A budai Várhegy lejtőjének egy olyan részén járunk, ahol a történelem viharai miatt szinte semmi sem utal saját múltjára. Szerencsénkre segítségünkre van Szabó Dezső író, aki élt itt fiatalkorában, s részletesen lefestette az általa megtapasztalt mesevilágot. Röviden lesz szó a századforduló korabeli állatvédelemről. Megismerkedünk Víziváros egy hajdani országgyűlési képviselőjének viszontagságos életével, majd megtudjuk, hogy az 1930-as években miért nevezték Hangtanyának az egykor itt állt házat.

Viszontagságos múltjának köszönhetően Budapesten számos olyan telket, területet találunk, melyen semmi sem emlékeztet a korábban ott állt épületek, ott élt emberek - sokszor igen érdekes - történetére. Talán különösen igaz ez a megállapítás a Várhegy lejtőjére, mely felettébb sokat szenvedett a főváros 1944-45-ös ostroma során. Ezzel a helyzettel szembesülhetünk, ha ellátogatunk a Szabó Ilonka utca és a Kagyló lépcső sarkára. Itt egy modern társasház található, mellette pedig, a Szabó Ilonka utcán felfelé haladva, egy beépítetlen, néhány fától és bokortól eltekintve csupasz telek. Manapság nehéz elképzelni, hogy hajdanán egy (rém)mesébe illő kert állt a helyén, később pedig olyan zenemulatságokat rendeztek itt, amelyen a Habsburg-ház tagjai is megfordultak. 

A vasorrú Berta néni és az ifjú művészek

A mai Szabó Ilonka (egykori Ilona) utca 22 és 24. számú telkek régen összefüggő területet alkottak, melynek tulajdonosa 1869-ben bekövetkezett haláláig Szeiff József egyetemi quaestor felesége, Reisinger Amália volt. Mivel a hölgy nem hagyott hátra végrendeletet, a birtok csak 1875-ben került két lánya, Berta (?-1907) és Matild (?-1902) tulajdonába. A két nővér abban az évben egy földszintes házat építtetett a jelenlegi 24. számú telekre. A hölgyekről a korabeli forrásokból keveset lehet tudni. Berta mint a magyar állatvédelem jeles támogatója tűnik fel, amit az is mutat, hogy 10 ezer koronás alapot hozott létre az Országos Állatvédő Egyesület javára.

Berta és Matild a házban éltek, de bérlőket is fogadtak. Az 1900-as évtized második felében itt lakott néhány ifjú művész, akik később jelentős hírnévre tettek szert. 1905. május 1-én költözött be az épületbe Szabó Dezső (1879-1945) író. Szabó azelőtt az Eötvös József Collegium lakója volt, éppen magyar-francia szakos tanári diplomájának megszerzése előtt állt, s helyettes tanári állást kapott a II. kerületi főreáliskolában (a mai Toldy Gimnáziumban). Szabó Dezső Életeim című munkájában részletes leírást adott erről a lakhelyéről. A ház kertjét a következőképpen festette le: 

"A lakás állott egy aránylag nagy kertből, egy kis házmesterlakásból és egy földszintes házból, mely benn volt a kertben. A kert a hegy oldalán vonult lefelé, s egy négyzetcentimétere sem volt egy szintben a többivel. Amint az ember a kertbe belépett, majd elvesztette lélegzetét, annyira rálépett ez a rémíteni akaró különös világ. Milyen fák voltak ennek a kertnek a fái! Furcsa bozontos fejűek, görcsös karokkal, gyötrött, megcsavart törzzsel. Szélcsendben a legkülönbözőbb állásban lestek valami előkészített gyilkosságra. A „lestek” szó az egyetlen találó. Mert lesés volt dermedt mozdulatukban, és ágaikon és törzseiken furcsa gúnyos, kacsintó vagy meredt, rosszindulatú vagy őrült szemek voltak. […] Mindenik fa egy-egy beteg, elátkozott lélek testhezálló formája volt. Még a füvek is sápadtak, vékonyak voltak. Ha egy szél bekapott a kertbe – és itt majdnem mindig szél van: rángott, fenyegetett, jajgatott, nyöszörgött, vádolt és rimánkodott az egész kert."

Az író művében háziasszonyáról, Szeiff Bertáról, valamint kutyáiról is megemlékezett. (Matild akkor már nem élt):

"Ennek az elátkozott kertnek a tulajdonosa egy aggszűz és hat kutya volt. Azért mondom így, mert a hat kutya eltéphetetlenül szerves része volt egyéniségének. […] Alacsonyka volt, vékonyka, arca csodálatos mély ráncokból állott, nagy félsas orra tipikus vasorr volt. Hisz arcának is majdnem vasszíne volt. Nem tudom, hogy hány éves volt, egyáltalán kétséges, lehetett-e idővel jelezni létezését. Ott ijesztett már a primitív népek félelmében, látogatást tett Shakespeare Machbetjénél, és megnyomta a falusi esték békéjét. Pedig nem volt gonosz. A cinikus hamu alatt még nem aludt ki az emberi parázs, csak érteni kellett a nyelvén. A hat kutyát hat néven hívták […], ezek is furcsa, torz állatok voltak. Mindig a szoknyája körül voltak, mindenüvé követték, vele ettek, vele háltak. Ezért olyan borzalmas volt a szobája levegője, hogy egy szippantástól három napra fordult fel az ember gyomra. A kutyák közt a legcsodálatosabb egy szerelem gyermeke volt, mely egy dakszli Júlia és egy agár Rómeó szenvedélyéből született. Szegényke aztán elől két emeletes, hátul pincelakás volt. Úgy mozgott a szerencsétlen, mint egy kecske, melynek a farkára egy súlyos vak harangot kötöttek.  Berta néninek ez a kutya volt a fő kedvence."

Szabó Dezső röviden saját szobájáról is írt, méghozzá az alábbiak szerint: 

"A szoba elég tágas volt, végtelenül egyszerű és Berta nénivel egykorú bútorokkal. És mert a vasrácsos ablak mindig nyitva volt, elég jó levegővel. De az ablak előtti ördöngős fák néha éjszakánként olyan rémdrámákat suttogtak, nyögtek és jajgattak egybe, hogy fel-fellúdbőröztettek az álmomból."

Látható, hogy Szabó Dezső eléggé részletesen emlékezett meg egykori lakhelyéről, ennek ellenére csak néhány hónapot töltött el benne. Ugyanis még 1905-ben, tanári diplomája megszerzését követően elnyert egy párizsi ösztöndíjat, s az év augusztusának végén már el is indult a francia fővárosba. Hogy mi történt ezután a szobájával, azt az alábbiakból tudjuk meg:

"A szobát átadtam egy volt Eötvös kollégiumi évtársamnak, ki mint nagy muzsikus, pianínójával és kottáival örömmel költözött be a gyötrött csodák tanyájára. Mindig csodálkoztam, hogy ezt a csodakertet nem transponálta hangokba, nagyszerű zenedarab lett volna."

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 Szabó Dezső                                   A fiatal Kodály Zoltán
                                                                  Forrás: Magyarország, 1972. 9. évf., 42. sz.
                                                                     26.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

A fenti idézetben szereplő muzsikus a friss tanári diplomás Kodály Zoltán (1882-1967) volt, aki 1907-ig lakott Berta néni házában. Az itt eltöltött idő alatt írta meg bölcsészdoktori disszertációját, s innen indult el első népdalgyűjtő útjára. 1907-ben a Zeneakadémia tanára lett, ami lehetővé tette számára, hogy komfortosabb lakásba költözzön a rózsadombi Áldás utcában. Ilona utcai tartózkodása alatt azonban még egy ideig albérlőtársul fogadta egykori kollégiumi szobatársát, Balázs Béla (1884-1949) írót. S egy időre Szabó Dezső is visszatért a házba, azután, hogy 1906-ban hazajött Párizsból. Visszatérését a következőképpen festette le:

"Az elátkozott kertben minden a régi tragédiát játszotta. A fák éppen olyan gyötröttek voltak, […] az elől kétemeletes-hátul alagsor kutya éppen olyan kínnal lökte magát tovább többi társai közt. Csak mintha a Berta néni orra lett volna most vasabb, mint volt." 

Állatvédők egyesülete

1907-ben a fiatal művészek eltávoztak a házból, s Berta néni is meghalt. A ingatlan további történetének megismeréséhez vissza kell kanyarodnunk az Országos Állatvédő Egyesülethez, ugyanis Szeiff Berta halálát követően az épület az egyesület tulajdonába került 32 100 korona ellenében, amit részben a hölgy által hagyományozott 10 ezer koronás alapból finanszíroztak. A vásárlás célja valószínűleg ennek az alapnak a kamatoztatása lehetett, ugyanis 1909-ben 40 500 koronáért továbbértékesítették az ingatlant. A tranzakciók révén az egyesület (vélhetően a megfelelő adók, illetékek levonását követően) 6425 korona nyereségre tett szert. Ebből 4000 koronát tőkésített, 2000 koronát pedig községházakba szánt állatvédő falitáblák költségeire fordított.

Néhány szót érdemes szólni magáról az egyesületről. Eredetileg Állatvédő Egyesület Budapesten néven alakult meg 1882-ben Herman Ottó természettudós kezdeményezésére. Az egyesület célja volt értelemszerűen az állatok védelme, a kínzásuk elleni küzdelem és az állatok szeretete eszméjének terjesztése pl. oktatás révén. Érdekesség, hogy az egyesület szorgalmazására vezette be a közoktatásban a Madarak és fák napját gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter 1906-ban. Az 1900-as évtized második felében az egyesület elnöke Máday Izidor miniszteri tanácsos, közgazdasági író volt, ügyésze pedig Németh Imre, Víziváros országgyűlési képviselője. Ő volt az, aki megvette a Szeiff-házat az egyesülettől 1909-ben.

Egy parlamenti képviselő viszontagságai

Németh Imre (1854-1927) Bihar vármegyéből származó ügyvéd volt, 1881-ben nyitotta meg ügyvédi irodáját a fővárosban. Tagja lett a Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártnak, melynek hosszabb időn keresztül vízivárosi (II. kerületi) elnökeként tevékenykedett. Először az 1905-ös választáson jutott be a parlamentbe Lukács György kultuszminiszter legyőzésével, majd 1906-ban ismét képviselővé választották. Az 1906-1910-es parlamenti ciklusban kitöltötte mandátumát, a későbbiekben helyi szinten meghatározó politikus maradt a Vízivárosban. Első felesége, a lőcsei szász származású Herman Ilka volt, akivel nagyon szerettek Magyarországon túrázni és világot járni. Így bejárták többek között a mediterrán térséget (például Itáliát, a francia Riviérát, Tuniszt, Algírt) és a hűvösebb skandináv országokat, sőt a Spitzbergákra is eljutottak. Maga Németh egy időben a Magyar Turista Egyesület alelnöke volt. Elmondható tehát, hogy az első világháború kitörése előtt Németh Imrének mind szakmai-politikai karrierje, mind magánélete jól alakult. Feleségével jómódban éltek, amit nem csak az említett utazások mutatnak, hanem az is, hogy Ilona utcai telkére egy új házat építtetett 1914-ben. Elkészülte után ebbe, a mai 22. számú telken állt villába költözött nejével, míg a régebbi, a mostani 24. számú telken állt házba pedig bérlőket fogadott.

Németh Imre
Forrás: Déry József: Dr. Németh Imre  In: Turisták Lapja, 1927.,
39. évf., 9-12. sz., 180.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Ez az idilli állapot azonban nem tartott sokáig. Németh Imre végrendeletében azt írta, hogy a háború és következményei vagyonát elapasztották, méghozzá annyira, hogy 1918-ra ingóvagyona nem maradt. Abban az évben feleségével egyebek mellett a régebbi, 24. számú házat is el kellett adniuk, hogy élni tudjanak. Nem sokkal később más súlyos csapás is érte. 1918 novemberében ő is és neje is megbetegedett a spanyolnáthában. Németh felépült, neje azonban belehalt a betegségbe. 1920-ban újra megházasodott, második felesége özvegy Tabermann Gusztávné, Hembach Irma lett, aki azonban 1923-ban gyomorrákban elhunyt. Németh ekkor nem csak újabb feleségét vesztette el, de állítása szerint annyira elfogyott a pénze, hogy „tengődni is alig bírt”. Azon gondolkodott, hogy villáját is eladja, amikor megismerte „mentőangyalát”, harmadik feleségét, Szalay Olgát, aki tekintélyes hozományával kimentette nyomorából. Négy évvel később, 1927-ben Németh Imre meghalt.

