu)

Férfiruha és élelmiszer:
Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1865. III. 44.p., 117.p.  (Hungaricana.hu)
Bertók László: A kis eszkimó halála. Magyar Nemzet Online, 2009. július 15. https://magyarnemzet.hu/archivum/archivum-magyarnemzet/a-kis-eszkimo-halala-6467939/
Köztelek, 1904,. 102. szám. 1904. december 24., 2193. p. (adtplus.arcanum.hu)
Az Ujság, 1916., 14. évfolyam, 161. szám. 1916. június 10., 15.p. (adtplus.arcanum.hu)
Miért van deficit? A gyümölcs- és főzelékhiány oka. In: Fővárosi Hírlap, 1918. július 17. 216.p. (Hungaricana.hu)
Uj Magyarság, 1944., 11. évfolyam, 23. szám. 1944. január 29. 5.p. (adtplus.arcanum.hu)

Furcsa ifjak és a szép kilátású mulatóhely:
Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920.  Budapest, Akadémiai Kiadó, 1958. 308.p. (Hungaricana.hu)
Bevilaqua Borsody Béla: A régi budai Bellevue - Adatok a budai Montmartre históriájához. In: Budai Napló, 1934. február 10. 4-5.p. (Hungaricana.hu)
Erki Edit: Hűsölde, fagylalda, cukrászda In: Népszabadság, 1997. 55 évfolyam, 212. szám. 1997. szeptember 11. 10.p. (adtplus.arcanum.hu)