Erdő és egészség

A régebbi, Szeiff-féle ház eladásával tehát a két ingatlan története 1918-ban elvált egymástól. Először kövessük nyomon annak a történetét, melyben Németh Imre haláláig lakott, vagyis az újabb, 22. számú villáét. Özvegye, harmadik felesége továbbra is itt élt, egészen 1931-ben bekövetkezett haláláig. Örökösei 1932-ben elárvereztették az ingatlant, amit végül Jónásch Kornél (1881k.-1968) királyi főerdőtanácsos felesége, Hirschberg Júlia, valamint Jónásch Antal (1887k.-1967) orvos, későbbi miskolci kórházigazgató vett meg. Az új tulajdonosok bérbe adták a házat.

A bérlők között találjuk az 1930-as évek elején Ormos Ede (1873-1944) szocialista beállítódású újságírót, költőt, szociográfust, akit 1944-ben a németek elhurcoltak és ismeretlen helyen megöltek. Az 1940-es évek elején pedig Szabó István (1898-1969) történész lakott itt. Szabó egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, a magyar agrártörténet, településtörténet, illetve történeti demográfia jelentős kutatója volt.

A Szabó Ilonka utcai villa a főváros 1944-45-ös ostroma során megsemmisült.

Az 1941-ben készült kép jobb oldalán Németh Imre villája, mellette balra a régebbi, Szeiff-ház teteje látszik.
A kép bal oldalán Grünwald Mór hatalmas, a világháború során elpusztult villája.
Forrás: Fortepan/Konok Tamás id.

A hangtanya

A 24. számú házra áttérve érdemes megemlíteni, hogy még mielőtt Németh Imre azt eladta volna, az 1910-es évek első felében itt lakott Cech József (1855-1938) altábornagy. A magyarságára igen büszke Cech katonai pályája eleinte ígéretesen ívelt felfelé, 1905-ben dandárparancsnok lett Nyitrán, 1908-ban tábornokká, 1912-ben altábornaggyá léptették elő. Ekkor azonban igencsak megorrolt rá Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki éppen csapatszemlét tartott Magyarországon. A főherceg igen nagy haragja gerjedt, amikor meghallotta, hogy a kurucos lelkületű Cech csapatai nem osztrák dallamokra, hanem a Rákóczi-induló hangjaira masíroznak. Ezért 1913-ban Cechet nyugdíjazták. Az első világháború kitörését követően azonban visszatért a hadseregbe, 1914-16 között Pozsony altábornagy-kerületi parancsnokaként tevékenykedett, 1916-ban vonult végleg nyugdíjba.

Németh Imre tehát 1918-ban eladta a házat, a vevő személye sajnos ismeretlen. A következő ismert tulajdonos egy bizonyos Sarkady Gyuláné, aki 1922-ben értékesítette a házat Tóth Mihálynak és nejének. Ők 1926-ban adták el azt Bohutinszky Ernő fővárosi pénztárosnak és feleségének. Tőlük pedig már a következő évben megvette az ingatlant Puky Endre, a Képviselőház alelnöke, valamint hitestársa.

Puky Endre (1871-1941) felvidéki nemesi család sarja volt. 1902-1906 között Abaúj-Torna vármegye főjegyzőjeként tevékenykedett, részt vett a Fejérváry darabontkormánnyal szembeni nemzeti ellenállás szervezésében, amiért rövidebb időre felfüggesztették állásából. 1906-ban Abaúj-Torna vármegye alispánja lett. 1918-ban a cseh megszállás első heteiben hivatalában maradt, a cseh zsupán azonban fegyveres erőkkel eltávolította őt és tisztikarát a kassai vármegyeházáról. Ekkor a megye meg nem szállt területére, Szikszóra vonult, és ide tette át a megye székhelyét. 1920-ban nyugdíjba ment, s Miskolcon telepedett le, ahol a Magyar-Olasz Bank fiókjának elnökeként dolgozott. 1922-ben Abaúj-Torna vármegye, majd Miskolc város főispánjává nevezték ki. Ezekről a tisztségekről 1924-ben mondott le, amikor is a bódvaszilasi kerületben parlamenti képviselővé választották a kormányzó Egységes Párt színeiben. 1926-ban a törvényhozás alelnökévé választották, majd ugyancsak alelnöki tisztséget töltött be az 1927-ben kétkamarássá vált parlament alsóházában, a Képviselőházban. Ebből a pozícióból 1932 októberében távozott, amikor is Gömbös Gyula kormányának külügyminisztere lett rövid ideig, 1933 januárjáig. Ezt követően 1941-ig a Közigazgatási Bíróság elnöke és a Főrendiház tagja volt. Nyugdíjba vonulása után néhány hónappal hunyt el.

Puky Endre hegedűjével Ilona utcai otthonában
Forrás: Puky Endre, a muzsikus. In: Pesti Napló, 1938., 89. évf., 1. sz. 
1938. január 1., 33.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Pukyt nemcsak jeles jogászként, hanem szenvedélyes kamarazenészként is ismerték kortársai. A zene szeretete családjában magától értetődő volt, nagyapja és apja egyaránt lelkes zenész hírében állt. Édesapja nagy gondot fordított gyermekei zenei nevelésére, így Puky Endre a híres cigányprímástól, Rácz Palitól is vehetett leckéket. A zenélést felnőtt korában, politikusként, majd bíróként sem hagyta abba. Sőt, rendszeresen tartott házi koncerteket Ilona utcai otthonában, amit ezért „Hangtanya” néven emlegettek a kortársak. Ezeken a muzsikálásokon vendégként egyebek mellett megfordult Habsburg József Ferenc főherceg és felesége, Anna szász királyi hercegnő. Egy 1938-ban adott interjúban Puky büszkén mesélte, hogy 1936 nyarán tartotta meg élete kétezredik kamarazeneestjét. Ezt onnan tudta pontosan, hogy 1895-től kezdve precíz nyilvántartást vezetett fellépéseiről. Érdekesség, hogy Puky Endre nem csak zenélni, hanem – a ház korábbi tulajdonosához, Németh Imréhez hasonlóan – túrázni is szeretett, sőt 1930-31-ben a Magyar Turista Szövetség elnöke volt.

Puky Endre 1941-ben bekövetkezett halála után a ház lakója maradt özvegye, eredeti nevén Lánczy Gizella (1880-1951). Az épület a világháború során megsérült, azonban még utána is állt. Egy 1957-es térkép állapotát „korszerűsíthető”-ként jelzi. Ma azonban már csak egy üres telket találunk a ház helyén.

 -------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra, és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

A vasorrú Berta néni és az ifjú művészek:
Budapesti Közlöny, 1875., 9. évfolyam, 152 szám. 1875. július 07, 4475.p. (adtplus.arcanum.hu)
A Hon, 1875., 13. évfolyam, 191. szám. 1875. augusztus 22., 2.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest Főváros Levéltára, HU BFL - VII.6.e - 1907 - 023. (Hungaricana.hu)
Szabó Dezső: Életeim. 1965, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó. I. kötet.
Eősze László: Kodály Zoltán életének krónikája. 1977, Budapest. Zeneműkiadó.

Állatvédők egyesülete:
Az Ujság, 1909., 7. évfolyam, 66. szám. 1909. március 19., 15.p. (adtplus.arcanum.hu)
Az Ujság, 1908., 6. évfolyam, 274. szám. 1908. november 15., 49.p. (adtplus.arcanum.hu)
Máday Izidor: Az országos állatvédő egyesület huszonötévi működése és az állatvédelmi törekvések Magyarországon. 1907., Budapest, Grimm Gusztáv bizománya. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Hírlap, 1909., 29. évfolyam, 38. szám. 1909. február 14., 18.p. (adtplus.arcanum.hu)

Egy parlamenti képviselő viszontagságai:
Fővárosi Közlöny, 1914., 25. évfolyam, 23. szám. 1914. március 20., 774.p. (adtplus.arcanum.hu)
Lukács miniszter bukása - a vízivárosi pótválasztás. In: Az Ujság, 1905., 3. évfolyam, 341. szám, 1905 december 08., 5.p. (adtplus.arcanum.hu)
A választások Budapesten. In: Pesti Hírlap, 1906., 28. évfolyam, 122. szám. 1906. május 04., 6.p. (adtplus.arcanum.hu)
Déry József: Németh Imréné. In: Turisták Lapja, 1920., 32. évfolyam, 18-19.p. (adtplus.arcanum.hu)
Déry József: Dr. Németh Imre  In: Turisták Lapja, 1927., 39. évfolyam, 9-12. szám, 178-181.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest Főváros Levéltára, HU BFL - VII.6.e - 1927 - 083. (Hungaricana.hu)
Budapest Főváros Levéltára, HU BFL - VII.153.a - 1920 - 0200. (Hungaricana.hu)

Erdő és egészség:
Pester Lloyd, 1932., 79. évfolyam, 123. szám. 1932. június 5., 16.p. (adtplus.arcanum.hu)
Ujság, 1933., 9. évfolyam, 1. szám. 1933. január 1.,  27.p. (adtplus.arcanum.hu)
Ormos Ede. In: Magyar Életrajzi Lexikon, Szerk: Kenyeres Ágnes. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1922., 33. évfolyam, 30. szám. 1922. június 9., 1520.p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1926., 37. évfolyam, 53. szám. 1926. december 21., 2416.p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1927., 38. évfolyam, 11. szám. 1927. március 8., 578.p. (adtplus.arcanum.hu)

A hangtanya:
A felvidéki "vicispántól" a Ház alelnökéig. In: Pesti Napló, 1926., 77. évfolyam, 242. szám. 1926. október 24., 5.p. (adtplus.arcanum.hu)
Bizáki Puky Endre dr. In: Turisták Lapja, 1930., 42. évfolyam., 87-88.p. (adtplus.arcanum.hu)
Puky Endre, a muzsikus. In: Pesti Napló, 1938., 89. évfolyam, 1. szám. 1938. január 1., 33.p. (adtplus.arcanum.hu)
Egyed István: Puky Endre. In: Magyar Szemle, 1941., 41. kötet, 3. szám, 207-210.p. (adtplus.arcanum.hu)
Puky Endre meghalt. In: Ujság, 1941, 18. évfolyam, 165. szám. 1941. július 22., 5.p. (adtplus.arcanum.hu) 

A Kemenes utca 14. számú villa és az egykoron mellette állt épület múltjával ismerkedünk meg. Egyúttal megismerjük a Rosenfeld testvérek és családjaik történetét is. Fény derül az 1913. év legnagyobb csalására, és megtudjuk, hogy a Zwack család hogyan kapcsolódik a házakhoz.

A csípős téli mínuszok közepette képzeljünk magunk elé egy kellemes képet. Egy derűs nyári meleg napon emberek sokasága hűsöl a Gellért fürdő kültéri hullámmedencéjében, a Kemenes utca oldalában. Többen a medencével szemben, az utca túloldalán található kerthelyiségben pihennek. Az egyik asztalnál egy turista éppen Unicumot kortyolgat. Miközben az egyik legismertebb magyar italt ízlelgeti, tekintetével a kert felett tornyosuló komor villát vizslatja. Valószínűleg eléggé meglepődne, ha megtudná, hogy a házat és a mai kerthelyiség területét milyen szálak fűzték egykoron a kezében tartott keserűlikőrhöz. Egyebek mellett erről is szó lesz ebben a bejegyzésben.

A nagybirtokos villái

A Kelenhegyi út és a Kemenes utca sarkán álló villa szomszédságában, a Kemenes utca 12. szám alatt - részben a jelenlegi kerthelyiség területén -, eredetileg egy hozzá nagyon hasonló épület állt, amely a második világháború pusztításának áldozata lett. A két épületet az első emelet magasságában egy kis híd kötötte össze. A házak építésére 1906-ben nyert engedélyt Rosenfeld Henrik, aki a szecesszió nagypolgári villaépítészetének mesterét, Vidor Emilt kérte fel az épületek megtervezésére.

Ezen az 1930-as években készült felvételen jól látható a világháború során
megsemmisült Kemenes utca 12. számú épület. Forrás: FSZEK

Rosenfeld Henrik (1863-1912) bicskei nagybirtokos volt. Birtokán, amely korábban a Batthyány család tulajdonában állt, s amelyen egy szép kastély is található, mintagazdaságot hozott létre. Tehenészete országos elismertségre tett szert. Emellett Fejér vármegye törvényhatósági bizottságának tagjaként tevékenykedett. Édesanyja a főváros leggazdagabb famíliái között számon tartott Machlup család tagja, Machlup Mária volt. Rosenfeld lényegében édesanyja rokonságának köszönhetően nemesi címet szerzett. Nagybátyja, Machlup Adolf ugyanis végakaratában jelentős összeget adományozott a Magyar Vöröskereszt számára üdülőház építésére, végrendeletének végrehajtójaként pedig unokaöccsét jelölte meg. Az üdülőházat a budai Vörös-kereszt (később Erzsébet) kórház területén építették fel. Rosenfeld végül ezért, a Vöröskereszt érdekeinek előmozdításáért kapott nemességet az uralkodótól.

A Kemenes utcai villákat Rosenfeld Henrik saját közeli rokonsága számára építtette. Mivel sem felesége, sem gyermeke nem volt, így a házak lényegében négy húga, valamint azok családjai lakhelyéül szolgáltak. Ő maga azonban az 1909-re elkészült villák nyugalmát nem sokáig élvezhette, ugyanis 1912-ben hosszú betegség következtében elhunyt. Az épületek tulajdonosa ekkor négy nőtestvére lett, ők pedig a későbbiekben saját gyermekeiknek hagyták örökül tulajdonrészüket. 

A csaló fakereskedő 

Rosenfeld Henrik legidősebb húgát Teréznek (1864-1940) hívták, aki 1884-ben Greiner Jakab fakereskedőhöz ment feleségül. Ők a 14. számú épület első emeletén laktak. Greiner Jakab 1913-ban tett szert országos - noha igen baljós - hírnévre, ugyanis egy nagy volumenű csalás főszereplőjeként került be a bűnügyi krónikákba. Greiner tehetős kereskedő hírében állott, aki a botrány kirobbanása előtt 5 évvel bérbe vette báró Waldbott Frigyes tolcsvai erdejét fakitermelés céljából. Mindenki úgy hitte, hogy vagyona ezt követően egyre csak gyarapodott, így a különböző pénzintézetek szívesen hiteleztek neki. Ennek eredményeként 1913-ra mintegy 2 millió koronás adósságot halmozott fel. Az év májusában azonban Greiner váratlanul fizetésképtelenséget jelentett be, s csődöt kért maga ellen. A hitelezők elkezdték benyújtani követeléseiket, ekkor derült ki, hogy a hitelek mögött valójában nem volt fedezet. Greiner meghamisította a vállalati mérlegeket, hogy a valósnál jóval vagyonosabb embernek tűnjön. Amint erre fény derült, a hitelezők feljelentették Greinert csalás és okirathamisítás miatt. Ő azonban addigra már eltávozott a fővárosból, majd a tengerentúlra szökött, egy újsághír szerint Argentínában telepedett le. Felesége nem követte Amerikába, a történtek hatására agyvérzést kapott, aminek következtében részlegesen lebénult. Egy ideig a Kemenes utcai villában élt, majd később egy kisebb lakásba költözött, a családi villa rá eső részét pedig bérbe adta. Egyes adatok arra mutatnak, hogy az 1920-as évek elején Greiner visszatért Magyarországra, ezt azonban nem tudtam teljesen alátámasztani. 

Greiner Jakab 
Forrás: A közbiztonság almanachja 5. Az 1914. évre, 46.p.
             (Arcanum Digitális Tudománytár)             

Egy csepp Unicum

A második legidősebb Rosenfeld nővér Erzsébet (1865-1934) volt, akit 1886-ban vett feleségül Zwack Lajos (1855-1930) likőrgyáros. Zwack Lajos a gyár alapítójának és felvirágoztatójának, az "Unicum atyjának", Zwack Józsefnek volt a fia. Noha Lajos 1886-ban betársult az üzletbe, a Generális néven emlegetett édesapja egészen 1915-ben, 94 éves korában bekövetkezett haláláig irányította a vállalatot, így Lajos csak ezt követően vette át az üzem vezetését. Zwack József halálának idejére a Zwack gyár több mint 200 féle termékével Közép-Európa legjelentősebb likőr- és szeszesital-gyártójává vált, termékei világszerte keresettek voltak. 

Zwack Lajosnak és Rosenfeld Erzsébetnek öt gyermeke született. Közülük a legidősebb már 23, és a legfiatalabb is 16 éves volt a Rosenfeld-házak elkészültének idején. Így nem lehet azt mondani, hogy a gyermekek itt nőttek volna fel, a fiatalabbak azonban még laktak az épületben, méghozzá a 12. számú emeletén. A legidősebb és a legfiatalabb gyermek éppen a két fiú volt, Béla (1886-1958) és János (1893-1958), akik becsatlakoztak a vállalat irányításába, és apjuk halálát követően továbbvitték a céget. A fivérek legendásan rossz viszonyban voltak, gyakran szóba sem álltak egymással, ennek ellenére a likőrgyár tovább gyarapodott. A három Zwack lány közül érdemes szólni a később Mici néni néven emlegetett, három férjet is elfogyasztó, közel 100 évet élt Máriáról (1889-1987), aki Ady Endre egyik múzsájaként vált ismerté. Egy ausztriai szanatóriumban, 1913-ban történt találkozásuk eredményeképpen születtek Ady Mylitta-versei.

A Zwack család és a vállalat életében a második világháború hatalmas törést okozott. Gyárukat lerombolták, a família több tagja, köztük János és fia, Péter, Raoul Wallenberg és svéd diplomatakollégái segítségével menekült meg a nyilasoktól, Mici néninek a Minerva utcában, a svéd nagykövetség szomszédságában álló villájában bujkálva. A kommunista hatalomátvételt követően a likőrgyárat államosították, János 1948-ben kalandos körülmények között hagyta el az országot, zsebében egyetlen dolgot, az Unicum receptjét vitte magával. A szintén külföldre menekült Péter fiával együtt az Egyesült Államokba emigrált. Béla itthon maradt, eleinte munkásként dolgozott az államosított gyárban, amelyben az általa a kommunistáknak átadott hamis recept alapján készítették az Unicumot. Később vidékre deportálták mint osztályidegent, végül az 1950-es években sikerült Olaszországba emigrálnia, ahol megkezdte a valódi Unicum előállítását. A két fivér 1958-ban hunyt el. Az Unicum gyártását János fia, Péter hozta vissza Magyarországra a rendszerváltás idején. 

Fehérnemű és gabona

A sorban a harmadik Rosenfeld lányt Lujzának (1868-1938) hívták, aki 1891-ben Weiszberger Miklós (1852-1907) ügyvéddel házasodott össze. Weiszberger manapság legfőképpen műgyűjtőként ismert, több mint 800 tételből, elsősorban metszetekből álló gyűjteménye jelenleg a Kiscelli Múzeumot gazdagítja. A villák építésének idejében özveggyé vált hölgy a 14. számú épület alsó szintjére költözött. Rosenfeld Lujzának és férjének öt gyermeke született, három lány és két fiú. Az 1920-as évek elejére egy balul elsült pénzügyi befektetés következtében - legalábbis a rokonsághoz képest - a család elszegényedett. Az anyagi problémák enyhítése érdekében egyik lánya, Mária selyemfehérnemű-készítő műhelyt létesített a házban, melyhez az alapanyagot másik lánya, Anna családja biztosította. Anna férje, Havas Béla volt ugyanis a Mosonmagyaróvári Műselyemgyár vezérigazgatója.

Rosenfeld Henrik legfiatalabb húga Ida (1876-1938) volt, akit 1897-ben vett feleségül Simon Miksa (1861-1923) gabonakereskedő, a Kálnoky és Simon cég egyik vezetője, aki később a Gabonakereskedők Országos Szövetségének alelnöke lett. Négy gyermekük született, három fiú és egy lány. Ők a 12. számú ház alsó szintjén éltek.

A Zwack família sok viszontagságot szenvedett el a második világháború alatt, azonban még tragikusabban alakult a Weiszberger és a Simon családok sorsa. Ida két fia, József és Ferenc, valamint Lujza több unokája ukrajnai munkaszolgálatosként vesztette életét, míg utóbbi hölgy egyik fia, Miklós Ede a mauthauseni koncentrációs táborban halt meg.

Bérlők a házakban

A házakban többen béreltek lakást. Az 1930-as évek második felében és az 1940-es évek első felében a 12. szám alatt lakott vitéz Gálócsy Zsigmond (1892-1977) kohómérnök, egyetemi magántanár. Számos kohászati eljárás és eszköz feltalálója, több mint 80 szabadalmat jegyeztetett be. Jelentős szerepe volt például a Péti Nitrogénművek fellendítésében. Jelentékeny mérnöki munkásságára azonban sötét árnyékot vet politikai tevékenysége. Gálócsy szélsőjobboldali, fajvédő nézeteiről volt ismert. Az 1939-es parlamenti választáson a Magyar Nemzetiszocialista Párt színeiben indult, de nem jutott be a törvényhozásba. 1944-ben a párt országépítési főcsoportjának vezetője lett. 1945 elején családjával elhagyta Magyarországot. Több nyugati ország végigjárása után véglegesen Kanadában telepedett le.

Szintén a 12. szám alatt bérelt lakást Hans Freyer (1887-1969) vitatott megítélésű német jobboldali filozófus, társadalomtudós, aki a nemzetiszocializmusból kiábrándulva 1935-ben Magyarországra érkezett, s 1944-ig a budapesti német kulturális intézet vezetője volt. Emellett a budapesti tudományegyetem vendégprofesszoraként is tevékenykedett.

Frissítés:

Rosenfeld Lujza ükunokájától megkaptam a család egy tagjának, Rosenfeld Lujza egyik unokájának visszaemlékezéseit, amit ezúton is köszönök. A dokumentum segítségével néhány részletet (pl. a villák felosztását a négy család között) tudtam pontosítani, illetve pár gondolattal kiegészítettem a Weiszberger család történetét.

-----------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

Budapesti Kultúrtörténeti Séták III. Gellérthegy. Szerk.: Saly Noémi. 2018, Budapest, Fekete Sas Kiadó.

A nagybirtokos villái:
Épitő Ipar, 1906. 30. évfolyam, 24. szám. 1906. június 17. 231. p. (adtplus.arcanum.hu)
Az Ujság, 1912. 10. évfolyam, 132. szám. 1912. június 4. 16. p. (adtplus.arcanum.hu)
Új magyar nemes. In: Budapesti Hírlap, 1900. 20. évfolyam, 27. szám. 1900. január 28. 9.p. (adtplus.arcanum.hu)
Az Ujság, 1912. 10. évfolyam., 285. szám. 1912. december 1. 70.p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1937. 48. évfolyam, 40. szám. 1937. július 27. 1395.p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1938. 49. évfolyam, 61. szám. 1938. november 11. 1401.p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1939. 50. évfolyam, 21. szám. 1939. március 31. 528.p. (adtplus.arcanum.hu)

A csaló fakereskedő:
Budapest Főváros Levéltára, HU BFL - VII.184.a - 1884 - 1408. (Hungaricana.hu)
A fatermelő szökése. In: Pesti Hírlap, 1913. 35. évfolyam, 114. szám. 1913. május 15. 13.p. (adtplus.arcanum.hu)
Följelentés és csőd a Greiner-cég ellen. In: Pesti Napló, 1913. 64. évfolyam, 116. szám. 1913. május 17. 20.p. (adtplus.arcanum.hu)
Greiner Jakab letelepedett Argentínában. In: Az Ujság, 1913. 11. évfolyam., 186. szám. 1913. augusztus 6. 9.p. (adtplus.arcanum.hu)
A közbiztonság almanachja 5. Az 1914. évre. Szerk: Mezei Sándor. 1914, A közbiztonság magyar rendőrtisztviselők országos egyesületének hivatalos lapja. (adtplus.arcanum.hu)

Egy csepp Unicum:
Zwack így tovább: egy család, egy gyár, egy ital legendáriuma. Szerk: Borbíró Zsóka et al. 1995, Ab Ovo Kiadó.
Zwack történet. https://zwackunicum.hu/hu/cegunk/zwack-tortenet/
A Zwack Unicum története sokkal hihetetlenebb, mint gondoltuk. Player.hu https://player.hu/eletmod/gasztro/a-zwack-unicum-tortenete-sokkal-hihetetlenebb-mint-gondoltuk/
Schweitzer Pál: Ady és Mylitta In: Irodalomtörténet 1996. 27/77. évf., 3-4. szám. 328-357.p.

Fehérnemű és gabona:
Budapest Főváros Levéltára, HU BFL - VII.184.a - 1891 - 0621 (Hungaricana.hu)
Pesti Hírlap, 1907. 29. évfolyam, 198. szám. 1907. augusztus 20. 19.p. (adtplus.arcanum.hu)
Központi Értesítő 1929. 54. évfolyam 17. szám 1929. április 25. 265.p. (adtplus.arcanum.hu)
Az Ujság, 1923. 21. évfolyam., 189. szám. 1923. augusztus 24. 7.p. (adtplus.arcanum.hu)
Gabonakereskedelem. Kálnoky és Simon. In: Budapesti Hírlap, 1914. 34. évfolyam, 22. szám. 1914. január 25. 35.p. (adtplus.arcanum.hu)

Bérlők a házban:
Vitéz Gálócsy Zsigmond a Magyar Nemzetiszocialista Párt Országépítési Főcsoportjának vezetője. In: Magyarság 1944. 25. évfolyam, 109. szám. 1944. május 14. 7.p. (adtplus.arcanum.hu)
Meghalt vitéz Gálócsy Zsigmond. In: New Yorki Magyar Élet, 1977. 30. évfolyam, 15. szám. 1977. április 9. 9.p. (adtplus.arcanum.hu)

A Gellért fürdő szomszédságában járunk ebben a bejegyzésben. Megismerkedünk Bethlen Margit grófnővel, az idősödő Gyulai Pál múzsájával, akinek érdekében egyszer Rákosi Mátyás is közbenjárt. Találkozunk továbbá a Bánffy és a Teleki dinasztia néhány tagjával, s megtudjuk, miként zárult a hat évig tartó Kék Nefelejcs per. 

A Gellért fürdő hátsó része, a külső medencék környéke egész nyáron hangos a fürdőzök zsivajától. A környező utcákban is nagy a forgalom. Autók jönnek-mennek, turisták, kirándulók készülődnek a Gellért-hegy megmászására, családok indulnak a közeli játszótérre. A fürdő hullámmedencéjével szemben, egy magas kőfal fölött egy tekintélyes villa húzódik meg. A fal és a fák mögé rejtőző, nyugalmat árasztó épület tökéletes ellenpontja a kitárulkozó, nyüzsgő medencéknek. Ebben a bejegyzésben e titokzatos villa múltjának járok utána.

A Kelenhegyi út 7-9. számú telket 1910-ben adta el Gervay Pál pénzügyminiszteri tanácsos gróf Kendeffy Gábornénak és gróf Bethlen Ádámnénak, akik egy kétemeletes villát építtettek oda 1911-1913 között. Az épületet Möller István tervezte, a statikai terveket a Rella N. és Unokaöccse Beton Építési Vállalat és Milis István készítette el. A kivitelező Grossmann Ferenc volt. A villa a második világháborúig egyszer cserélt gazdát, 1932-ben gróf Teleki Domokos tulajdonába került. Bár a három tulajdonos nevéből nem látszik, személyükben valójában három testvérről van szó.

Bethlen grófnő: múzsa és jótétlélek

A család történetének megismeréséhez 1878-ig kell visszamennünk, ekkor vette ugyanis feleségül gróf Teleki Géza (1850-1882), a gernyeszegi Teleki-uradalom fiatal ura, gróf Bethlen István későbbi miniszterelnök nagybátyja, gróf Bethlen Margitot (1858-1929), gróf Bethlen Pál császári és királyi kamarás, Belső-Szolnok vármegyei főispán lányát. Két gyermekük született, a már említett Domokos, valamint Géza. A fiatal Teleki gróf azonban 1882-ben hirtelen meghalt, valószínűleg agyhártyagyulladás következtében. Özvegye 1887-ben ismét megházasodott. Második férje báró Bánffy György (1853-1889) országgyűlési képviselő lett. A báró jeles sportoló és műkedvelő hírében állt, sőt maga is írt népdalokat, színdarabokat. Két operettje ismert, a Gólyakirály és a Fekete Hajó, illetve egy vígjátéka, melynek címe "Kristóf tér 13. szám". Bánffy Györgynek és Bethlen Margitnak két lánya született, Judit, a későbbi Bethlen Ádámné, valamint Zsuzsanna, a későbbi Kendeffy Gáborné. Bánffy György és Bethlen Margit azonban mindössze két évig voltak házasok, a báró ugyanis 1889-ben meghalt Bécsben torokrákban. Özvegye nem házasodott meg újra.

Gróf Bethlen Margit 1895-ben
Forrás: OSZK EPA

Bethlen Margit maga is lelkes műpártoló hírében állt, szalonjában előszeretettel gyűltek össze írók és művészek. Pártfogolta és szorgosan látogatta a Kisfaludy Társaságot, melynek elnöke 1879-1899 között Gyulai Pál volt. Gyulai nagy tisztelője volt a grófnőnek, aki pedig szívesen látta vendégül a költőt a fővárosban vagy gernyeszegi kastélyában, sőt élénk levelezés alakult ki köztük. Gyulai több költeményét ihlette barátsága a grófnővel (pl. Emléksorok egy nő tükrére, Gernyeszegen, vagy Egy anya emlékkönyvébe). Barátságuk kifejeződése volt az alábbi kis vers is, amit Gyulai 1900-ban írt:

“Kevés az, amit én kívánok,
Csak mosolygásod és szavad:
Egy hóban egyszer látni, hallni
Ó légyen nékem is szabad.” 

Bethlen Margit fiainak nevelőjéül Papp Ferencet fogadta fel, aki később irodalomtörténészként vált ismertté. Papp az MTA tagja lett, elsősorban Kemény Zsigmond és Gyulai Pál életművének feldolgozásáról nevezetes. Gyulai életéről szóló művében így emlékezik meg korábbi munkaadójáról:

"Még inkább megmozgatta a költői képzeletet az a sok szellemi érték, melyet Gyulai Bánffy Györgyné báróné Bethlen Margit grófnő hódító egyéniségében fedezett fel. A szép grófkisasszony azóta, hogy Gyulai magyar irodalmi előadásait hallgatta, kétszer lett özveggyé, s főgondja négy gyermekének nevelése volt. Amint az erélyt össze tudta egyeztetni a nőiességgel, épúgy hiányzott kötelességérzetéböl minden merevség. Életfelfogása hajlott a bohémség felé, szerette a merész ötletet, a természetet s a szabadságot, de épúgy megkívánta maga körül a rendet is. Csak ily egyéniség tudta megteremteni azt az előkelő szalont, melyben a tudomány, költészet és művészet képviselői egyaránt otthon érezték magukat." 

Bethlen Margit ismert volt jótékonyságáról is. Karitatív tevékenységét az első világháború kitörését követően már a gellérthegyi villából intézhette, ugyanis az legfőképpen az ő lakhelyéül szolgált. A háborús idők beköszöntével a grófnő segítette a frontokon harcolókat. Így például más előkelő hölgyekkel együtt hadivarrodát alapított 1914 őszén, ahol a télre készülve meleg alsóruhát, hósapkát, s mindenféle téli holmit varrtak a katonák részére. 1914 szeptemberében megalakult a Budapesti Központi Segítő Bizottság nevű közjótékonysági szervezet, amely a fővárosban a rászorulóknak nyújtott szociális segítségnyújtási tevékenységeket koordinálta. E szervezet anyavédő osztályának elnöke a grófnő lett. Az osztály fő feladata a várandós anyák elhelyezése, a szülőházak igazgatása és felügyelete volt. Ebben Bethlen Margit maga is példát mutatott, özvegy Batthyány Ferencnével együtt megalapították a Batthyány gyermekágyas otthont, amit a Mányoki úti Batthyány-villában helyeztek el. (Ma a villa helyén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem épületei vannak.) A felállítását követő első 10 hónapban a grófnő maga vezette az otthont.

Az első világháború idején a grófnő tehát gellérthegyi villájában élt, amit a Tanácsköztársaság alatt vörös katonák szálltak meg. Ennek részleteiről érdekes információkat tartalmaz Popperné Lukács Mária visszaemlékezése, aki Lukács György marxista filozófusnak, a Tanácsköztársaság népbiztosának húga volt. Ő ugyanis családjával a közeli Gyopár utcában lakott, s elbeszélése szerint Bethlen Margit hozzájuk csöngetett be, hogy fogadják be egy időre. A visszaemlékezés szerint Lukácsék nemcsak befogadták a grófnőt, de Mária elment Rákosi Mátyáshoz, aki abban az időben kereskedelmi népbiztos volt, hogy járjon közben a grófnő érdekében. Rákosi adott egy igazolást arról, hogy a grófnő jogosult két szobára bútorral, és cselédjét is megtarthatja. Az igazolás révén Mária a grófnőtől elvett ezüstöt és ékszert is vissza tudta szerezni. Lukácsék ezt követően házukban két szobát berendeztek Bethlen Margitnak, s állítólag nagy barátság szövődött köztük. Magát a villát az I. kerületi munkástanács azonban rekvirálta, és minden értékes holmit elvitetett onnan. A műtárgyak az Iparművészeti Múzeumba kerültek.

A Tanácsköztársaság bukása után a grófnő visszakapta a villát, s az eltulajdonított berendezési tárgyakat is. Bethlen Margit élete utolsó évtizedében a villában élt, miközben továbbra is aktív tagja maradt a fővárosi irodalmi-művészeti életnek. 1929-ben halt meg.

A Kék nefelejcs per

Ugyan tartósan nem laktak a villában, érdemes megemlékezni két építtetőjéről és hivatalos tulajdonosáról, Bethlen Mária két lányáról. Bánffy Zuzsanna (1888-1971) gróf Kendeffy Gábor (1875-1962) őraljaboldogfalvai földbirtokos, főrendiházi tag felesége volt. A grófné édesanyjához hasonlóan széleskörű karitatív tevékenységet folytatott, ami miatt nevét Hunyad megyében nagy melegséggel őrizte meg a népi emlékezet. Örökölte szülei művészi vénáját, személyesen gyűjtött és lekottázott több mint 100 dalt. Férjével és négy gyermekükkel Trianont követően őraljaboldogfalvai kastélyukban éltek, majd az 1940-es évek végén a romániai kommunisták Hátszegre telepítették ki a családot. Kendeffy Gábor ott halt meg, özvegye nyugatra emigrált. Brüsszelben hunyt el 1971-ben. Bethlen Mária másik lánya Bánffy Judit (1888-1949) volt, aki gróf Bethlen Ádám (1881-1958) bonyhai földbirtokoshoz ment feleségül. Ők bonyhai birtokukon éltek három gyermekükkel. A kommunisták őket is Hátszegre telepítették ki, Bánffy Judit nem sokkal a kitelepítés után, 1949-ben elhunyt. 

A két hölgy neve az 1930-as években egy szerzőségi per, az ún. "Kék nefelejcs per" kapcsán bukkant fel. A vita tárgyát az képezte, hogy a híres Kék nefelejcs című dal a hölgyek apja, Bánffy György, vagy pedig Serly Lajos zeneszerző szerzeménye-e. A nóta először Kazaliczky Antal Gulyás és a szeretője című népszínművében csendült fel 1882-ben, melynek zenéjét Bánffy György írta. Azonban néhány betétdalt Serly adott hozzá a színműhöz, köztük a Kék nefelejcset. A problémát elsősorban az okozta, hogy egy kolozsvári kiadó már a mű bemutatóján árulta a darab kottakönyvét, a Kék Nefelejcs szerzőjeként Bánffyt feltüntetve. A per közvetlen előzménye az volt, hogy a Színházi élet című újság 1932-ben leközölte a dalt az akkor már az Egyesült Államokban élő Serly szerzőségével, amire a kolozsvári kiadó jogutódja jogtalan közlésért perbe fogta a Színházi életet. A jogutód oldalán bekapcsolódott a perbe Kendeffy Gáborné és Bethlen Ádámné, akik apjuk szerzősége mellett kardoskodtak. A per hat éven keresztül, 1933 és 1939 között tartotta izgalomban a műkedvelő közönséget, míg végül a Kúria döntött a kérdésben. A per során meghallgatták a hetvenes éveiben járó Pálmai Ilka operetténekesnőt, akinek Serly először dalolta el a nótát az 1880-as évek elején. Az akkor még igen fiatal művésznő az eredeti szöveg egyik sorát  – “öreg vagyok, beteg vagyok” – nem volt hajlandó elénekelni, ezért azt Kazaliczky átírta számára a következőképpen: “beteg vagyok, fáj a szívem”. A per során Pálmai Ilka Serlyt nevezte meg a mű szerzőjeként, a bíróság azonban kétségbe vonta a művésznő szavát, mert úgy vélte, „ilyen idős korban már nem megbízható az emlékezet". Erre Pálmai Ilka sértődötten kirohant a tárgyalásról, anélkül, hogy megesküdött volna a döntő vallomására. Serly pedig egy hosszú levelet írt a Kúria számára, melyben szerzősége mellett érvelt. Azt írta, hogy a nóta dallamának első változatát 1880-ban írta Parasztindulója részeként. A bíróság úgy vélekedett, hogy nincs oka kétségbe vonnia Serly állítását. Azonban a zeneszerző a Parasztinduló eredeti kéziratát nem tudta bemutatni, ezért a Kúria az 1882-es kolozsvári kiadást vette perdöntőnek, és Bánffyt mondta ki a dal szerzőjének mindaddig, amíg Serly az ellenkezőjét nem tudja bizonyítani. Ő viszont 1939-ben meghalt. Későbbi kutatások azonban bizonyították, hogy valójában Serly a Kék Nefelejcs szerzője.

Bethlen Margit négy gyermeke (balról jobbra): Teleki Domokos, Teleki Géza, Bánffy Judit és Bánffy Zsuzsanna 
Forrás: Murádin Jenő: Gróf Teleki Géza és a Művészház erdélyi kapcsolatai.
In: Korunk 2010., III. folyam, 8. szám, 87.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

A gernyeszegi történész

Amikor Budapesten tartózkodott, a gellérthegyi villában lakott gróf Teleki Domokos (1880-1955), Teleki Géza és Bethlen Mária idősebbik fia, felsőrendiházi tag, Gernyeszeg ura. Gernyeszegi birtokán mintagazdaságot vezetett, emellett a görgényi református egyházmegye főgondnoka, valamint a marosvásárhelyi Teleki Téka intézőbizottságának elnöke volt. A gróf jeles művelődéstörténész hírében állt, hozzá kapcsolják az erdélyi szőnyegek nemzetközi hírének megteremtését. Gazdag magángyűjteményt hozott létre régészeti leletekből, iparművészeti emlékekből. Részben e gyűjteményre építve alapította meg értékes, helytörténettel foglalkozó magánmúzeumát gernyeszegi kastélyában, ahol a tudósítások szerint mindig lelkesen vezette körbe a látogatókat. Teleki Domokos a világháború végét Magyarországon élte át, ahonnan már nem tért vissza erdélyi birtokára. Az 1940-es évek végén a romániai kommunisták a kastélyt államosították. Feleségét, Teleki Eduardina Saroltát két évvel túlélve, 1955-ben hunyt el a Somogy megyei Csombárdon. Két gyermekük élte meg a felnőttkort, Margit Sarolta és Mihály, aki 1938 és 1940 között földművelésügyi miniszter volt. Mindketten emigrációban haltak meg Nyugat-Európában. 

A villa egyéb lakói

A villában nem csak a Teleki család tagjai laktak. A főúri família több lakást is kialakíttatott az épületben, melyeket bérbe adtak. Az 1944-es lakásívek alapján 2 öt-, 1 négy- és 1 kétszobás lakás volt a villában, akkoriban az utóbbi kettőt lakták Teleki-rokonok. Az egyik ötszobás lakást akkor már csaknem egy évtizede bérelte özvegy Wenckheim Dénesné, született Wenckheim Friderika (1873-1957) császári és királyi palotahölgy. Egykori férje, gróf Wenckheim Dénes (1861-1933) valóságos belső titkos tanácsos, felsőházi tag, dobozi földbirtokos volt. 1896-ban vette feleségül unokatestvérének lányát, Friderika grófnőt. A gróf kiváló gazdaként volt ismert, Dobozon nyugati minta alapján modern, nemzetközileg elismert mintagazdaságot hozott létre. Híres volt lótenyésztőként is. Később több üzleti érdekeltséget is szerzett például a Hazai Bankban, a Pesti Hazai Első Takarékpénztárban és az Alföldi Cukorgyárban. Vállalkozásait sokáig siker koronázta, aminek következtében az 1920-as évek közepén már az ország egyik legvagyonosabb emberének tartották. Az 1929-ben kirobbant gazdasági világválság miatt azonban anyagilag tönkrement. 1933-ban szélütés következtében hunyt el. Wenckheim grófnak a közeli Kelenhegyi utca 20. szám alatt volt egy villája, ám miután tönkrement, el kellett adnia azt. Valószínűleg ezt követően bérelt családja lakást a Teleki-villában. A világháború után Friderika grófnő és négy gyermeke emigrált. A grófnő Algírban hunyt el 1957-ben, ahol a Wenkheim család több tagja is élt akkoriban.

Az 1940-es évek elején szintén a villában élt Gosztonyi Sándor (1895-1987) Heves megyei földbirtokos, szélsőjobboldali politikus. 1938-ban lépett be a Nyilaskeresztes Pártba, melynek színeiben a következő évben országgyűlési mandátumot szerzett. 1942-ben azonban kilépett a pártból. A második világháborút követően külföldre távozott, Brazíliában halt meg 1987-ben.

A villa egy kicsit korábbi lakója volt Jeramiah Smith (1870-1936), a Magyarországnak 1924-ben nyújtott népszövetségi kölcsön amerikai főbiztosa, aki magyarországi tartózkodása során, 1924 és 1926 között élt a villában.

X X X

Az 1944-es lakásívek még Teleki Domokost nevezik meg a villa tulajdonosaként. Nem találtam adatokat arról, hogy milyen módon és mikor került ki az épület a Teleki család tulajdonából. 1948 táján Kalmár Károly építőmester lakott a villában.

KIEGÉSZÍTÉS:

A villa későbbi lakóinak egy rokona fontos részleteket osztott meg az épület történetéről. Eszerint a második világháborút követően a Kalmár és az Árvay család társasházzá alakíttatta a villát Árvay József tervei alapján, így elkerülték a kényszerű államosítást. Teleki Domokos az egyik társasházi lakást megtartotta magának. A villában élt Dr. Árvay Attila, a magyar szívsebészet egyik meghatározó alakja.

-------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

Bevezetés:
Budapest Főváros Levéltára HU BFL - XV.17.d.329 - 5452, 1-32. f. (Hungaricana.hu)
Budapesti Hírlap, 1910. 30. évfolyam, 288. szám. 1910. december 04. 54.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Hírlap, 1932. 52. évfolyam, 157. szám. 1932. július 16. 10.p. (adtplus.arcanum.hu)

Bethlen grófnő: múzsa és jótétlélek:
Bánffy György. In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 1. kötet. 1891. 512.p. (adtplus.arcanum.hu)
Papp Ferenc: Gyulai Pál,  2. kötet . A MTA Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1941. (adtplus.arcanum.hu)
Papp Ferenc. In: Pásztortűz, 1924. 10. évfolyam, 10. szám. 1924. május 25. 58-59.p. (adtplus.arcanum.hu)
Akik a háború alatt születnek... In: Magyarország, 1914. 21. évfolyam, 233. szám. 1914. szeptember 18. 8.p. (adtplus.arcanum.hu)
Enyveskezű rekvirálás. In: Az Ujság, 1919. 17. évfolyam, 194. szám. 1919. december 30. 7.p. (adtplus.arcanum.hu)
Vezér Erzsébet: A mindennapi élet története. Beszélgetés Popperné Lukács Máriával. In: Kritika 1985. 14. évfolyam, 6. szám. 25-31.p. (adtplus.arcanum.hu)

A Kék nefelejcs per:
Magyar Zoltán: Hunyad megyei népmondák. Marosvásárhelyi Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009. 69-70.p.
Volly István: A "Kék nefelejcs"-pör. In: Muzsika, 1970. 13. évfolyam, 2. szám. 1970. február 1. 37-39.p. (adtplus.arcanum.hu)
Pálmay Ilka csak zárt tárgyaláson mondta meg hány éves. In: Nemzeti Ujság, 1937. 19. évfolyam, 137. szám. 1937. június 19. 7.p. (adtplus.arcanum.hu)

A gernyeszegi történész:
Kelemen Lajos: A gernyeszegi Teleki-kastély. In: Pásztortűz, 1939. 25. évfolyam, 4-5. szám. 1939. április 1. 190-195.p. (adtplus.arcanum.hu)
Teleki Domokos, gróf. In: Irodalmi Lexikon, Kriterion kiadó. https://lexikon.kriterion.ro/szavak/4622/

A villa egyéb lakói:
Budapest Főváros Levéltára HU BFL IV.1420.r - XI. kerület - Kelenhegyi út - 7. (Hungaricana.hu)
Wenckheim Dénes gróf. In: Nemzeti Ujság, 1933. 15. évfolyam, 232. szám 1933. október 12. 4.p. (adtplus.arcanum.hu)
Gosztonyi Sándor országgyűlési képviselő nyilatkozata. In: Magyarság, 1942.  23. évfolyam, 51. szám. 1942. március 4. 5.p. (adtplus.arcanum.hu)

Folytatjuk az ismerkedést a Bécsi kapu tövében álló villával, melynek előtörténetéről az előző bejegyzés szólt. Megismerhetjük a villát építtető Lukács Jenő gyárost és az építés negatív visszhangot keltő részleteit. Szó lesz a két világháború közötti időszak egyik legjelentősebb téglagyárosáról is, aki igen különös körülmények között vesztette életét. Végül találkozunk a Szapáry testvérekkel, akik életüket kockáztatva mentettek zsidó embereket a második világháború alatt.

A Blau és Lukács felemelkedése és bukása

A Wohlfarth-Grill család 1917-ben adta el Ostrom utcában álló házát Lukács Jenőnek és feleségének. A zsidó származású Lukács Jenő (1870-1939) és társa, Blau Ignác – ő a nevét később Bodorra magyarosította –, a 19. század végén Pesterzsébeten alapította meg villamos alkatrészeket és készülékeket gyártó üzemét. A gyár termékei közé tartoztak csengők, kapcsolók, biztosítékok, transzformátorok, generátorok. A cég fő újítása az volt, hogy olyan villamossági árucikkeket kezdett gyártani Magyarországon, melyeket addig jórészt csak külföldről lehetett importálni. A korabeli leírások szerint a cég gyártmányai idővel nem csak belföldön, hanem külföldön, például Ausztriában és Németországban is keresetté váltak. A növekvő kereslet megalapozta a gyár bővítése, fejlesztése iránti igényt. Ennek következtében épült fel a cég új üzeme a Terézvárosban 1905-ben. A gyárnak egykor otthont adó épület jelenleg az Eötvös utca 38. szám alatt található. E szép szecessziós stílusú házban bérlakásokat is kialakítottak, s ide költözött Lukács Jenő és Blau Ignác is. A két mérnök alapította meg 1908-ban az Elektrotechnika című lapot, amelyet 1910-től, a vállalatból történt kiválását követően, Blau vitt tovább. 1918-ban Lukács egy újabb villamossági alkatrészeket és termékeket gyártó céget is alapított Magyar Villamossági és Fémipar Rt. néven.

A jól menő gyáros és felesége, Marton Henrika (1873-?), Marton Lipót bőrkereskedő és cipőfelsőrészgyáros lánya, az 1917-ben megvett Ostrom utcai ingatlan helyére egy saját villát kívántak építtetni. Az építkezés azonban negatív visszhangot váltott ki a budapesti közélet egy részében, 1922-ben egy interpelláció is elhangzott a témában a fővárosi közgyűlésben. Az interpelláció szerint a megvásárolt házban „kisegzisztenciák” – például hivatalnok, tanítónő – éltek, akiket Lukács ki akart lakoltatni, hogy utána megkezdhesse az épület bontását. A kilakoltatásra azonban nem kapott engedélyt. A felszólaló szerint Lukács az épület állagának leromlására játszott, így kívánva elérni, hogy a ház veszélyes állapotára hivatkozva az illetékes hatóság elrendelhesse a lakók kitelepítését. Ám eleinte mindig csak az éppen felmerülő veszély elhárítására kapott felszólítást. Ő azonban a hibás épületelemet nem javította meg, hanem elbontatta, hogy azzal gyorsítsa az állagromlását. Például amikor az illetékes elöljáróság a lyukas, beázó tető megjavítására szólította fel Lukácsot, ő inkább az egész tetőt elbontatta. Végül annyira életveszélyessé vált a ház, hogy a hatóság mégis elrendelte a lakók kilakoltatását. Ezt követően Lukács már lebontathatta a romossá vált házat. A felszólaló különböző hatósági végzéseket is idéz igazolásául mondandója valóságtartalmának. Mégis az interpelláció tartalmának kritika nélküli elfogadását illetően óvatosságra int minket, hogy előadója Petrovácz Gyula mérnök, tanár, az antiszemitizmussal kacérkodó fővárosi Keresztény Községi Párt képviselője volt. Az interpelláció szövegéből kiolvasható antiszemita felhang, miszerint a „háborúban meggazdagodott zsidó”-t próbálja szembeállítani a rosszabb sorsú „keresztény kisegzisztenciákkal”, s Lukács életútját illetően is tartalmaz pontatlanságokat. Mindezzel együtt, ha a más forrásból igazolható tényeket nézzük, azt látjuk, hogy egy tehetős vállalkozó saját villáját egy olyan ház helyére kívánta felépíteni, melyben több, szegényebb sorsú ember élt, így morális szempontból valószínűleg nem volt alaptalan Petrovácz felháborodása.

Akármi volt is a teljes igazság, 1922-ben Lechner Jenő tervei alapján, részben a korábbi ház maradványainak felhasználásával, elkészült a visszafogott klasszicizáló stílusú villa, mely ma is látható. Átadásakor földszintjén egy kettős belmagasságú hall, négy szoba és egy keletre néző félköríves terasz helyezkedett el. Az emeleten négy szoba, egy cselédszoba és három tetőterasz volt megtalálható. Az Ostrom utca felőli homlokzatot a mai napig három dombormű díszíti, melyek közül az egyik Vedres Márk, egy másik pedig Beck Ö. Fülöp alkotása egy szakirodalmi forrás szerint, a harmadik készítőjéről nincs szó benne. (Elképzelhető viszont, hogy a mű szerzője összekeverte a domborművek, valamint a Lukács-villa szomszédságában épült, majd a második világháborúban elpusztult Grünwald-villa bejáratánál állt két szobor alkotóit. Utóbbiakat ugyanis valóban Vedres és Beck készítette.)

A villa közel egy évtizedig családi otthonként szolgált a jól prosperáló gyártulajdonosnak, mígnem az 1930-as évek elején gondjai adódtak. A probléma okozója minden valószínűség szerint az 1929-ben kitört gazdasági világválság begyűrűzése volt. Lukácsék pénzügyi nehézségei következtében 1931-ben árverést hirdettek meg a villára, mely végül a Magyar-Cseh Iparbank tulajdonába került. Lukácsék egy ideig viszont még megtartották a mai Szabó Ilonka utca 28. szám alatti kertet, melyet 1934-ben adtak el ugyanennek a banknak. Miután villájuktól meg kellett válniuk, az Eötvös utcai házba költöztek vissza.

Kettő a Lukács-villát díszítő három dombormű közül.
A harmadikat ottjártamkor eltakarták a fák.

A villamosipar azon iparágak közé tartozott, melyek viszonylag könnyen átvészelték a gazdasági válságot, és hamarosan ismét növekedésnek indultak. Az új konjunktúrából a Blau és Lukács vállalat azonban már nem tudta kivenni a részét. Ennek oka lehetett, hogy az 1930-as években a gyár technológiája már elavultnak számított. Az üzem végleges összeomlásában szerepet játszhatott egy másik tényező is. 1932-ben a villamos szerelőanyagokat gyártó vállalatok ágazatuk érdekeinek védelmére hivatkozva kartellbe tömörültek. A cégek közül mindössze egy volt, mely kezdetben ellenezte az egyezséget, s csak vonakodva lépett be, a Blau és Lukács. 1933-ban pedig már olyan hírekről tudósítottak a lapok, melyek szerint a kartell részét képező ármegállapodások körül a cégnek jelentős nézeteltérése támadt a kartell többi tagjával. Nem tudtam pontosan kideríteni, milyen hátrányok érhették a Blau és Lukácsot a kartellezés során, ám az világosan látszik, hogy nem értett teljesen egyet a működésével. Elképzelhető, hogy a kartellezéssel olyan károk érték a vállalatot, melyeket már nem tudott kiheverni, miközben versenytársai előnyre tettek szert. A Blau és Lukács folyamatosan csökkentette termelését, míg végül 1934-ben megszüntette működését. Lukács Jenő életének utolsó éveiről nem találtam szinte semmilyen információt. 1939-ben halt meg, sírja a Kozma utcai izraelita temető egyik hátsó parcellájában található.

A téglagyáros, akinek halálhírét keltették, majd meghalt

A villa tulajdonjogát 1931-ben megszerző Magyar-Cseh Iparbank hasznosítani kívánta az épületet. Így bérbe adta azt a brit alkonzulátusnak, mely 1934-től hivatali helységeit működtette itt. Majd 1938-ban a bank eladta a házat újlaki Müller Pálnak (1888k.-1940) és nejének, akik azonban nem laktak a villában, hanem szintén bérbe adták azt. Müller Pál édesapja, Müller József, a legnagyobb óbudai téglagyár, az Újlaki Tégla- és Mészégetőgyár Rt. vezérigazgatója volt az 1920-as évek elejéig. Pál is a vállalat igazgatósági tagja volt, majd az 1920-as évek közepén rövid ideig vezérigazgatója. Az Újlaki téglagyár 1869-ben alakult egy óbudai téglavető üzem felvásárlása révén, majd a következő évtizedekben tovább terjeszkedett más üzemek megvételével. Ennek következtében a vállalat a századfordulón már számos mellékteleppel és üzemággal rendelkezett, mint kőbányákkal és mészégetőkkel, cserépgyárral, habarcsgyárral, cementárugyárral, kerámiagyárral, illetve hajóparkkal folyamkotráshoz és szállításhoz. A gyár életében fontos év volt 1928, amikor fúziót hajtott végre a Nagybátonyi Kőszénbánya Rt-vel. Az így létrejött konglomerátum Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművek néven működött egészen az 1940-es évek második feléig, amikor is államosították a kommunista hatalomátvételt követően. Az 1928-as fúzió idején Müller Pál volt a téglagyár vezérigazgatója, majd az egyesült vállalatban vezérigazgató-helyettesi tisztséget töltött be egészen 1932-ig. Abban az évben megválasztották az iparág érdekvédelmi szervezete, a csak téglakartellként emlegetett Magyar Tégla- és Agyagárugyárosok Országos Egyesülete elnökének. Müller Pál gazdálkodott is, így például 1935-ben megvette a Kecskemét közelében található Matkó gazdaságát, ahol mintagyümölcsöst létesített, és állítólag egy kastélyt is kívánt oda építtetni.

Müller Pál a kép jobb oldalán
Forrás: Magyarország, 1928., 35. évfolyam, 253. szám. 1928. november 8., 6.p.
(Arcanum Digitális Tudománytár)

1939-ben egy érdekes eset borzolta a kedélyeket az országban. Egy névtelen levélíró ugyanis levelet küldött az egyik kecskeméti lapnak, melyben azt állította, hogy Müller Pál meghalt. A lap a levelet leközölte, s a halálhír országszerte elterjedt. Hamar kiderült azonban, hogy a levél hamisítvány, és Müller Pál a legjobb egészségnek örvend. Müller feljelentést tett az ügyben, s ennek nyomán vizsgálat is indult. A közvélemény talán már éppen megfeledkezett e különös esetről, amikor 1940-ben ismét Müller Pál haláláról cikkeztek a lapok. Ez a hír azonban már igaznak bizonyult, a Kerepesi úti temetőben atyja sírjánál mellbe lőtte magát. Még kórházba tudták szállítani, ám másnapra meghalt. Öngyilkossága előtt mindenki értetlenül állt, ugyanis állítólag semmi előzetes jele nem volt tettének. Az Ostrom utcai villa egyedüli tulajdonosa így Müller Pál özvegye, Blau Dóra lett. Az özvegy sem költözött a villába, hanem továbbra is bérlőket fogadott.

 Az újlaki Müller család sírboltja a Fiumei Úti Sírkertben

Embermentő arisztokraták

Az 1940-es évek elején, egészen 1942-ig a ház lakója volt gróf Szapáry Antal (1905-1972) és nővére, gróf Szapáry Erzsébet (1902-1980). Édesanyjuk lengyel grófnő volt, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Erzsébet rokonszenvezett a németek elől Magyarországra menekülő lengyelországi zsidókkal, és társadalmi helyzetét felhasználva próbálta megmenteni őket. Az 1939-1944 között működött Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottság egyik vezetőjeként tevékenykedett. A Fehér Kereszt Egyesületen keresztül menedéket, pénzt, ruhát, orvosi segítséget nyújtott nekik, valamint hamisított keresztény igazolvánnyal látta el őket. 1941-ben egyike volt azoknak a neves személyiségeknek, akik tiltakozni kezdtek a kárpátaljai deportálások ellen, miután tudomást szereztek arról, hogy a Kárpátaljára telepített „rendezetlen állampolgárságú” zsidókat lemészárolták Kamenyec-Podolszkijba való kitelepítésük után. A tiltakozóknak végül sikerült elérniük a deportálások leállítását. A grófnő a második világháborút követően külföldre távozott, egy ideig Párizsban az 1947-49 között nagykövetként szolgáló Károlyi Mihály magántitkára volt. A svájci Lausanne-ban halt meg 1980-ban.

Szapáry Erzsébet (balról a második) és Szapáry Antal (jobb szélen) 1933-ban
A kép bal szélén Horthy István, Horthy Miklós idősebb fia
Forrás: Színházi Élet, 1933., 23. szám, 11.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Erzsébet öccse, Antal, a második világháború előtt, illetve alatt számos nagyvállalat igazgatóságának volt tagja, köztük a Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművekének. A világháború idején a Magyar és a Nemzetközi Vöröskereszt összekötő tisztje volt, s nővéréhez hasonlóan segített a Lengyelországból menekülőknek átvonulni, vagy ideiglenesen letelepedni Magyarországon. Tevékenységéért a németek Magyarország megszállását követően letartóztatták, és a mauthauseni koncentrációs táborba szállították. Ott összesen 5 hónapot töltött, végül a svéd király közbenjárására kiszabadult. A háborút követő években a Metro Goldwyn Mayer filmstúdió magyarországi vezérképviselőjeként tevékenykedett, majd a kommunista hatalomátvételt követően, 1948-ban az Egyesült Államokba emigrált. Itt a következő évben megalapította a magyar diaszpóra egyik jelentős szervezetét, a Magyar Nemzeti Sportszövetséget, amely a diaszpóra sportolóit támogatta mind elhelyezésük, mind versenyeztetésük során. 1972-ben halt meg New Yorkban.

1942-től a villában báró Karg Frigyes (1899-1968) lakott. Az ő édesapja, báró Karg János, császári és királyi tábornok, a monarchiabeli Magyarország utolsó hadfőparancsnoka volt. Frigyes pénzügyi pályára lépett, az Angol-Magyar Banknál kezdett dolgozni, majd 1940-re az akkor már Magyar Bank és Kereskedelmi Bank Rt. néven működő pénzintézet helyettes ügyvezető igazgatója lett. Emellett számos vállalatban volt igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tag. A világháborút követően ismét részt vett az üzleti életben, később azonban – valószínűleg a kommunista hatalomátvételt követően – elhagyta az országot, Münchenben halt meg 1968-ban.

Karg Frigyes
Forrás: Színházi Élet, 1929., 22. szám, 45.p.
(Arcanum Digitális Tudománytár)

Bizonytalan, hogyan alakult a villa története a második világháború utolsó éveiben. A címjegyzékek szerint 1942-ben még özvegy Müller Pálné volt a tulajdonosa, a későbbi tulajdoni viszonyokról nem találtam adatot. Karg Frigyes 1944-ben még a ház lakója volt. Az épület viszonylag épségben vészelte át a főváros 1944-45-ös ostromát. 1947-ben egy üvegtábla hirdette a kapuján, hogy akkoriban Tamás György kéményseprőmester lakott benne.

-------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

A Blau és Lukács felemelkedése és bukása:
Vincze Miklós: Ismeretlen Budapest: Az elektromos áram táncosnőkkel teli gyárpalotája. 24.hu, 2018. június 12. https://24.hu/kultura/2018/06/12/ismeretlen-budapest-az-elektromos-aram-tancosnokkel-teli-gyarpalotaja/
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület... In: Magyar Ipar, 1902., 23. évfolyam, 50. szám. 1902. december 14., 1264-65.p. (adtplus.arcanum.hu)
Új villamosipari gyár Budapesten. In: Magyar Vaskereskedő, 1904., 4. évfolyam, 15. szám. 1904. április 10., 16.p. (adtplus.arcanum.hu)
A Bánya, 1918., 13. évfolyam, 2. szám. 1918. június 20., 3.p. (adtplus.arcanum.hu)
Bőripar, 1897., 4. évfolyam, 29. szám. 1897. október 15., 13.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának 1922. november 29-én (szerdán) tartott folytatólagos rendes közgyűlése. In: Fővárosi Közlöny, 1922., 33. évfolyam, 55. szám. 1922. december 15., 2754-56.p. (adtplus.arcanum.hu)
Ferkai András: Buda ​építészete a két világháború között. 1995, Budapest, MTA Művészettörténeti kutatóintézet, 53.p.
UrbFace.com: A volt Grünwald-villa. http://urbface.com/budapest/a-volt-grunwald-villa
Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1931., 65. évfolyam, 260. szám. 1931. november 14., 1.p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1931., 42. évfolyam, 65. szám. 1931. november 24., 1356.p. (adtplus.arcanum.hu)
Böngészés a kartelbizottság jelentésében. In: Honi Ipar, 1932., 25. évfolyam, 17. szám. 1932. szeptember 01., 8-10.p. (adtplus.arcanum.hu)
Honi Ipar, 1933., 26. évfolyam, 11-12. szám. 1933. június 15., 35.p. (adtplus.arcanum.hu)
Honi Ipar, 1934. 27. évfolyam, 9. szám. 1934. május 01., 25.p. (adtplus.arcanum.hu)
Pesti Hírlap, 1934. 56. évfolyam, 62. szám. 1934 március 18., 16.p. (adtplus.arcanum.hu)

A téglagyáros, akinek halálhírét keltették, majd meghalt:
Fővárosi Közlöny, 1938., 49. évfolyam, 37. szám. 1938. július 05., 982.p. (adtplus.arcanum.hu)
Kádár József: Tégláról téglára. Nagy, nagyobb, Újlaki. In: Budapest, 2015., 38. évfolyam, 4. szám., 18-20.p. (adtplus.arcanum.hu)
Országgyűlési képviselők, felsőházi tagok a nagytőke vállalataiban. In: Előörs, 1928.,  1. évfolyam, 13. szám. 1928. június 10., 7.p. (adtplus.arcanum.hu)
Újlaki Tégla és Mészégető Rt. Téglagyára. pecsétestégla.hu http://pecsetestegla.hu/2016/06/25/603/
A Munkaadó, 1931., 18. évfolyam, 43. szám. 1931. október 28., 2.p. (adtplus.arcanum.hu)
A Munkaadó, 1932., 19. évfolyam, 26. szám. 1932. június 29., 4.p. (adtplus.arcanum.hu)
Meghalt Ujlaki Müller Pál. In: Kecskeméti Közlöny, 1939., 21. évfolyam, 115. szám. 1939. május 21., 2.p. (adtplus.arcanum.hu)
Bűnügy lett Ujlaki-Müller Pál halálhíréből. In: Kecskeméti Közlöny, 1939., 21. évfolyam, 116. szám. 1939. május 23., 7.p. (adtplus.arcanum.hu)
Mellbelőtte magát és ma hajnalban meghalt Újlaki Müller Pál, a dúsgazdag matkói nagybirtokos. In: Kecskeméti Közlöny, 1940., 22. évfolyam, 165. szám. 1940. július 22., 2.p. (adtplus.arcanum.hu)

Embermentő arisztokraták:
Pelle János: Zsidók és arisztokraták a negyvenes években. In: Valóság, 2013., 56. évfolyam, 11. szám. 2013 november 01., 100.p. (adtplus.arcanum.hu)
Hajdu Tibor: Károlyi Mihály párizsi követsége 1947-1949. In: Múltunk – politikatörténeti folyóirat, 2003., 2. szám., 3-57.p. (adtplus.arcanum.hu)
Parragi György: Mauthauseni Napló 7. In: Délamerikai Magyarság, 1946., 18. évfolyam, 2449. szám. 1946. január 15., 6.p. (adtplus.arcanum.hu)
A Szapáry család hagyatékával gazdagodott a Nemzeti Múzeum gyűjteménye. https://mnm.hu/hu/muzeum/hirek/szapary-csalad-hagyatekaval-gazdagodott-nemzeti-muzeum-gyujtemenye
Dr. Báró Karg Frigyes előléptetése. In Magyar Közgazdaság, 1940., 10. évfolyam, 39. szám. 1940. október 31., 6.p. (adtplus.arcanum.hu)
Pesti illúziók. Jó Budavár romjai közt. In: Politika, 1947., 1. évfolyam, 16. szám. 1947. július 19., 7.p. (adtplus.arcanum.hu)

A Budai Várnegyed tövében, a Bécsi kapu szomszédságában kalandozunk ebben a bejegyzésben. Az Ostrom utca felső végében álló, példásan felújított villa előtörténetét ismerhetjük meg. Ennek keretében megtudjuk, mely jeles magyar főurat hívták tűzpasának. Megismerkedünk a Budavári Sikló építőjével, kiderül, hogy milyen rokoni szálak fűzték őt a főváros egyik legjelentősebb könyvkereskedőjéhez, s szó lesz arról is, hogy miféle sikereket aratott unokája az Egyesült Államokba kivándorolt magyarok körében.  

A Budai Várnegyedet a Bécsi kapu felől megközelítő, a Várfok vagy az Ostrom utcán felkapaszkodó turisták sokszor talán észre sem veszik a kapu tövében meghúzódó, szépen rendben tartott villát. Igaz, ez nem feltétlenül a felületes szemlélők hibája. Az év nagyobbik hányadában az épület egy részét eltakarják az előtte álló fák és bokrok. Különösen a Bécsi kapu irányából nézve mutatja szégyellősebbik arcát. Pedig nincs miért restelkednie, hiszen valóban bájos, visszafogott külsővel rendelkezik. Az 1920-as évek elején épült, azonban a helyén korábban, több mint fél évszázadon keresztül egy másik épület állt, melynek tulajdonosaihoz, lakóihoz több érdekesség is kötődik. Ezért ebben a bejegyzésben velük foglalkozom, a következő bejegyzés fog szólni a ma ott álló villa történetéről.

A főépítész

A kiegyezés idejében a mai Ostrom utca 5. és a szomszédos Fiáth János utca 1. számú telkek határán egy kis utcácska húzódott végig a Bécsi kapu felől egészen a jelenlegi Szabó Ilonka, akkori Ilona utcáig. Abban az időben e kis köz egyik oldala, a mostani Ostrom utca 5., Szabó Ilonka utca 30. és 32. számú házak telke Liedemann Emil birtokában volt. Ő 1867-ben építtette fel házát ide, pontosabban a ma az Ostrom utcában állói villa helyére, valószínűleg Benkó Károly tervei alapján. 

Liedemann Emil telkének elhelyezkedése 1867 környékén

Liedemann Emil (1810-1870) mérnök volt, a reformkorban Pozsonyban tevékenykedett, vízügyi területen. A Felső-Dunán és mellékfolyóin végzett méréseket, majd szabályozási tervet készített a Felső-Dunára. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után többek között Budán, a Helytartóság építészeti osztályán dolgozott, később Horvátországba küldték. Magyarország műszaki igazgatásának 1861-ben történt átszervezését követően, 1862-ben az állami építészeti hatóságként funkcionáló Magyar Királyi Országos Építészeti Igazgatóság vezetőjének nevezték ki. A szervezet éléről 1867-ben kérte nyugdíjazását. Megbecsültségét jelzi, hogy 1870-ben az akkor megalakuló független városrendezési hatóság, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa tagja lett. Szakértelmével azonban csak rövid ideig tudta segíteni a röviden Közmunkatanácsnak nevezett szervezet munkáját, ugyanis még abban az évben elhunyt.

A tűzpasa

Liedemann budai házát 1870-ben elárverezték. Nem találtam hivatalos adatot arra vonatkozóan, hogy akkor ki vette meg. Azt lehet tudni, hogy 1873-ban egy bizonyos Wohlfarth Henrik volt a ház gazdája, akiről később még részletesebben szó lesz. Bevilaqua-Borsody Béla művelődéstörténész szerint viszont előtte még volt egy másik tulajdonosa az épületnek, méghozzá gróf Széchenyi István idősebbik fia, gróf Széchenyi Ödön (1839-1922). Apjához hasonlóan Ödön is külföldi utakat tett, melyekből ötleteket merített Magyarország fejlesztéséhez, különböző szervezetek létrehozásához. Nevéhez köthető az Első Magyar Utazási Társaság, a Budapesti Hajósegylet, a Magyar Kereskedelmi és Iparegylet, továbbá a Magyar Kertészeti Társulat létrejötte. Részt vállalt az Újpesti Hajógyár, valamint az Első Magyar Szálloda Részvénytársaság létrehozásában, s a budai fogaskerekű vasút is az ő ötlete alapján épült meg. Liedemannhoz hasonlóan ő is a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja lett 1870-ben.

Gróf Széchenyi Ödön

Széchenyi Ödön mégis leginkább arról ismert, hogy az 1862-es londoni útja során szerzett tapasztalatai alapján megszervezte a hazai tűzoltóságot. 1870-ben alakult meg a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség, melynek elnöke Széchenyi lett. Ez irányú szervezési tapasztalatait hamarosan más országban is kamatoztathatta. 1870-ben éppen Isztambulban járt turistaként, ahol nem sokkal korábban egy tűzvész hatalmas pusztítást végzett. Széchenyi, ha már ott volt, felajánlotta segítségét, hogy magyar mintára megszervezi a török tűzoltóságot. A szultán döntésére elég sokáig, 1874-ig kellett várnia, de végül megkapta az engedélyt ötlete megvalósítására. A gróf ekkor tartósan Törökországba költözött. Később megkapta a pasa címet, a törökök pedig a tűzoltóságuk létrehozása miatt "tűzpasa"-ként emlegették. Isztambulban halt meg 1922-ben.

A Budai Hegypálya építője és a Közmunkatanács

Széchenyi Ödön ötlete volt a Budai Hegypálya, mai nevén a Budavári Sikló megépítése is. A gróf Lyonban járva lett figyelmes az ott működő gőzüzemű hegyi vasútra, s úgy gondolta, hasonlót Budán is lehetne építeni. E gondolat folyományaként épült meg a Sikló, mely így a világon a második gőzhajtással működtetett kötélvontatású vasút lett. Az építkezés 1868-ban indult meg Juraszek Ödön tervei alapján. A következő évben azonban a munkálatok vezetését egy másik mérnök vette át, méghozzá a már említett Wohlfarth Henrik, aki később az Ostrom utcai ház tulajdonosa lett. Wohlfarth jelentős változtatásokat hajtott végre a Sikló eredeti tervein, noha saját állítása szerint erre kevés mozgástere maradt. Ugyanis az előmunkálatok már készen voltak, a gépezet és a gőzkazán pedig már majdnem elkészült, mire átvette az építkezés irányítását. Végül 1870-ben adták át a 95 méter hosszú pályát, ami összesen 50 méter szintkülönbséget ívelt át. A második világháborút követően a megrongálódott gőzsiklót elbontották. A jelenlegi, újjáépített Sikló 1986 óta szállítja az utasokat a Várba.

.A Budai Hegypálya az 1870-es években.
Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény

Wohlfarth Henrik (1826k.-1903) osztrák nemesi családból származott. Az 1869-70 előtti tevékenységéről kevés adatot találtam, az 1860-as évek második felében valószínűleg Pest város tanácsánál dolgozott mérnökként. 1870-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsánál kapott főmérnöki állást, majd 1874-ben a szervezet műszaki osztályának vezetője lett. E pozícióban az akkor nyugdíjba vonult hírneves mérnököt, Reitter Ferencet váltotta. Wohlfarth a műszaki osztályt egészen 1891-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig vezette. De mi is volt pontosan ez a röviden Közmunkatanácsnak nevezett szervezet? A gróf Andrássy Gyula miniszterelnök kezdeményezésére 1870-ben életre hívott Fővárosi Közmunkák Tanácsának feladata a nem sokkal később jogilag egységessé váló főváros egységes városszerkezetének kialakítása, a várostervezés, városrendezés volt. A széles hatáskörrel rendelkező testület volt hívatott lényegében Budapestet valódi fővárossá, világvárossá fejleszteni. A szervezet munkája nyomán kialakult városszerkezet a mai napig meghatározza Budapest életét. A Közmunkatanács tevékenységéhez fűződik többek között a Sugárút (ma Andrássy út), a Nagykörút, az Erzsébet- és a Margit-híd megépítése, a Belváros, a Várnegyed és a Vár átépítése, a rakpartok és a közművek kialakítása. E nagy hatású szervezetnek volt Wohlfarth Henrik több mint két évtizedig munkatársa, 17 évig vezető tisztviselője. Így, noha manapság a várostörténettel foglalkozó írások nevét elsősorban a Siklóval kötik össze, a főváros mai képét meghatározó számos út, közterület tervezésében, építésében is ott hagyta a keze nyomát.

Wohlfarth Henrik 1873 környékén költözött az Ostrom utcai házba, s családja egészen az 1910-es évek közepéig itt élt. 1878-ban átalakításokat végeztettek rajta, majd 1887-ben egy terasszal bővíttették az épületet. 1901-ben Wohlfarth és felesége, Lám Anna (1831k.-1911) kiskorú unokáiknak ajándékozták a házat és a hozzá kapcsolódó telket. Utóbbi mérete időközben megcsappant, ugyanis a mai Szabó Ilonka utca 32. alatti telekrészt Wohlfarthék 1894-ben eladták Küstel Károly (1852-1919) mérnöknek, a Ganz gyár turbinaosztálya vezetőjének, aki ma is látható villáját építtette fel oda.

Wohlfarth Henrik házának kerti homlokzata megbújik Küstel Károly ma is álló villájának takarásában
Forrás: Fortepan, 1905

Dalok és könyvek

Wohlfarth Henrik lányát, unokáinak anyját Annának hívták, aki egy zene- és művészetkedvelő hölgy volt. Írt zenekölteményeket, a korabeli lapok elsősorban gyermekek számára készült dalairól számolnak be. Ötven gyermekdalát két kötetben meg is jelentette azzal a céllal, hogy az elemi, polgári és felsőbb népiskolák tanulói számára tankönyvül szolgáljon. Wohlfarth Anna Grill Richárdhoz (1856-1905) ment feleségül, aki a főváros egyik legjelentősebb könyvkereskedésnek és -kiadójának, a Grill-féle könyvkereskedésnek volt az örököse. A kortárs újságok szerint Grill Richárd az 1880-as évek elején az aranyifjak életét élte, részt vett mindenféle előkelő mulatságban, de a kulturális és művészeti életet is pártfogolta. A művészetek iránti fogékonyságát mutatja, hogy egy keringőjével 1892-ben pályadíjat nyert Bécsben. Az 1880-as évek elején feleségül vette Csillag Terézt, a kor ünnepelt színésznőjét, akitől 1890-ben elvált. Három évvel később, 1893-ban másodszor is megnősült, ekkor vette el Wohlfarth Annát. Apja halálát követően megörökölte a könyvkereskedést, amit azonban 1889-ben eladott. Ezután többféle vállalkozásba kezdett, de az újságok szerint egyikben sem volt igazán szerencséje. Az 1900-as évek elején például hitelügylet-közvetítéssel foglalkozott. 1905-ben, mindössze 49 évesen halt meg.

Grill Richárdnak és Wolhlfarth Annának két gyermeke született, Lóránt és Lola, ők kapták meg ajándékul nagyszüleiktől a ház tulajdonjogát. A szülők művészetszeretetét ismerve nem csoda, ha gyermekeik is megpróbálkoztak a művészettel. Lórántot (1895-1968) fiatalabb korában zongoraművészként emlegették az újságok. Végül azonban nem folytatta művészi pályáját, hanem elvégezte a jogi egyetemet, s jogászként dolgozott Budapesten. Egészen máshogy alakult húga, Lola (1898-?) művészi karrierje. Ő elvégezte a Színművészeti Akadémiát, s igen fiatalon több színdarabban is fellépett. Elsősorban azonban szavalóművészként aratott sikereket. További pályájára nézve meghatározó jelentőségű lett 1924-es amerikai látogatása, melynek keretében nagy sikerrel adott elő verseket, dalokat a kint élő magyaroknak. Nagy valószínűséggel ennek hatására édesanyjával együtt néhány évvel később végleg az Egyesült Államokba költözött, s Lola de Grille néven építette tovább karrierjét. A YWCA (Young Women's Christian Association, Fiatal Nők Keresztény Egyesülete) nevű non-profit nemzetközi szervezet new york-i nemzetközi intézetének művészeti vezetőjeként dolgozott. E társadalmi célú intézmény tagjaként sokat segített a második világháborút követően Amerikába kivándorolt magyaroknak. 

Grill Lola 1927 körül
Forrás: A Magyarság képes melléklete, 1927., 6. szám.
1927. június 16. 5.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

A magyar zsidóság Rembrandtja, s egyéb művészek, tudósok

Az Ostrom utcai házban nem csak a Wohlfarth család lakott, ugyanis bérlőket is fogadtak. Az 1880-as években itt élt Buzogány Áron (1834-1888) miniszteri tanácsos. A székely nemesi családból származó Buzogány a kolozsvári unitárius főgimnázium tanára volt, majd báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter 1868-ban meghívta a minisztériumába, hogy az unitárius felekezetet képviselje. A székely művelődési és közgazdasági egylet egyik megalapítója volt. Számos pedagógiai tárgyú cikket írt, s több folyóirat munkatársaként is dolgozott. Szintén a ház lakója volt az 1880-as évek közepén Deák Péter (1857-1909) színész, színigazgató. Elsősorban vidéki színházakban tevékenykedett, például Lugoson, Nagybányán, Zomborban. Remek burleszkkomikusként tartották számon, operettekben érces hangjával érvényesült, de drámai szerepekben is jelentős sikereket ért el. 1903-ban az Országos Színészegyesület pénztárosa lett. Nevéhez fűződik az ún. „Petykó fillérek” intézményének létrehozása, amellyel a szegény sorsú színészeket támogatták.

Az 1890-es évek végén az épületben lakott Solymássy Endre Oszkár (1864k.-1912). Ő korábban hajóskapitány volt, a világ számos kikötőjét bejárta. Majd a haditengerészethez csatlakozott, később a fiumei magyar királyi tengerészeti akadémia tanára lett. Tengerészeti cikkeket írt szaklapokba, és az irodalommal is kísérletezett. Miután nyugdíjba vonult a tengerészeti akadémiáról, az Atlantica Tengerhajózási Rt. igazgatójaként tevékenykedett. Utolsó éveiben családi-magánéleti problémái miatt depresszióval küzdött, s 1912-ben öngyilkos lett. Az 1890-es évek végén a ház egy másik lakója volt Coulin Arthur (1869-1912), francia származású erdélyi festő. Folyamatos anyagi gondjai ellenére tanult Grazban, Münchenben, Olaszországban. Elsősorban portréfestészetéből tudott megélni. 

Az 1900-as évtized közepén egy másik festő is lakott itt, a székesfehérvári zsidó családban született Lakos (eredetileg Löwy) Alfréd (1870-1961). Budapesten Székely Bertalan tanítványa volt, majd Münchenben tanult Hollósy Simonnál. Kezdetben karikatúrákat, illusztrációkat készített. Később csak a festészetnek szentelte az életét. Hosszú, gazdag életművét áthatja a zsidóság, illetve a biblikus történetek témája. A II. világháborút követően a zsidóság tragédiájának megfestésével tette teljessé életművét. Külföldi gyűjtők a magyar zsidóság Rembrandtjának nevezték.

A Wohlfarth-Grill család 1917-ben eladta házát Lukács Jenő gyárosnak és feleségének. Ők néhány évvel később az ingatlant nagyrészt lebontatták, és helyére megépíttették a jelenleg is a telken álló villát. Lukács Jenővel, a villa építésének negatív visszhangot kiváltó körülményeivel, s további történetével a következő bejegyzésben ismerkedhetünk meg.  

 -------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra, és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

A főépítész:
Budapest Főváros Levéltára, HU BFL - XV.17.a.303 - 129/c. (Hungaricana.hu)
Magyar Országos Levéltár, T_14_-_No._2/Sz/31/1-11. (Hungaricana.hu)
Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918. 1987, Budapest, Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, 121-131.p. (Hungaricana.hu)
Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár. Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. 1965, Budapest, 470-471.p. (Hungaricana.hu)
Ember Győző: A magyarországi építészeti igazgatóság történetének vázlata, 1788–1867. In: Levéltári Közlemények, 20–23., (1942–1945),  345-375.p. (adtplus.arcanum.hu)

A tűzpasa:
Kocsis Piroska: Széchenyi Ödön, a "tűzpasa". Magyar Nemzeti Levéltár Archívum. 2014. december 18. http://mnl.gov.hu/hirek/szechenyi_odon_a_tuzpasa
Messik Miklós: A „Tűzpasa”, akinek nem kellett elhagynia a keresztény hitét… – Gróf Széchenyi Ödön emlékezete. In: Magyar Kurír, 2017. június 18. https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-tuzpasa-akinek-nem-kellett-elhagynia-kereszteny-hitet-grof-szechenyi-odon-e

A Budai Hegypálya építője és a Közmunkatanács:
Petrik Ottó: A volt „Budai Hegypálya” története. In: A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978., 1979., 311-364.p. (Hungaricana.hu)
Wohlfarth Henrik: A budai gőz-sikló. In: A Magyar Mérnök-Egyesület Közlönye, 1870. 4. évfolyam, 4. szám. 251-254.p (adtplus.arcanum.hu)
Urbface.com. A Sikló. http://urbface.com/budapest/a-siklo
Az Épitési Ipar, 1878.,  2. évfolyam, 11. szám. 1878. március 17., 97.p. (adtplus.arcanum.hu)
Épitő Ipar, 1887., 11. évfolyam, 29. szám. 1887. július 17., 307.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Közlöny, 1870., 4. évfolyam, 153. szám. 1870. július 08., 2969.p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentése 1874 (Budapest, 1875) 75.p. (Hungaricana.hu)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1889, 1890, 1891 (Budapest). 322.p. (Hungaricana.hu)
Déry Attila: A Fővárosi Közmunkák Tanácsa (1870-1948). In: Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz), 77-96.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest Főváros Levéltára HU BFL - VII.152.a - 1901 - 0540 (Hungaricana.hu)

Dalok és könyvek:
Hivatalos Közlöny, 1909., 17. évfolyam, 13.szám. 1909. június 15., 410.p. (adtplus.arcanum.hu)
Pesti Hírlap, 1893., 15. évfolyam, 260. szám. 1893. szeptember 20.,  7.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest Főváros Levéltára HU BFL - VII.2.c - 1890 - V.0100 (Hungaricana.hu)
Független Magyarország, 1905., 4. évfolyam, 1069. szám. 1905. március 09., 8.p. (adtplus.arcanum.hu)
Török Róbert: Kempelen Béla a családtörténeti vállalkozó. In: Turul, 2013. 4. szám, 144-149.p. (adtplus.arcanum.hu)
Huszárbravour. In: Budapest, 1892., 16. évfolyam, 47. szám. 1892. február 16., 5.p. (adtplus.arcanum.hu)
Magyar Nemzet, 1968.. 24. évfolyam, 107. szám. 1968. május 09., 6.p. (adtplus.arcanum.hu)
Grill Lola. In: Ország-Világ, 1924., 45. évfolyam, 48. szám. 1924. november 23., 347.p. (adtplus.arcanum.hu)
Grill Lola. In: Schöpflin Aladár (szerk.): Színművészeti Lexikon 2., 1929., Budapest., 142.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Hírlap, 1937., 57. évfolyam, 183. szám. 1937. augusztus 13., 7.p. (adtplus.arcanum.hu)

A magyar zsidóság Rembrandtja, s egyéb művészek, tudósok:
Buzogány Áron. In: Keresztény Magvető, 1895., 30. évfolyam, 2. szám., 65-90.p. (adtplus.arcanum.hu)
Protestáns egyházi és iskolai lap, 1888., 31. évfolyam, 10 szám. 1888. március 04., 319-320.p. (adtplus.arcanum.hu)
Deák Péter. In: Schöpflin Aladár (szerk.): Színművészeti Lexikon 1., 1929., Budapest., 324.p. (adtplus.arcanum.hu)
Deák Péter. In: Székely György et al. (szerk): Magyar színházművészeti lexikon, 1994., Budapest, Akadémiai Kiadó. https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz05/61.html
Öngyilkos hajózási felügyelő. In: Pesti Napló, 1912, 63. évfolyam, 269. szám. 1912. november 14., 12.p. (adtplus.arcanum.hu)
Coulin Artur. In: Művészet, 1913., 1. szám., 19-22.p. http://www.mke.hu/lyka/12/019-022-coulin.htm
Gergely Anna: Székesfehérvári zsidó gyökerű művészek. In: Magyar Zsidó Szemle, 6-7. szám. (Új folyam, 2009-2010), 179-194.p. (adtplus.arcanum.hu)